Ritternek ukránok és oroszok is gratuláltak

Az egész tavaly áprilisban a Körcsarnokban kezdődött. Megannyi sikertelen próbálkozás után – köztük a balul sikerült sydneyi ötkarikás játékokkal – Ritter Árpád végre világversenyen is dobogóra állhatott. Megszakadt egy hosszú és balszerencsés sorozat, a csepeliek szabadfogásúja bizonyította a kétkedőknek: helye van a világelitben.
Mert korábban sokan tamáskodtak.
Gulyás István tanítványa ugyanis a "tét nélküli” nemzetközi versenyeken oda-vissza végigverte riválisait, ám a nagy áttörés valahogy mindig elmaradt. A legfájóbb emléknek minden bizonnyal a már említett kétezres olimpia bizonyult, ahová Ritter alig titkoltan érem reményében utazott, hogy aztán két, igencsak sima zakóval térjen haza.
Kínkeserves hetek-hónapok következtek, felmerült benne – mindössze huszonöt esztendősen – a visszavonulás gondolata, de végül – Gulyásnak köszönhetően – a folytatás mellett döntött.
"Nagyon sokat beszélgettünk Árpival, és arra jutottunk, meg kell változtatni a stílusát – idézte fel a szabadfogás első embere a tavaly januári vészterhes napokat. – Addig főleg kontrákra épített, hagyta, hogy irányítsák, és egy sorozatversenyen mindig becsúszott valami hiba. A tavalyi Európa-bajnokságon viszont már támadólag lépett fel, a taktika szerint a meccsek elején mindig megpróbált hamar előnyt szerezni, utána pedig már birkózhatta a saját stílusát.”
Az új "dizájn” hamar eredményre vezetett, a fentebb már említett körcsarnokbeli kontinensbajnokságon Ritter bronzérmet szerzett. Saját bevallása szerint is óriási nyomás alól szabadult fel, ráérzett a siker ízére, és nem sok hiányzott, hogy fél évvel később a szófiai világbajnokságon is dobogóra állhasson. A mérkőzésvezető azonban úgy gondolta, dél-koreai riválisát, Mun Euj Dzsaét segítette az elődöntőbe, a csepelinek az ötödik hely jutott.
"Szófia előtt már csak a New York-i merénylet miatti halasztás következtében is rengeteget dolgoztunk – mondta Ritter. – Mint utóbb kiderült, kicsit fölöslegesen, hiszen nem sikerült a négy közé jutnom. Próbáltam túltenni magam a dolgon. Sokat segített, hogy akivel csak beszéltem, mindenki azt mondta, én nyertem.”
A baki Eb után aztán már nem kellett másokra hivatkoznia, mindennél beszédesebbnek bizonyult az az aranyérem, melyet a 74 kilósok eredményhirdetésekor akasztottak a nyakába. A csepeli ugyanis ellentmondást nem tűrően, minden ellenfelét magabiztosan verve menetelt a dobogó tetejéig.
"A brit Ackerman nem volt komoly ellenfél, a bolgár Kaszabov ellen azonban messze nem parádéztam” – hangzottak önkritikus szavai.
A továbbjutás persze így sem forgott veszélyben, jöhetett a negyeddöntő, benne a Ritter által még sohasem vert világbajnok – és néhány napig, pozitív doppingtesztje napvilágra kerültéig olimpiai bajnok – német Leipold. A doppingkirály húsz másodperccel a vége előtt még két ponttal vezetett, aztán jött a "szittya fergeteg”, és Gulyás már az elődöntős taktikáról beszélgethetett versenyzőjével.
Nem sokkal később pedig már a finálé volt a téma, ugyanis Ritter az orosz Iszagasijeven is átlépett.
A fináléban a fehérorosz Murat Gajdarov ellen két kapaszkodás döntött – mindkétszer a csepeli örülhetett. A második után immár Európa-bajnokként.
"Láthatóan tartottak tőle a riválisok – mondta a szakágvezető. – Nem véletlenül: az öt mecscsén mindössze négy pontot tudtak rajta szerezni. Hogy nem érdemtelenül győzött, bizonyítja, a döntő után elsőként azok a németek gratuláltak neki, akik vitatták a Leipold elleni meccset, majd jöttek az oroszok, az ukránok – mindenki egyetértett tehát, hogy régóta járt neki ez az arany…”