„Még mindig nem tudom felfogni” – Gruber Zsombor a magyar válogatott meghívóról

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.11.05. 17:10
A Ferencváros a Viktoria Plzen elleni El.-meccs után dönt arról kölcsönadja-e Gruber Zsombort (Fotó: Török Attila, arrchív)
Mint ismert, Gruber Zsombort is meghívta Marco Rossi szövetségi kapitány a november 16-i, Hollandia elleni idegenbeli és a november 19-i, Németország elleni hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. Az FTC fiatal támadója a Nemzeti Sportrádiónak adott rövid interjút a válogatott meghívó után.

„Nagyon boldog vagyok, még mindig nem tudom felfogni, hogy ez megtörtént. Büszkeséggel tölt el, rengeteget dolgoztam ezért, de ez még csak a kezdet. Ez egy újabb lépcsőfok a karrieremben” – mondta Gruber Zsombor a válogatott meghívóról. 

„A 2016-os Eb-n már nagyobb voltam, a portugálok elleni mérkőzés itt van a szemem előtt. Mindig is az álmom volt, hogy a válogatott közelében legyek, és örülök, hogy eljött ez az idő.”

A Ferencváros fiatal támadója elmondta, Marco Rossival egyelőre nem volt alkalma beszélni, és szót ejtett még a Ferencváros csütörtöki, Dinamo Kijev elleni Európa-liga-mérkőzéséről is. 

A teljes interjút IDE KATTINTVA hallgathatja végig!

Magyar válogatott
2024.11.05. 12:44

Gruber Zsombort és Szabó Leventét is meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

A szövetségi kapitány a német másodosztályú Eintracht Braunschweignél remeklő támadót és az FTC fiatalját is meghívta.

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
15 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
2025.08.21. 22:45

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15
Ezek is érdekelhetik