– Honnan ered a Gebin becenév?
– Csanádi Ferenc edző kérdezte, mit dolgoznak a szüleim, én meg mondtam, hogy gebinesek – kezdte történetét a hetvenöt esztendős legendás FTC-játékos, Martos Győző. – Vendéglátóipari egységet béreltek, akkoriban ezt így hívták. Na, a többieknek se kellett több, elneveztek gebinesnek, abból maradt a Gebin.
– Pécsen játszotta első NB I-es mérkőzését, Megyesi István helyére állt be csereként balhátvédnek, pedig önre mindenki jobb-bekként emlékszik.
– Jobbhátvéd vagyok, de mindegy volt, melyik poszton, csak kerüljek be a nagycsapatba.
– Idővel olyannyira jól ment, hogy az 1976-os bajnoki cím mellé a Toldi-díjat is megkapta, amelyet az idény legjobbja érdemelt ki.
– Büszke is vagyok erre, mert hátvédként értem el. A középpályások és a csatárok általában nagyobb figyelmet kaptak és kapnak manapság is.
– Dalnoki Jenő edző így értékelte a teljesítményét: „A legegyenletesebbnek Martos Győző játéka bizonyult.” Az egykori védő milyen tanácsokat adott önnek?
– Nekem is elmondta, amit vallott, hogy az első sorban nem ülnek nézők, ami azt jelentette, olyan keményen kell odalépni az oldalvonal mellett a csatárnak, hogy kirepüljön a tribünre… Nekem már a tartalékban is edzőm volt, ha mérges volt rám, odamordult: „Sose fogsz játszani az első csapatban!” Szintén hozzá kapcsolódik a sztori, amikor azt mondta, hogy vigyem az alapvonalig a labdát, aztán mivel beadni úgysem tudom, gurítsam ki, legalább gyorsan visszazárunk… Később Zsivóczky Gyulát azzal froclizta, hogy oda lövi a labdát a Népstadionban, ahonnan az apja eldobta a kalapácsot. Ehhez tudni kell, hogy a dobókör elég messze esett a kaputól.
Született: 1949. december 15., Budapest |
– Irán ellen mutatkozott be a válogatottban, majd oszlopos tagja lett az 1978-as vébére kijutó csapatnak. Kik voltak a vetélytársai a poszton?
– Elsősorban Török Péter a Vasasból. A pályán ritkán találkoztunk, mert távol voltunk egymástól, és ő Pogány Lászlót fogta, és a kis Pogi nem is szerette, mert állandóan lebirkózta.
– Baróti Lajos mit kért öntől a válogatottban?
– Menjek fel a támadásokkal. Ha az oldalvonal mellől adok be, rúgjam a labdát a rövid oldalra, ha a tizenhatos vonalától, akkor küldjem a hosszúra. Ez a futballtétel mára sem változott meg. Baróti Lajos kimondottan kedvelte, ha felzárkóztam – azt vallottam, mi a csudának álldogáljak hátul –, a Fradiban is működött, Ebedli Zoltánnal vagy Nyilasi Tiborral nagyon jó váltásokat csináltunk.
– Az 1977-es, kettő egyre megnyert magyar–szovjet vébéselejtezőn hidegre tette Oleg Blohint, és azután nemes egyszerűséggel csak Blohin-ölőnek hívták.
– Ezt megelőzően az 1975-ös KEK-döntőben találkoztunk, s Bázelben a Fradival nem volt esélyünk. Gyakorlatilag a Valerij Lobanovszkij vezette szovjet válogatottal játszottunk. Oleg Blohinnak is jól ment. Arra kevesen emlékeznek, hogy a Ferencvárossal már a KEK-döntő után, augusztusban Sevillában egy tornán kettő egyre győztünk a Dinamo ellen, az egyik gólpasszt én adtam Juhász Istvánnak. A válogatottban élet-halál meccset vívtunk, a politikai okokat nem kell ecsetelnem. Készültem rá, nem engedtem felgyorsulni, Nyilasi Tibor is odafigyelt, hogy lezárjuk a területeket előle. Előttem van még két szovjetek elleni Eb-selejtező: 1978-ban kettő nullára nyertünk, mi döntetlenre csatáztunk Oleggel, a visszavágón 1979 májusában Tbilisziben kettő kettő lett.
– Két világbajnokságon is részt vett. Elégedett?
– A részvétellel igen, de talán mindkettőből többet kihozhatott volna a válogatott. Argentína előtt túl hosszú ideig össze voltunk zárva, a házigazdák elleni meccs pedig nem jól sült el, utána esélyünk sem volt. Négy évvel később kimondottan balszerencsénk volt a belgák ellen. Jean-Marie Pfaffot Fazekas László letarolásáért ki kellett volna állítania a játékvezetőnek.
– A válogatottban 1979 májusa és 1981 áprilisa között nem játszott, miért?
– Egyszerű a válasz: a Volánból eleinte nem válogattak be.
– Aporpó, Volán: nem volt még harmincéves, amikor a közlekedésiekhez igazolt. Mi volt az oka?
– Nem éreztem magam öregnek, de a Fradiban Friedmanszky Zoltán edző minden poszton játszatott. Ezt eléggé megszenvedtem, hiszen jobb oldali védő voltam. Elegem lett ebből, a feljutó Volántól megkerestek, leigazoltam.
– És aztán a „kicsi” Volánból lett légiós, a Waterscheibe került. Hogyan?
– Bálint László már az FC Bruges-ben futballozott, ő segített, összehozott Balla György menedzserrel, akinek Belgium hazai pálya volt, szerzett is csapatot, a Waterscheit. A belgák az 1981-es magyar–angol után, amelyet ugyan három egyre elvesztettünk, azt mondták, kellek.
– Nyert Belga Kupát és KEK-elődöntőt játszott Alex Ferguson csapatával, a skót Aberdeennel, de kiestek. Aztán lehúzott még egy évet Belgiumban.
– Végig egyanott maradtam, a Waterschei Thor Genkben. Még zsíros nyugdíjat is kapok a belgáktól. Leül, ha meghallja: ötven eurót…
– Hazatérve ismét a Volán következett, ám már sportvezetőként.
– Eleinte még játszottam, de egy edzésen eltört a lábam. A kórházban egy nagy Fradi-drukker ápoló kezei közé kerültem, aki ollóval levágta a sportszárat a lábamról. Közben mindig kérdezgette, hogy nem fáj-e. Nem, mondtam, nem fáj, majd hozzátettem, a másik lábam tört el… Futballozni már nem tudtam, a felépülésem után Grosics Gyula kapacitált, legyek sportvezető. Szakosztályvezetőként kezdtem, aztán az SC ügyvezetője lettem, majd a Volán FC-nél elnök. Ám idővel feladtam, mert a rendszerváltoztatást követően ellehetetlenültünk, kihátráltak mögülünk a szponzorok.
– Mit szól a jelenkori Fradi kétarcúságához?
– Hogy is mondjam!? Gyengébb csapatok ellen a bajnokságban jobban kellene teljesíteni. Nem lehet húsz perc alatt három gólt kapni, mint a Diósgyőrtől vagy a Debrecentől…
– A sportolás a mai napig része a mindennapjainak, teniszezik még?
– Igen, vasárnap délelőttönként még összejövünk párosozni.