Szavazzon a XX. század legszebb magyar góljára! – Puskás Ferenc, 1953. november 25., Anglia–Magyarország 3:6

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.11.26. 18:00
Puskás Ferenc (10) ikonikus gólja: a Wembley-ben az angol válogatott kapuját vette be (FOTÓ: GETTY IMAGE)
A Nemzeti Sportrádió november 25-től „A nemzet bombázói” címmel szavazást indított, amely a hallgatók/olvasók és a szakértő zsűri voksai alapján a XX. század, majd januártól a XXI. század legszebb magyar góljáról hivatott dönteni.

A Nemzeti Sportban szóban, a Nemzeti Sportrádióban mindennap 17.40-től hangban, az nso.hu-n pedig – amennyire lehetséges – képben is megmutatjuk a jelölteket. Szavazni a húsz gól bemutatása után, december 15-től lehet.

2. PUSKÁS FERENC
1953. november 25., Anglia–Magyarország 3:6
(A mérkőzés 3. magyar gólja)
A Népsport 1953. november 26-i számából: „A 25. percben Budai II szöktetésével a mozgékony Czibor a jobb szélen fut el lendületesen, jobblábas beadása Puskás elé kerül. A balösszekötő a hatos sarkán leveszi a labdát, aztán bal lábbal óriási erővel fejmagasságban a bal sarokba bombáz. 3:1.”

„All right, Mr. Wright!” – kiáltotta boldogan Szepesi György az éterbe, amikor a magyar Aranycsapat kapitánya az Évszázad mérkőzésén pimasz, a grundok világát idéző visszahúzós csellel leültette a legjobb angol védőt, Billy Wrightot, és a gyönyörű magyar támadás végén belőtte a harmadik gólunkat.

A Népsportban Puskás Ferenc szűkszavúan, visszafogottan értékelt: „Végtelenül boldog vagyok. Mindent beleadtunk és így le tudtuk győzni az otthonában eddig veretlen angol csapatot.”

A további jelölteket ide kattintva nézheti meg!

 

Legfrissebb hírek

Gécsek Tibor Halász Bencéről: Megérkezett 83 méter fölé, ami gigantikus eredmény

Atlétika
23 órája

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
Tegnap, 9:37

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Baráth Botond az ír-magyarról: A bíró teljesen elvesztette a kontrollt

Magyar válogatott
2025.09.07. 21:20

Izrael nagykövete szerint a magyarországi stadionok fantasztikusak – válogatottjuk ismét hazánkban játszik

Foci vb 2026
2025.09.07. 21:16

1972. szeptember 5. – a nap, amely örökre megváltoztatta a sport világát

Egyéb egyéni
2025.09.07. 15:56

Tóth Tímea Herremről: Erős személyiség, ki fog ebből mászni

Kézilabda
2025.09.05. 19:28

Vb-selejtező: Csábi József és Hamar István is bízik a portugálok elleni pontszerzésben

Magyar válogatott
2025.09.02. 17:04
Ezek is érdekelhetik