NL: így változik a közlekedés a Puskás Aréna környékén a németek elleni meccs miatt

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.19. 14:10
Kedden este várhatóan ismét megtelik a Puskás Aréna, ezért érdemes fokozott figyelemmel közlekedni a meccs előtt és után is (Fotó: Puskás Aréna/Facebook)
A Puskás Aréna környékén már 17.45-től számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani – hívja fel a figyelmet közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az stadionnál korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért kérik, hogy a helyszínt tömegközlekedéssel közelítsék meg a szurkolók. A BKK elsősorban a megszokottnál gyakrabban induló kötöttpályás közlekedési eszközök igénybevételét, valamint a MOL Bubi közbringarendszer igénybevételét javasolja. A Magyarország–Németország Nemzetek Ligája-találkozó 20.45-től kezdődik.

A BKK felhívja a szurkolók figyelmét, hogy a közúti közlekedésben 17.30 és 23.30 között várhatóan lezárják: a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között; a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között; az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között, valamint a Verseny utcát és az Istvánmezei utat is. 

A tömegközlekedésben a mérkőzés előtt, illetve azt követően a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és az M4-es metró, valamint az 1-es villamos. A Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út/Stefánia út megállóhelyen.

A lezárások miatt az alábbi közlekedési változásokra is számítani kell:

  • a 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly út–Dózsa György út útvonalon közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót;
  • a 75-ös és a 75A trolibusz a Kápolna tér, illetve a Puskás Ferenc Stadion helyett a 79-es vonalán a Keleti pályaudvar M végállomásig közlekedik, az Ötvenhatosok tere és a Kápolna tér közötti megállókat nem érinti;
  • a 77-es trolibusz módosított útvonalon, a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár, a Puskás Ferenc Stadionnál a Hungária körúton, a Kerepesi út előtt a 75A trolibusz végállomásán, vagy a 901-es busz Óbuda irányú megállóhelyén lehet felszállni;
  • a 95-ös, 130-as, 195-ös autóbuszok a Puskás Ferenc Stadionnál a Kerepesi út/Ifjúság útja csomópontjában lévő végállomási megállójukat nem érintik

További forgalomkorlátozásra is sor kerülhet a mérkőzés után. Az utazás megtervezéséhez a BKK közlése szerint érdemes a BudapestGO alkalmazást használni.

 

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
49 perce

A számok nem hazudnak – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
49 perce

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
13 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
21 órája

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
21 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kijózanító pofonok – Cselőtei Márk publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:40

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
2025.03.24. 18:48
Ezek is érdekelhetik