Zinedine Zidane nélkül a címvédésért

Két röpke óra Zürichig, ott sóhajtásnyi várakozás, majd egy gyötrelmes, tizenegy órás repülés az európai estéből egyenesen a koreai délutánba. Ha az időeltolódástól kóválygó utazó mindezt teljesíti, álmosan és a fáradtságtól égő szemmel megérkezik Szöulba.
Legalábbis azt hiszi.
Még csak nem is sejti, hogy az amúgy pompás nagyváros mennyi alattomos csapdát rejt magában. A mintegy ötven kilométerre fekvő repülőtérről az első házakig még gyorsan eljut a bérelt autóval, onnantól kezdve viszont lelassul, a percek fogyásával csappan az önbizalma, egyre tanácstalanabbul, segítségkérően bámul a térképre, és ami korábban tökéletesen világosnak és egyszerűnek tűnt, az most mind kétségbeejtően bonyolulttá válik.
Szöul hatalmas területen, hatalmas dombokon és völgyeken terül el. Folyó szeli ketté, fölötte számtalan híd ível át, és tanácsos a megfelelőt kiválasztani. Ha nem sikerül, hiába érezzük közel a célt, mire észbe kapunk, hihetetlen messze sodor az autók végeláthatatlan áradata.
Már ha sodor.
Itt ugyanis, ha egyszer dugó van, akkor az dugó a javából, ezen a téren sem végeznek félmunkát. Az átlagos helybeli angolnyelv-ismeretére nem is érdemes szót vesztegetni, így aztán csupán felesleges pótcselekvés és üres vigasz a kérdezősködés. Így fordulhatott elő az is, hogy több mint másfél órás bolyongás után, dacolva a mögöttünk haladók dühével, a térkép alapján közel tudva a szállodát, megálltunk, és megkérdeztünk egy taxist. Ô csak mutogatott, egyenesen, aztán jobbra, majd balra.
Alig harminc perc múlva derült ki, hogy az útbaigazítás alatt éppen a hotel előtt álltunk, és akkor már csak anynyi volt hátra, hogy valahogyan visszaforduljunk, ami néhány kilométer múltán sikerült, és ekkor már valójában megkönnyebbülten araszoltunk vissza egészen a szálloda bejáratáig.
Ekkor már tényleg megérkeztünk.
Emellett eltörpült az a tény, hogy minden ellenkező híresztelés dacára Dél-Koreában sem működnek az otthon honos mobiltelefonok. Ez most igen jól jövedelmezhet az itteni társaságoknak, már a repülőtéren is kínálják a bérelhető telefonokat, amelyek óriási számban fogynak, hiszen tetszik, nem tetszik, ha fogcsikorgatva is, de az érkező tudósítók rászorulnak erre a szolgáltatásra. Azt is rezzenéstelen arccal fogadtuk, hogy az egyik bankkártyánkat egész egyszerűen elnyelte az automata, rajta az egy hónap költségeire szánt pénzzel, hiszen felkészültünk rá, hogy az első napok a túlélés jegyében telnek el. Egy segítőkész hölgy telefonált valahova, negyedóra múltán megjelent egy fiatalember, aki sebtiben szétszedte az automatát, majd mosolyogva és sűrűn hajlongva visszaadta a kártyát. Ilyen egyszerű…
Megérkeztünk tehát abba a Szöulba, amelyben minden a helyi idő szerint péntek este kezdődő világbajnokságról szól. A repülőtéren az útlevelet kezelő hivatalnoknak listája van az akkreditált újságírókról, a csarnokban hatalmas plakátok hirdetik a nagy eseményt, a folyosókat a részvevő harminckét ország zászlói szegélyezik. A szállodával szemben induló hosszú utcában bált rendeztek szerda este – az árusok mezeket, futball-labdákat kínáltak, a transzparensek mindegyikén ott virított a világbajnokság emblémája. Az International Media Centertől néhány lépésnyire fekvő Millenneum tér átalakult erre a néhány hétre a világbajnokság terévé: a falakat mindenütt a nagy sztárok freskói borítják, egy hatalmas színpadon délelőttől késő éjszakáig egymást váltják a fellépők, ki zenével, ki szóval szórakoztatja a közönséget, és a plakátok elárulják, mindez erkölcsi kiállás Dél-Korea válogatottja mellett, és az egészségesen hazafias harci szellemet kívánja táplálni. A teret pedig átmenetileg átkeresztelték KT Plazának, ami amúgy Korean Team Plazát akar jelenteni. Nem úszta meg a felhőket ostromló Hilton sem, a modern épület égbe nyúló homlokzatán is látványos grafikai megoldás tudatja a világgal, hogy május 31-én éppen itt, Szöulban kezdődik meg a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a labdarúgó-világbajnokság.
Mégpedig sorrendben a tizenhetedik. Először ad neki otthont Ázsia, rögtön ketten is vállalkoztak a házigazda szerepére, és még erre sem volt példa a világbajnokságok hetvenkét éves történetében. A mezőnyt még mindig Európa uralja tizenöt résztvevővel, Afrika öt, Ázsia négy, Dél-Amerika öt, Észak- és Közép-Amerika pedig három csapattal képviselteti magát. Amúgy többnyire régi ismerősök találkoznak újra, hiszen csupán négy ország szerepel először világbajnokságon: Kína, Ecuador, Szlovénia és Szenegál. Afrikából az ötből négy már Franciaországban is szerepelt, Szenegál csatlakozott hozzájuk, Ázsiából a négy közül három szintén játszott négy éve, és ahogyan húsz éve egyszer sem, Óceánia és Ausztrália ezúttal sem tudott kiharcolni egy helyet magának. Dél-Amerikában sem nagy a fluktuáció, az argentin, brazil, paraguayi hármast most Uruguay és Ecuador egészíti ki.
Európa első ránézésre többet változott, hiszen a mostani résztvevők közül heten nem voltak ott Franciaországban, ám ha azt tekintjük, hogy tizenegyen pályára léptek a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon is, akkor beláthatjuk, a mi kontinensünkön is meglehetősen állandóvá vált a sportág élvonala.
Sajátja még ennek a világbajnokságnak az is, hogy a klubjukban hihetetlen megterhelésnek kitett sztárok közül most nagyon sokan hiányoznak majd sérülések miatt, és ez elsősorban az európai válogatottakat sújtja. A németeknél például Sebastian Deisler, Jens Nowotny és Christian Wörns biztosan a kezdőcsapatban szerepelne, ám el sem utazhattak Dél-Koreába. Az angolok már lemondtak Gary Neville-ről, Danny Murphyről, Steven Gerrardról, de a jelek szerint "visszakapták” David Beckhamet, a franciák Zinedine Zidane játékáért fohászkodnak, Thierry Henry sérülése is ijesztgette őket, a portugáloknál Luis Figo játszik már jó ideje sérülten és így formán kívül – és most még csak a valóban nagy neveket soroltuk.
Ez azonban csupán kicsit sötétíti a világbajnokság egét, szemlátomást annyira zavarja az embereket, mint a csütörtök estére Szöul fölé érkező lehangolóan szürke felhők, amelyekből folyamatosan szemerkél az eső. A koreaiak mosolygósak, vidámak, és rendületlenül bíznak abban – nyilván Japánnal együtt –, hogy remek világbajnokságot rendeznek. Az itteni újságokkal úgy vagyunk, mint a kisgyerekek a könyvekkel. Csak a képeket nézegetjük, de ezek alapján mi is látjuk, hogy még az állítólag politikai újságok is zömmel a futballról, a sztárokról szólnak.
És az is kockázat nélkül megjósolható, hogy ez így is marad ebben a két országban június végéig.