Így működik a cosa nostra

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 03:56
Címkék
Sepp Blatter nem hagyott sokáig kétséget afelől, hogy elsöprő győzelmét követően mi lesz az első teendője. "Pénteken kidobom Zen-Ruffinent az ajtón  nyilatkozta a svájci Blicknek a FIFA szerdán újraválasztott elnöke. A helvét vezér honfitárs beosztottjának azonnali felmentését indítványozza az újonnan megválasztott végrehajtó-bizottság mai ülésén  némi joggal, elvégre Michel Zen-Ruffinen volt az, aki az ellenzék egyik élharcosaként összeállította a Blatter elleni vádiratot.
"A bizottság végére jár »Mr. Tiszta« ügyének – tódította Blatter. – Az újraválasztásomat követő negatív kommentárja jelentette az utolsó cseppet a pohárban.”Aligha kétséges, hogy a FIFA operatív döntéshozó testületébe beválasztott ellenzékiek nem tudják meggátolni a főtitkár eltávolítását. Jóllehet a leghevesebb "anti-blatteriánusok” közül David Will, Issa Hayatou, Lennart Johansson és Csung Mong-jun is megőrizte alelnöki székét, ez legfeljebb arra elég, hogy a jövőben is kérlelhetetlen kontrollt gyakoroljanak, a tisztogatásba azonban nem igazán szólhatnak bele.Egyébként vegyes a szerdai kongresszus eredményének fogadtatása, Németországban például tapsol a szövetség a vb-tag elnök, Gerhard Mayer-Vorfelderrel az élen (Franz Beckenbauer hátszelével), ugyanakkor a germán lapok nem győznek "köpködni” a fejlemények okán. A Die Welt cikkírója például megjegyezte: "A »családi« kapcsolatokat jól ismerjük más szervezetekből, miként Blatter kedvelt módszerét is hatalma megőrzéséhez: szívességet teszek neked, amelyet te alkalomadtán hasonló szívességgel viszonzol. Minden csendben, a közös cél érdekében történik – olaszul ezt úgy hívják: cosa nostra.” A Der Tagesspiegel mindezt azzal fejelte meg, hogy "Blatter gonosz játékot űzött, amikor kijátszotta egymás ellen barátait és ellenségeit, intrikákat szőtt, és üresen kongó jelszavakkal csalt ki magának szavazatokat. Szomorú, hogy a német küldöttségnek is benne volt a keze ebben a játékban, szomorú, hogy a Blatter-féle módszernek – egy kicsit adok, sokat elveszek – köszönhetően nyerte el Németország a 2006-os világbajnokság rendezési jogát.”E mondatoknak különösen annak fényében van fura hangzásuk, hogy a FIFA tiszteletbeli tagjává választották Jack Dempseyt, Új-Zéland nyolcvan felé közeledő képviselőjét. Az idős úrról annak idején elég sokat beszélt a világ, hiszen az ő tartózkodása döntött Németország javára Dél-Afrikával szemben a 2006-os vb helyszínének kijelölésekor. Amennyiben ő óceániai "követutasításának” megfelelően Dél-Afrikára voksol, szavazategyenlőség alakult volna ki, és akkor Blatter szava dönt. Az elnök akkoriban nyíltan Afrika mellett kardoskodott – ám a fentiek alapján legalábbis kérdéses, hogy tényleg rájuk szavazott volna-e (mert, ugye, a most felkent Dempsey anno az ő számításait húzta keresztül, elvben). Persze, ismerve Sepp mester kifinomult hatalomgyakorlási praktikáit, nem kizárt, hogy akkor is vizet prédikált és bort ivott. Ami nem csupán a zamata miatt jó, de egy négyéves újraválasztás alapja is lehet…
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik