Bárányos egyelőre titkolódzik

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2002.05.31. 19:35
Címkék
Bárányos Zsolt nem panaszkodhat. A háromszoros válogatott labdarúgó az előző három évben majd' minden mérkőzésen kezdő volt, ráadásul ebben a szezonban is rúgott tizenkét gólt a kupában és a bajnokságban, s éppen a gyengébb ellenfelekkel vívott zárómeccseken javíthatta volna statisztikáját – mint ahogy a helyére igazolt futballista tette, aki kapásból három találattal jelentkezett be. A lommeli évekből így elege lett Bárányosnak, jóllehet külföldön szívesen maradna."Mondhatom, jó évet zártam, hiszen végre a válogatottba is meghívót kaptam, és a Lommelre sem lehetett panaszom – mondja Bárányos Zsolt, aki a ciprusi túrán került a Gellei Imre irányította magyar nemzeti csapat keretébe, igaz, azért a szokásos üröm csak nem maradhatott ki az örömből. – Sajnos az utolsó egy hónapban már csak alig néhány percet játszhattam, mert a vezetők úgy döntöttek, hogy a jövő csapatának adnak lehetőséget. Persze, szerették volna, ha ennek a csapatnak én is tagja leszek, de mivel az anyagiakról nem tudtunk megállapodni, már jóval a bajnokság vége előtt szóltam a tulajdonosnak, hogy elmegyek. Erre kirakott az együttesből, de valahogy azért kihúztam ezt a már nem olyan kellemes egy hónapot.”A nagy kérdés az, hogy Bárányos Zsolt hol folytatja a pályafutását. Minderről a jövő héten tud konkrétumokat elárulni, de nem tartja kizártnak, hogy végső esetben hazaköltözik. Szeretné megtöbbszörözni válogatottságai számát, de értelemszerűen erre csak akkor van esélye, ha talál magának csapatot. No, igaz, egyet már talált: nem játékosként, hanem szurkolóként, hiszen a világbajnokságon az angolokért szorít. A belgák – vb-re készülő ismerős híján – nem hozzák tűzbe."Kicsit meglepett, hogy Belgiumban mennyire nem érdekelte az embereket a vb a nyitány előtti hetekben. Egyedül a játékosokon látszott, hogy valami lesz itt a nyáron, elvégre a Bruges válogatottbéli kerettagjai már egy hónapja is nagyon álmosan mozogtak ellenünk. Mi lesz így a világbajnokságon? A Lommelnek nem voltak ilyen gondjai, mert nálunk nem volt válogatott. Pontosabban akadt egy, de az, szerencsére, magyar volt.”
Legfrissebb hírek

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
5 perce

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
23 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
34 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
41 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
1 órája

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
1 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik