Üres kispadok a második vonalban

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2002.06.13. 20:31
Címkék
Megpezsdült az élet másodosztályú csapatoknál. Az NB I B-s Pécsi MFC vezetőinek például most van dolguk bőven, hiszen tizennégy játékosnak jár le a szerződése, de a tárgyalások megkezdődtek, sőt Halász Gáborral és Kutas Gáborral már hosszabbítottak is. Az viszont biztos, hogy Vincze István és Szabó Zsolt távozik, előbbi futballista hazatért Tatabányára, míg utóbbi Barcson folytatja. Sólyom Csaba sorsa is kérdéses, nem tudni, a Ferencváros ismét kölcsönadja-e a kapust. A pécsiek kiszemeltjei közé tartozik a tatabányai Letenyei Attila, valamint a Marcaliban szereplő Farkas Norbert. A PMFC vezérkara elbeszélgetett Farkas két csapattársával, Kovácsevics Róberttel és Kozári Józseffel is, döntés azonban az ő ügyükben sincs. Nagy Tamás vezetőedző listáján egyébként féltucatnyi játékos szerepel, hiszen szüksége van egyaránt védőre, középpályásra és csatárra is.Pápán nemcsak játékost, edzőt is keresnek. Több mint két éven át szolgálta a pápai labdarúgást Csertői Aurél, aki előbb játékosként, később edzőként irányította az NB I B-s együttest, és nem kis részben neki köszönhető, hogy az NB III-ból a második vonalba került a PELC. Június végén azonban lejár a szerződése, s a napokban eldőlt, nem hosszabbítanak vele a vezetők. Csertői helyett a Celldömölkön sikeresen dolgozó, és a napokban a Vasassal is hírbe hozott Pintér Attila dolgozhat majd Pápán.Mint megírtuk: az NB I B-ben szereplő Rákóczi edzője, Keszei Ferenc a jövőben a Dunaferr egyik trénere lesz. Kaposvárott új szakvezető után néznek, és híreink szerint Burcsa Győző lehet a befutó, de emelgetik még a korábbi edző, Bőzsöny János nevét, sőt hallani Pusztai László, Dajka László és Kovács Kálmán lehetséges szerepvállalásáról.
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros Fradi-győzelem Genkben

E-újság
9 perce

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
14 perce

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
23 perce

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
42 perce

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
54 perce

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
54 perce

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
1 órája

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik