Új korszak, 1000-es négyhengeresek

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.05.30. 21:49
Címkék
Rendesen félrevezettek mindenkit a motorkerékpárgyártók, akikről az elmúlt hét végén kiderült, hogy a világ legnagyobb hazudozói közé tartoznak.
Azt követően, hogy idén a kétütemű 500 köbcentis Grand Prix kategóriát véglegesen felváltotta a 990 köbcentis, négyütemű MotoGP géposztály a gyorsasági motorkerékpáros vb-ben, minden jel arra utalt, hogy a MotoGP-hez nagyon hasonló, szintén egyliteres és szintén négyütemű szuperbike-vb-nek megvannak számlálva a napjai. A legnagyobb motorkerékpárgyárak drasztikusan visszaszorították a költségvetésüket a szuperbike-vb-n -- miután a Yamaha a MotoGP-beli fejlesztései miatt már 2000-ben kiszállt a szuperbike vb-ből, idén a Honda, a Suzuki és az Aprilia is megnyirbálta a büdzséjét, és egytagúra redukálta a gyári csapatát --, míg a szuperbike legsikeresebb márkája, a Ducati közölte, hogy a jövőben a MotoGP lesz számára a legfontosabb versenyszéria. A gyártók minden alkalommal bebizonyították, hogy két, egymáshoz nagyon hasonlatos versenysorozatot nem akarnak fenntartani. Ennek bizonyítására elég felidézni a világ legnagyobb motorkerékpárgyárának, a Hondának a szuperbike-hoz való hozzáállását: az idény előtt a MotoGP-ben szereplő gyári csapatát hatalmas ünnepség keretében mutatta be az aranyszárnyas márka, míg a szuperbike-világbajnokról, Colin Edwardsról egyetlen szót sem ejtett. A MotoGP-ről áradozó és a szuperbike-ról végig lesajnálóan beszélő gyártók azonban, amint az az elmúlt hétvégi brit szuperbike-futamon kiderült, végig hazugok voltak. Bebizonyosodott ugyanis, hogy eszük ágában sem volt megszüntetni a széria vb-t, sőt, történelmi jelentőségű szabálymódosításokat fogadtak el. A titokban előkészített és hatalmas meglepetést okozó újítások segítségével pedig az 1988-ban életre hívott szuperbike-vb még sikeresebb lehet. Ráadásul a MotoGP-vel párhuzamosan. A legfontosabb szabálymódosítás a köbcentihatárokat érinti: 2003-tól már nemcsak a kéthengeresek lehetnek 1000 köbcentisek, hanem a három-, és ami a legfontosabb, az eddig 750-es négyhengeres motorok is. Az ezres bombázók azonban egyelőre nem mutathatják meg az igazi erejüket, hiszen a technika mai állása szerint egy kéthengeres blokk azonos hengerűrtartalom mellett jóval gyengébb egy négyhengeres konfigurációjú erőforrásnál. Ezért a négyhengeresek 168 kilósak lesznek, azaz négy kilóval nehezebbek a kéthengereseknél. A négyhengereseket erejét egy másik szabály is visszatartja, mivel a légszívótorkaik átmérője jóval kisebb lehet a kéthengeresekénél. A szuperbike-vb azonban nemcsak technikailag fog megújulni: egy futam már nem két, hanem csupán egy versenyből áll majd, míg a rajtsorrendet eldöntő szuperpole-t felváltja egy rövid távú szombati viadal.
Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
31 perce

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
32 perce

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
42 perce

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
48 perce

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
51 perce

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
55 perce

Döntés a rövidítésben, Babos Tímeáék bejutottak az elődöntőbe Tokióban

Tenisz
2 órája

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik