Elhunyt Mátrai Sándor

Az az árok, az a furcsa árok ott az alapvonalon túl. Tudod, Sanyi bátyám, egészen megdöbbentő volt az a jelenet, legalább százszor láttam, ahogy a hófehér szerelésedben, a dresszen a piros és zöld csíkkal, a magyar címerrel a szíved felett futottál hátra. Gelei Jóska is rémülten figyelt, te pedig vagy Malofejevet vagy Parkujant üldözted, erre már nem emlékszem pontosan, és egyszer csak belehuppantál az árokba. Egészen elképesztő jelenet volt, gyerekfejjel sehogyan sem értettem, miként kerül a sunderlandi pályára, közvetlenül az alapvonal mögé az a fránya árok. De ott volt, te pedig eltűntél benne. Nekem, nekünk szurkolóknak is fájt, szinte felszisszentünk a te hatalmas esésednél, hogy aztán szinte felkiáltva azt lássuk, hogy fájós kézzel ugyan, de kimászol, megrázod magad és játszol tovább. Azon a meccsen a szovjetek vertek minket 2-1-re 1966. július 23-án a világbajnokság negyeddöntőjében, pedig itthon a nép nemcsak az első táncdalfesztiválra, hanem az első világbajnoki címünkre készült.

Nem, nem bolondultam meg, nagyon is jól tudom, mit írok. Neked, Sanyi bátyám, pontosan tudnod kell, hogy az angliai vb-n szerepelt magyar válogatott sokak szerint majdnem olyan erős volt, mint az Aranycsapat. De ezen már kár morfondírozni, ott sem mi nyertünk, mint ahogy mi magyarok általában a nagy cél közelében bukunk el. Most bólogatnál, mert eltűntél ugyan a közvélemény szeme elől, de volt véleményed mindenről, elsősorban persze a Fradiról; hányszor, de hányszor panaszkodtál nekem a telefonban, hogy mivé lett a Fradi-család, és aztán halkan hozzátetted: kicsit félsz, hogy egyszer majd le kell vágni a lábad az érszűkület miatt. Soha nem hittem, hogy valóban félsz, hiszen mindig is kemény, határozott férfi voltál, nemcsak a pályán; előbb sprinterként, majd szélvészgyors hátvédként, de az életben is. Legutóbb, néhány hete, amikor cikket szerettem volna írni róla, csak úgy nosztalgia kedvéért, köszönted szépen, de nem akartál szerepelni. Pedig megkérdeztem volna, milyen érzés volt Neked, az ősfradistának a Vörös Meteor Egyetértésben futballozni. De te inkább csöndben maradtál, jobban esett neked a baráti beszélgetés Rákosi Gyulával, Albert Flóriánnal, Novák Dezsővel, meg a többiekkel, mint a hivatalos okoskodás. Tudom, hogy az utóbbi időben nem jártál Fradi-meccsre, pedig szeretted a klubot - csak a vitákra, feszültségekre, az egymásra mutogatásra nem voltál kíváncsi. Inkább otthon maradtál, megsimogattad a VVK-aranyérmet, s arra gondoltál, ezt, no meg az emlékeidet nem veheti el tőled senki. Ráadásul nincs olyan mély árok, sem Sunderlandban, sem máshol, ahol te örökre eltűnhetsz. Fontos, hogy tudd, a te neved ott lesz mindig fent, az igazi csillagok között.