Elly Müller, az Eb főigazgatója Szegeden járt

G. G.G. G.
Vágólapra másolva!
2002.06.05. 21:40
Címkék
Elly Müller, az Európai Kajak-kenu-szövetség (ECA) által delegált főigazgató már most elragadtatással beszélt a Mol 5. síkvízi Eb-ről, holott tudjuk: a kontinens legjobbjai csak július 18. és 21. között versenyeznek majd Szegeden. A holland sportvezető az elmúlt napokban az MKKSZ budapesti székházában tárgyalt, és terepszemlét tartott a Maty-éri pályán, ahol korábban már látott jó néhány regattát.
– Az 1980-as évek elejétől rendszeresen vendégeskedem a szegedi kajakközpontban. Eleinte versenyeztem is, persze a magyarok mindig túl erős ellenfelek voltak… – mondta Elly Müller asszony. – A válogatottjuk továbbra is a világ legjobbja, a mai létesítmény ellenben nem említhető egy lapon a hajdanival.– Ezek szerint elégedetten zárta a villámlátogatást?– Semmit sem akarok elkiabálni, ám amit eddig láttam, az megnyugtatott. Tudom, hogy Magyarországon ez lesz az első újjáalakított olimpiai edzőközpont, és a beruházáson látszik, hogy maximálisan figyelembe vették az Eb-rendezés követelményeit is. Négy évvel ezelőtt, a világbajnokságon még sátrakban volt a csapatok főhadiszállása, most szép hajószín áll ugyanott, amelynek tetőszintjén pihenőszobákat is kialakítottak. A lelátó is bővül, úgyhogy csak pozitív élményekről számolhatok be, holott tisztem szerint kritikus hangot kellene megütnöm.– Értesült arról, hogy a szervezők ismét több tízezer szurkoló érkezésére számítanak?– Nos, látja, ez maga a csoda. A sportágnak nagyon sokat jelent, hogy Magyarországon ilyen népszerű ez a tradicionális olimpiai sport.– Milyen feladatai lesznek a verseny során?– Ahogy figyelem a magyar versenyigazgató, Vaskuti István és kollégái munkáját, nekem csak koordinációs feledataim maradnak. Az ECA részéről én leszek az Európa-bajnokság főigazgatója, ám megkönnyíti a felelősségvállalást, hogy önöknél csupa profi szakember vesz körül.– Egyelőre harmincnégy ország jelezte részvételét: ezzel elégedettek lehetünk?– Az Európai Kajak-kenu-szövetség negyvenhárom tagot számlál, ehhez mérten is remek arányt mutat az eddigi nevezés. Az igazán fontos azonban az, hogy a legjobbak, a németek, az olaszok, a lengyelek, az oroszok és a spanyolok is Szegedre érkeznek, úgyhogy nehéz dolga lesz a magyaroknak és még nehezebb a hollandoknak…
Legfrissebb hírek

NB I: a DVSC elindult az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
16 perce

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
25 perce

TCR World Tour: Michelisz épphogy lecsúszott a dobogóról a második monzai futamon

Egyéb egyéni
26 perce

F1 75: Fangio első hazai győzelme a Ferrari sikertelen óvása után

F1
42 perce

Csikós Zsóka 500 egyesben is Európa-bajnok; Opavszky Réka ezüstérmes!

Kajak-kenu
1 órája

Vedran Bosnic harcos Szolnoki Olajbányászt ígér

Kosárlabda
1 órája

Fiatal ukrán csatárt igazolhat az ETO FC Győr – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Elindult a szavazás a Golden Boy-díjra, két magyar is a jelöltek között

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik