Ez jó mulatság, férfi munka volt!

209253 209253209253 209253
Vágólapra másolva!
2014.11.14. 23:11
Vörösmarty Mihály "Gondolatok a könyvtárban" című versének zárósora tökéletesen illik a Magyarország-Finnország (1-0) Eb-selejtező mérkőzésre. Jó...

Vörösmarty Mihály "Gondolatok a könyvtárban" című versének zárósora tökéletesen illik a Magyarország-Finnország (1-0) Eb-selejtező mérkőzésre.

Jó mulatság - a mérkőzést lehetett élvezni. Sok helyzettel ugyan nem kápráztatták el a csapatok a nagyérdeműt, ám ha visszagondolunk a márciusi találkozóra, ahol Pintér Attila szövetségi kapitány irányításával mindössze Rudolf Gergely vezetőgóljáig tartottuk a lépést, akkor látható, micsoda hatalmas különbséget jelent akár egyetlen ember. Mert amíg Pintér Attilát csupa negatív hullám vette körül, folyton elégedetlenkedett, még a szája is lefelé görbült, addig Dárdai Pál maga a megtestesült önbizalom. Tudja, mire képes a csapata, nem kezd már a mérkőzés előtt napokkal mentségeket keresni, mondván "ezek a finnek már több éve együtt játszanak...." Dárdai Pál pozitív energiát hozott magával, és láthatjuk, néha már ennyi is elég. Nullából hét pont, ami kis szerencsével lehetne kettővel több is (amennyiben Nemanja Nikolics Romániában jó megoldást választ az utolsó percekben), de még véletlenül se elégedetlenkedjünk, mert állítom Gera Zoltán tízből kilenc alkalommal biztosan nem fejelne kapuba a finn védők gyűrűjében. Most azonban megtette, amivel ismét bebizonyította, hogy miért ő az kétezres évek (véleményem szerint) legjobb magyar futballistája. Néhány rossz passza ellenére is élményszámba ment nézni a játékát, és ha nem szól közbe sérülés, nagy segítség lehet ő még a további mérkőzéseken.

Férfimunka - ne szépítsük, ezt kibrusztoltuk. A védelem néhány hibától eltekintve sokkal stabilabbnak tűnt, mint más szövetségi kapitányok alatt, és Juhász Roland kiválásától sem zuhant össze. Forró Gyula mentése, Király Gábor bravúrja, és a többiek folyamatos gürizése ezúttal meghozta az eredményt, Finnország nem tudott betalálni. Így kell ezt csinálni, a tudást néha szívvel és akarattal pótolva, nem megtörve, végig koncentrálva. Látható, a kitartó munkának mindig megvan az eredménye, elég volt egy villanás ahhoz, hogy a nagyon döntetlenre álló meccsből győzelmet csiholjunk.

Ismét visszatérnék kicsit Dárdai Pálhoz. Miért? Mert tökéletesen látszik, milyen fontos a szövetségi kapitány személye. És nem abban az értelemben, hogy megtanítsa a futballistákat futballozni, mert az összetartások néhány napja alatt az képtelenség. Én Pintér Attila bukását is nagyrészt ennek tudom be. Egy válogatott edzőtábora ne a tolódásokról szóljon, ne új struktúrák és alapok lerakásáról. Egy válogatott edzőtáborában legyen jó hangulat, legyen alapos felkészítés az ellenfélből, néhány taktikai variáció, ami azon az adott meccsen működhet, és egy szövetségi kapitány, akiben a játékosok feltétel nélkül hisznek, akinek elfogadják, amit mond, aki képes felpörgetni, motiválni a társaságot. Manapság bőven elég, ha egy kapitány a játékosok beválogatásán kívül ennyit tud, de ezt tudja jól. Dárdai Pál márpedig mindebben profi, és az eredmény látható.

Hogyan tovább? Az oroszok elleni felkészülési mérkőzés után minden bizonnyal elkezdődik Dárdai Pál puhítása, hogy maradjon. Én azt mondom, hallgasson az eszére. A beugrás sikerült, jelenleg ő a magyar futball legnépszerűbb "terméke", ám neki hosszabb távon kell gondolkoznia. Építenie kell a karrierjét, és nem csak válogatott-, de klubszinten is. Ha most feláll, a közvélemény szemében sikeres emberként marad meg, aki előtt mindig nyitva az ajtó a visszatéréshez. Persze van az a helyzet, amikor a szív felülírja az ész döntését....

Legfrissebb hírek

„Elrúgta a bokámat” – mégsem kapott tizenegyest a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.02.26. 08:44

Egy tizenegyes döntött, a magyar női válogatott kikapott Finnországtól az NL-ben

Magyar válogatott
2025.02.25. 19:55

Konföderációs Kupa-győztes labdarúgó lett a finn szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.01.20. 13:32

Menesztették a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát – hivatalos

Minden más
2024.11.22. 13:49

Curtis Jones sarkazós góllal mutatkozott be, Athénban vágott vissza az októberi fricskáért Anglia

Minden más foci
2024.11.14. 22:51

A hajrában potyogtak a gólok, Anglia simán nyert Finnországban

Minden más foci
2024.10.13. 19:56

Az ukránok vezettek, mégis az albánok nyerték a két válogatott NL-meccsét

Minden más foci
2024.09.07. 22:45

Schäfer András: Nem játszottam jól; Lang Ádám: Nem leszek kezdő

Foci Eb 2024
2024.06.18. 19:40
Ezek is érdekelhetik