Sporttörténeti vetélkedőt szervez a Fülöp Márton Alapítvány

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.14. 19:59
Fotó: Fülöpné Benjamin Gabriella 
Gyulay Zsolt MOB-elnök, Szabó Bence olimpiai bajnok vívó és Rabb Krisztián, Párizs ezüstérmes kardvívója is üdvözölte a „magyarok az olimpiákon” tematikájú versenyt.

A hagyományoknak megfelelően a Kőbányai Polgármesteri Hivatal aulájában tartotta meg éves sajtótájékoztatóját, számolt be elmúlt évi tevékenységéről és további terveiről a Fülöp Márton Alapítvány, amelyet 2016-ban alapított Fülöp Ferenc korábbi labdarúgó, klubvezető, játékosügynök és felesége, Fülöpné Benjamin Gabriella fiuk, a 2015. november 12-én harminckét éves korábban elhunyt válogatott kapus, Fülöp Márton emlékére.

Fülöp Ferenc elmondta, idén négy rendezvénye volt, illetve lesz az alapítványnak, ezek között megtartották a Balatonon a minden évben nagy népszerűségnek örvendő, 15 éveseknek szóló kapustábort, illetve az azt rendre követő Fülöp Márton Emléktornát, továbbá három szombaton át tartó focitornát is szerveztek óvodásoknak. Hamarosan pedig következik a szintén az alapítvány által szervezett, középiskolásokból álló csapatoknak kiírt sporttörténeti vetélkedő. Az elmúlt két évben is rendeztek már hasonló versenyt, az elsőnek a témája a magyar labdarúgás dicső múltja volt, a másodiknak pedig a Ferencváros története. Tekintve, hogy olimpiai évben vagyunk, idén „Magyarok az olimpiákon” címmel hirdették meg a versenyt, amelynek ismeretanyaga a Rubicon történelmi magazin idén megjelent olimpiatörténeti lapszámára támaszkodik, abból lesznek majd a kérdések. Menyhárt Sándor, a Kőbányai Szent László Általános Iskola igazgatója, a vetélkedő főszervezője beszámolt róla: tavaly százharminc csapat jelentkezett, ez a szám vélhetően idén is meglesz, mivel volt olyan iskola, amelytől huszonhat csapat is jelentkezett. Idén ősszel lesz két online forduló, a tízcsapatos döntőre pedig majd tavasszal kerül sor.

Fotó: Fülöpné Benjamin Gabriella 

Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere elmondta, az önkormányzat is támogatja egymillió forinttal az alapítványt, és ezáltal a vetélkedőt, amelyet a sajtótájékoztatón népszerűsített és üdvözölt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és az idei párizsi játékok egyik hőse, az ezüstérmet nyerő kardcsapat tagja, Rabb Krisztián is.

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
3 órája

Ki helyettesítse Sallait? Állítsa össze a portugálok elleni kezdőcsapatunkat!

Magyar válogatott
4 órája

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
7 órája

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
9 órája

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
19 órája

Eredetileg nem is ez a német játékvezető fújt volna az ír–magyar meccsen?

Magyar válogatott
19 órája

„A mérkőzés elején úgy érezhettük, hogy egy rossz vicc áldozatai vagyunk” – ír lapszemle

Magyar válogatott
Tegnap, 11:26

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
Tegnap, 10:27
Ezek is érdekelhetik