Maradona hergeli az angolokat

G. G.G. G.
Vágólapra másolva!
2002.06.06. 11:14
Címkék
Diego Maradona – drogos múltja – miatt továbbra sem kap japán vízumot, hangja azonban természetesen elér odáig. A csoportmeccsek pénteki angol-argentin csúcsrangadója előtt például – miként az borítékolható volt – vette a fáradtságot egy kis gúnyolódásra.- A mieink könnyedén bebizonyítják, mit tudnak, elvégre az angolok teljességgel rettegnek tőlük. Bizony, reszket a lábuk a cipőjükben, tudniillik Argentína az egyetlen valamirevaló csapat az egész tornán – magyarázta szokásos magabiztossággal az isteni.DunDiego csupán Veron miatt aggódik, minthogy szerinte a Manchester United argentin középpályásának nyilatkozatát kiforgatta az angol sajtó. Szavaiból – legalábbis a megjelentek alapján – nem csekély idegesség csengett ki, noha Maradona, a kéretlen prókátor szerint nála magabiztosabb futballista a vb-n egy sincs…Veron önbizalmát nem csak ,,az isten kezét” az 1986-os tornán kölcsönkérő egykori világsztár pártfogása erősítheti, hanem az is, hogy pénteken Ayala combizom-húzódása miatt ő viselheti majd a csapatkapitányi karszalagot. Ebbéli minőségében csapattársával, David Beckhammel parolázhat a kezdés előtt, hogy aztán – a csoportkör legnagyobb haddelhaddján – 90 percre elfelejtsék az atyafiságot.
Legfrissebb hírek

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
4 perce

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
18 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
27 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
37 perce

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
1 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik