Kérdés, maradnak-e a klasszisok Miskolcon

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2002.06.11. 22:36
Címkék
A miskolci röplabdabarátok körében nagy örömet szerzett, hogy az MVSC-MÁV MTM női együttese kétéves távollét után újból kiharcolta a jogot, hogy ősztől az Extraligában szerepeljen. A zöld-fehérek sikeréből leginkább három klasszis vette ki a részét, ám jövőjük egyelőre meglehetősen homályos: könnyen elképzelhető, hogy egyikük sem marad Miskolcon.
Novák Gyula szakmai vezető elmondta, hogy az együttest nem lesz könnyű együtt tartani. A 134-szeres válogatott Nyári Virág nem vállal több edzést, mint korábban, és tervei szerint már csak a strandröplabda-bajnokságokon akar szerepelni. A pillanatnyi helyzet szerint nem hosszabbítják meg az Egerből idény közben érkezett Országh Larissza szerződését sem, és jótékony homály fedi: mi lesz Kastner Veronika sorsa. Az ütőjátékost mindenképpen szeretnék Miskolcon tartani, ő maga is szívesen játszik a vasutasoknál, ám több klub is bombázza ajánlataival. Elsősorban a Vasas tűnik a legkitartóbb kérőnek, hamarosan színvallásra kerülhet sor. Azt is megtudtuk, hogy a miskolciak szeretnének egy feladót és egy ütőt szerződtetni, ennek érdekében felvették a kapcsolatot az ukrán szövetséggel. Álláspontjuk szerint külföldről még mindig olcsóbban meg lehet szerezni egy játékost, mint itthonról, ugyanis Magyarországon ebben a sportágban is kezdenek elszaladni az árak.Az biztos, hogy a csapatkapitány Sike Gabriella még egy évig a zöld-fehéreknél játszhat, s eldőlt, hogy az ifjúságiak közül a roppant tehetséges Szajkó Tímeát a felnőttekhez irányítják. A vasutasok több hazai játékossal is tárgyaltak, ám Lengyel Laura és Héjjas Valéria is kikosarazta őket.
Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott az Újpest az ukrán bajnokság ötödik helyezettjével

Labdarúgó NB I
17 perce

Supermoto-vb: Visontán nyert először Bereczki, német siker S1GP-ben

Egyéb autó-motor
43 perce

Két magyar érem a boccia Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Van der Poel közel állt a bravúrhoz, de Tim Merlier nyerte meg a chateauroux-i sprintet

Kerékpár
1 órája

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
1 órája

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
1 órája

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
1 órája

Szétlövés után negyedik lett a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik