Jó, jobb és a legjobb hátvéd

– Kaltz úr, emlékszik még Gerhard Heidre?– Hogyne emlékeznék! Gerhard volt az, aki 1970-ben a Hamburg csapatához vitt. Akkoriban az ifjúsági együttes mellett tevékenykedett, és a TuS Altrip gárdájától csábított el. Nem túlzás, neki köszönhetem, hogy ismert játékos vált belőlem.– Alaposan meghálálta ezt Heidnek, hiszen két rövid kitérőt leszámítva húsz esztendőn át erősítette a klubot, miközben, ha jól sejtem, számos kérője akadt. Mi tartotta Hamburgban?– Egyfelől nem voltam egy vándormadártípus, megszerettem az együttest, és úgy éreztem, engem is megszerettek. Mi okom lett volna a váltásra? Másrészt azt se feledje, a mi időnkben, azaz a hetvenes években, sőt, még a nyolcvanas éveket is idesorolhatom, nem volt divat a klubcsere, mi még tudtuk, mit jelent a klubhűség fogalma.– A maiak miért nem tudják?– A pénz miatt. Hiába keres valaki jól az egyik alakulatnál, jön egy másik, ezer euróval többet kínál neki, és máris megköttetik az üzlet. Szomorú, de ez van.– Térjünk is vissza a boldog békeidőkre, amikor a világ legjobb jobbhátvédjei között emlegették. Most már elárulhatja, ifjú focistaként arról álmodozott, hogy fel-alá zakatoljon a pálya jobb oldalán?– Arról álmodoztam, hogy neves futballista legyek…– Legendákat hallani a banánívben kanyarodó beadásairól. Mennyit kellett ezeket gyakorolnia?– Elhiheti, nem keveset… Az edzések után rendre kintmaradtam a pályán, és órákon át adogattam be a labdákat. Aztán szép lassan eljutottam odáig, hogy a centerezéseim pontossá váltak, de a tréningek végén ugyanúgy túlóráztam, hiszen szinten kellett tartanom magam.– Ha nem bántom meg vele: talán David Beckhamnek vannak hasonlóan veszélyes beadásai. Ha már itt tartunk: mit mond, kié a veszélyesebb, az angol középpályásé, vagy az öné?– Maradjunk annyiban, mindketten az elitbe tartozunk.– Egy másik név: Horst Hrubesch. Látni, sajnos, nem láttam, de úgy hallottam, remek párost alkottak. A megszokott koreográfia alapján ön beadott, ő pedig menetrendszerűen érkezett középen, és a hálóba bólintott. Egyszerű, de hatásos fegyver.– És hányszor bevált… Horst barátommal valóban jól megértettük egymást, elég volt csak rám néznie, a következő pillanatban küldtem a labdát a fejére. Gyakorta emlegetem neki, hogy én csináltam belőle királyt.– A beadások mellett a tizenegyesei is életveszélyesek voltak. Lám, a hetvenhat Bundesliga-gólja közül ötvenkettőt szerzett büntetőből. Bizonyára ezeket is rengeteget gyakorolta.– Nagyjából annyit, mint a középre íveléseket.– A Hamburggal nyert Bajnokcsapatok Európa Kupáját és Kupagyőztesek Európa Kupáját is. Az 1977-es KEK-sorozat harmadik fordulójában az MTK-t búcsúztatták, éppen az ön egyik góljának köszönhetően.– Akkor utólag elnézést kérek… Komolyra fordítva a szót, az egy nagyon erős Hamburg volt, megérdemelten hódította el a kupát.– És az 1983-as BEK-diadal? A Juventus tele volt világsztárokkal, az olaszok számítottak a meccs esélyesének, Felix Magath góljával mégis önök nyertek.– Tény, a finálé előtt azt hallottuk, azt olvastuk, minden bizonnyal a Platinivel, Boniekkel, Rossival felálló Juventusé lesz a pálma, aztán tessék, mi vittük haza a trófeát. Meglehet, ha ötször kerülünk szembe velük, négyszer kikaptunk volna az olaszoktól, szerencsére az az egy kivétel esett május huszonötödikére, a döntő napjára.– Mit gondol, a HSV lesz-e még egyszer olyan jó csapat, mint volt az önök idejében?– Szurkolok érte, mást nem tehetek, a kapcsolatom ugyanis megszűnt a klubbal. Hogy miért, azt ne kérdezze, de elhiheti, én sajnálom a legjobban.– Árulja még el, haragszik-e Karl-Heinz Körbelre? Hiszen a rangsorban ő az egyetlen, aki hatszázkettő Bundesliga-fellépésével megelőzi önt, aki az ötszáznyolcvanegyedik bajnoki meccse után vonult vissza.– Korábban ugyebár említettem, gyerekkoromban az volt álmom, hogy neves futballista váljon belőlem. Az álmom teljesült, boldog, elégedett ember vagyok. És mondja meg nekem őszintén: maga bosszús lenne, ha csupán ötszáznyolcvanegyszer szerepelt volna a Bundesligában?