A Honvéd a tavasz eddigi nyertese

Vágólapra másolva!
2014.03.24. 23:03
Négy forduló telt el a bajnokság tavaszi feléből, és már csak kilenc van hátra. Lássuk, hogyan szerepeltek eddig a csapatok, miként fest az idei...

Négy forduló telt el a bajnokság tavaszi feléből, és már csak kilenc van hátra. Lássuk, hogyan szerepeltek eddig a csapatok, miként fest az idei tabella.

Ahogy látható, a tavasz legnagyobb nyertese egyelőre a Budapest Honvéd, amely mind gólkülönbség, mind szerzett pontok tekintetében vezeti a tabellát. És bár az igazán komoly meccseik még hátravannak, az Újpest, a Puskás Akadémia és a Kaposvár legyőzését nem kell különösebben magyarázni.

Pontszámban jól teljesít a DVSC, amelynek játéka sokszor hagy maga után kívánni valót, de amíg enélkül is jönnek az eredmények, Kondás Elemérnek van ideje csiszolni rajta. A Lokinak a következő két forduló lesz a döntő, amennyiben a Videoton és a Győr ellen is megfelelő eredményt ér el a csapat, már lehet hűteni a pezsgőt a bajnokavatásra.

Magához képest kiválóan teljesít az Újpest, a Pécs és a Puskás Akadémia. Utóbbi stabilan kikerülni látszik a kieső zónából, a pécsiek a klub bizonytalan helyzete ellenére a középmezőny stabil résztvevői, többek között a Honvédtól is csak egy pont lemaradásra. Érdekes a lilák sorsa is. Bár egy vereséggel és döntetlennel kezdték a tavaszt, a Mezőkövesd és a DVTK legyőzése immár pozitív változásokat mutat.

Az Újpesthez hasonló a Győr szereplése, amely az utóbbi két mérkőzésen aratott sikerek miatt tudott felugrani a táblázat hatodik helyére. Ráadásul a kezdeti bukdácsolás ellenére Horváth Ferenc együttese stabilan tartja a dobogó legalsó fokát és további sikeres szereplés esetén a bajnoki cím sincs elérhetetlen távolságba.

Hasonlót lehetne elmondani a Videotonról, azzal a különbséggel, hogy a 4 mérkőzésen szerzett 5 pont messze alulmúlja az elvárásokat. José Gomes alatt meglehetősen ingatag a kispad, és amennyiben hétvégén a Debrecen ellen nem sikerül nyerni, akár fel is borulhat.

A Kecskemét 5 szerzett pontja pontosan arra elég, hogy távol tartsa Bekő Balázs együttesét a kieső helyektől. Komolyabb csalódás a Haladás és a DVTK szereplése, az őszi eredmények alapján mindkét klubtól joggal várhattak jobb játékot és eredményt a szurkolóik.

A tavaszi tabella utolsó hat pozícióján nagyrészt a kiesőjelöltek osztoznak, kivétel a Pápa és a Ferencváros. Előbbiek Szűcs Lajos és Tóth Bálint vezérletével harcolnak a biztos bennmaradásért - egyelőre sikerrel. A zöld-fehérek ezzel szemben egyértelműen az idei év legnagyobb csalódását jelentik. Thomas Doll együttese hiába játszik a mérkőzések nagy részében fölényben és sokszor szemre tetszetősen, egyéni hibák, illetve egyéb okok miatt eredményességben ebből semmi nem látszik. Négy bajnoki mérkőzés győzelem nélkül - kirívóan gyenge statisztika.

A kiesőhelyek egyikét jó eséllyel a Kaposvár "nyeri meg", bár az MTK, Mezőkövesd, Paks trió matematikailag még befogható távolságra van. Mivel mindhárom klub 19 ponttal rendelkezik, a másik kiesést jelentő pozíció köztük dől el. Pillanatnyi forma alapján erre talán a Mezőkövesd a legesélyesebb, ezt támasztja alá Véber György internetet bejáró kifakadása, ami tökéletesen jellemezte, hogy valami nagyon nincsen rendben az élvonal újoncának háza táján. Ennyire közel sem tűnik tragikusnak a helyzet az MTK esetében, ahol Torghelle Sándor segítségével sikerülhet kimászni a kátyúból, a Paks pedig Csertői Aurél munkájának folyamatos beérésével juthat egyről a kettőre.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
4 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
5 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
13 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
13 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
16 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:46

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2025.08.18. 20:03
Ezek is érdekelhetik