Pisont István még egy évig Izraelben

Az átlagember a jelenlegi izraeli politikai (háborús) szituáció ismeretében minden ártó szándék nélkül mondhatná: ennek a srácnak vagy két anyja, két istene, esetleg hét élete van, ha négy évet követően ilyen helyzetben sem akar búcsút mondani a Szentföldnek.– Mindegyikből csak egy van – válaszol nevetve a felvetésre a Hapoel Tel-Aviv középpályása. – Persze, teljes mértékben el tudom fogadni, ha valaki értetlenül áll a válaszom előtt. A Földnek számtalan békésebb pontja van Izraelnél, ahol ugyanúgy szeretik a labdarúgást, mint itt, és a körülmények is hasonlóak az ittenihez.– Akkor újból csak az jut az eszembe: miért akar Izraelben maradni?– Hosszú ideje külföldön élek, az elmúlt öt évből egyet Németországban, a Frankfurtnál, négyet pedig Izraelben, a Beitarnál és a Hapoelnél töltöttem. Amikor azt mondom, hogy egy évet maradnék, azon azt értem, hogy egy újabb év erejéig lennék még légiós. És mivel nem akarok újra költözni, egyúttal az is eldőlt, hogy ezt a plusz évet is Izraelben képzelem el.– Az elmondottak alapján szereti az állandóságot. Ezek szerint a klubjához is hű marad?– Sajnos nem, de talán a válaszomból is érződik, nehéz szívvel hagyom ott a Hapoelt. Kemény, ugyanakkor eredményes szezonon vagyok túl. Az UEFA-kupában csak a Milan állított meg minket a negyeddöntőben, a bajnokságban a második helyre futottunk be, az idény végén pedig begyűjtöttük a Totó-kupát. Az egyetlen bosszankodásra okot adó eredményünk talán az lehet, hogy viszonylag korán kihullottunk az Izraeli-kupából. Elhiheti, ilyen eredménysorral sem kértem sokat a klubtól az újabb megállapodás aláírásáért, azaz valóban nem rajtam múlott, hogy a vezetők nem hosszabbították meg a most lejáró szerződésemet. – Akkor most nézhet csapat után. Apropó, nem jön esetleg haza? Vagy már nem áll szándékában Magyarországon játszani?– Erre szokták azt mondani, hogy megfelelő ajánlat esetén elgondolkodnék egy magyar klub ajánlatán is. Szeretnék még a hazai bajnokságban játszani, de nem titkolom, az izraeliek jelenleg elsőbbséget élveznek nálam a sorban a korábban elmondottak miatt. És még valami: itt jóval több pénz van a futballban, mint otthon. Nincsenek extra igényeim, de tudom, hogy azt az összeget, amit Izraelben megkereshetek, Magyarországon nem tudnák garantálni. – Ezek szerint a szerződésébe foglalt summát és az ilyen-olyan prémiumokat mindig időben megtalálja a számláján.– Nem, ez nem teljesen így van. A nemzetközi szerepléssel szerzett dicsőséget egyelőre csak vállveregetéssel honorálták az illetékesek. Ez egyébként tipikus esete volt a "szó elszáll, az írás marad” szólásnak. A vezetők minden meccsünk előtt elmondták, előbb játsszuk le a soros ütközetet, aztán beszélhetünk a jutalomról is. Aztán mindig csak továbbjutottunk, együtt örültünk, a nagy vigasságban pedig szó sem esett a prémiumokról. Remélem, a Totó-kupával megnyert négyszázezer dollárból a játékosoknak is jut majd. Az UEFA-malőrt leszámítva azonban azt mondhatom, diszkrét és korrekt módon sikerült rendeznünk az anyagi kérdéseket és a válást is…– …aminek mi is volt a konkrét oka?– Az edzőnk, Dror Kashtan kertelés nélkül megmondta: fiatal játékost akar beépíteni a csapatba arra a posztra, ahol eddig én játszottam. Már a kiszemeltje is megvan. Csak azért vagyok egy kicsit bosszús, mert mindezt közölhette volna kicsit hamarabb is. Így már nincs elég időm csapatot keresni, hiszen a világbajnokság miatt nálunk is szünet következik. A személyes csapatkeresés helyett a menedzserekre vagyok utalva, várom a rajtuk keresztül befutó híreket, az érdeklődő csapatok telefonjait. – Esélye sem volt rá, hogy a Hapoelnél maradjon?– De igen, volt. Kashtan világosan megmondta, hogy váltani akar, így nála nem lett volna esélyem a csapatba kerülésre, sokáig úgy nézett ki, hogy ő lesz az izraeli válogatott szövetségi kapitánya, miután Richard Möller Nielsen lemondott. Ebben az esetben új tréner jött volna a csapathoz, akinél tiszta lappal indulhatok, és harminckét évesen is bebizonyítottam volna, hogy hosszú távon is képes vagyok kimagasló teljesítményre. Mondjuk, valami hasonlóra, mint amit az idén produkáltam. Azt hiszem, Kashtanon kívül mindenki számolt velem a csapatból, ellenkező esetben ugyanis biztosan nem azt mondják a játékostársaim a távozásom hallatán, hogy sajnálják, amiért nem futballozunk jövőre együtt. Bevallom, ez a gesztus nagyon jólesett, hiszen tudom, hogy igazat mondtak. Itt ugyanis senki nem kertel, mindenki szívből beszél. Érti már, hogy miért maradnék még egy évig?…