A Fidesz támogatja Schmitt Pált

Vágólapra másolva!
2002.06.06. 15:49
Címkék
A Fidesz elnökségi ülését követő mai sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán elnök bejelentette, hogy pártja támogatja a függetlenként induló Schmitt Pál főpolgármesteri jelölését az őszi önkormányzati választásokon. Az elnökségi ülésen Schmitt Pál is részt vett. A MOB elnökének kampányához a Fidesz minden támogatást megad, a főpolgármesteri korteskedést azonban egy független kampányközpont végzi majd. Schmitt Pál úgy fogalmazott, hogy magát továbbra is függetlenként definiálja, de tisztában van azzal, hogy szüksége van párttámogatásra. Az MDF esetleges támogatására vonatkozó kérdés kapcsán leszögezte, hogy személyesen már konzultált a párt több politikusával – Pokorni Zoltán közölte, hogy Tarlós István, az MDF korábbi főpolgármester-jelöltje jelezte, kész visszalépni Schmitt Pál javára. A 2012-es budapesti olimpiára vonatkozó felvetésre Scmitt Pál úgy válaszolt, hogy bár az ötkarikás játékok megrendezése számára nagyon fontos, ez a kérdés mégsem játszik majd központi szerepet kampányában; az leginkább a főváros aktuális problémái körül összpontosul majd. Pokorni a MOB elnökének sportolói múltjára utalva leszögezte: Schmitt Pál megnyerte azokat a versenyeket, amelyeken elindult – az elvesztett NOB-elnöki választásról ezzel összefüggésben nem ejtett szót.
Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham tényleg ennyire jó? „Lampardra emlékeztet engem”

Klub-vb
6 perce

Fucsovics osztrák, Piros portugál ellenfelet kapott a Wimbledon selejtezőjében

Tenisz
29 perce

Sajtóhír: nyolc éven át a Crvena zvezdánál dolgozó szerb szakember érkezik Újpestre

Labdarúgó NB I
40 perce

Gyász: elhunyt Denis Lathoud világbajnok francia kézilabdázó

Kézilabda
46 perce

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
1 órája

Wirtzről lemaradt, így a Liverpool két sztárját szeretné a Bayern München

Német labdarúgás
1 órája

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2 órája

Eastbourne-i tenisztorna: Bondár Anna nem jutott fel a főtáblára

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik