Kovács Zoltán visszatérhet

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2002.06.08. 20:37
Címkék
A jövő hét elején tisztázódhat minden a Megyeri úton. Glázer Róbert vezetőedző hétfőn, avagy kedden tárgyal a klub tulajdonosával, Lukács Ferenccel, valamint a lila-fehérek ügyvezető igazgatójával, Gyulay Zsolttal. A megbeszélés témája minden bizonnyal az lesz, hogy felmentik-e a vezetőedzői teendők ellátása alól a télen Kispesttől elcsábított szakembert. Amint arról már többször írtunk: Glázer Róbertnek még három évig érvényes szerződése van a lila-fehérekkel, így valószínűleg lesz miről beszélnie főnökeivel, hiszen gyanítható, hogy nem kis fájdalompénzt kell(ene) fizetnie az egyesületnek.A tárgyalás után talán kiderül, hogy ki lesz az új vezetőedző a lila-fehéreknél. Az szinte bizonyosra vehető, hogy sztárszakember ül majd a kispadra. Az eddigi hírek arról szóltak, két egykori szövetségi kapitány Jozef Chovanec, vagy Dusan Uhrin közül kerül ki az új Megyeri úti edző. Nos, a legfrissebb hírek arról szólnak, hogy egyikük sem kerül a lila-fehérekhez, de az is biztos, hogy cseh szakember irányítja majd a jövőben a lila-fehérek szakmai munkáját.Kevesebb szó esett mostanában arról, hogy kiket igazol a lila-fehér egyesület. Az már bizonyos, hogy – hacsak nem kap visszautasíthatatlan külföldi ajánlatot – az Újpest játékosa lesz a győri Farkas Balázs. Szombaton hazaérkezett Franciaországból Kovács Zoltán, aki legutóbb a francia másodosztályban szereplő Chateauroux labdarúgója volt. A korábban Újpesten is futballozó csatárt ugyancsak a jövő hét elejére várja magához a klub vezetése, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor Kovács Zoltán alá is kanyaríthatja a nevét az újpesti szerződésére.Úgy tűnik, pont kerül a cseh Robert Vagner ügyére is. A támadó a hírek szerint megegyezett a német Cottbus gárdájával, így a jövő héten alá is írhatja új szerződését. Vele együtt szignálhat valószínűleg Lőw Zsolt, így mindkét labdarúgó a német élvonalban folytathatja pályafutását.
Legfrissebb hírek

Kump Alíz az Olaszországba igazolásáról: Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki

Röplabda
11 perce

NB III, osztályozó: FC Nagykanizsa–Karcagi SE

Labdarúgó NB II
18 perce

NB III, osztályozó: Credobus Mosonmagyaróvár–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
26 perce

Videó: XIV. Leó pápa megáldotta az utolsó szakasz rajtjánál a Giro mezőnyét

Kerékpár
47 perce

Reistad bement az öltözőbe, majd kijött, és megnyerte a bronzérmet az Esbjergnek

Kézilabda
1 órája

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
1 órája

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Serie A: tűz a Fiorentina edzőközpontjában

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik