Kihirdették a magyar női labdarúgó-válogatott keretét

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.11.18. 13:33
Szarvas Alexandra csapata két máltai mérkőzéssel zárja az évet (fotó: valogatott.mlsz.hu)
Szarvas Alexandra szövetségi kapitány kihirdette a női A-válogatott keretét a november 29-én és december 3-án sorra kerülő, Málta elleni felkészülési találkozókra – számolt be róla az MLSZ hivatalos oldala.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a női A-válogatott tagjai jövő hét hétfőn találkoznak a vecsési Airport Hotelben, majd kedden utaznak el Máltára, hogy az idei évet két felkészülési mérkőzéssel zárják a szigetországiak csapata ellen. A két együttes először november 29-én 14 órakor találkozik a máltai Ta' Quali stadionban, majd december 3-án szintén 14 órakor lép pályára, ezúttal a Centenary Stadionban. Az első összecsapást zárt kapuk mögött tartják.  

A keretbe ezúttal meghívást kapott az eddig szemüregcsonttörés miatt távol maradó csapatkapitány, Csiszár Henrietta, a csuklótörés miatt szintén több mérkőzést kihagyó kapus, Pongrácz Ágnes, illetve a bokasérülésből mostanra már felépült Németh Diána. Szarvas Alexandra további két visszatérőnek is bizalmat szavazott Süle Dóra és Nagy Viktória személyében.  

Az eddigi lejátszott nyolc meccset kielemezve kaptunk egy képet a csapatról, hogy hol tartunk most. Már többször is említettem, hogy ez egy folyamat, és úgy gondolom, hogy a fejlődésünket jól fogja szolgálni ez a két felkészülési mérkőzés. Különböző taktikai elemeket szeretnénk kipróbálni, és a meglévő bevált dolgokat továbbfejleszteni. Mindezek mellett az előttünk álló két felkészülési találkozón minden kerettag lehetőséget kap a bizonyításra” – nyilatkozta Szarvas Alexandra szövetségi kapitány.

A női A-válogatott kerete
Kapusok: Lauren Brzykcy (Vittsjö GIK), Pongrácz Ágnes (Puskás Akadémia FC), Schildkraut Fruzsina (Budapest Honvéd FC), Terestyényi Anna (1. FFC Turbine Potsdam)
Védők: Fördős Beatrix (FC Internazionale Milano), Kovács Laura (ETO FC Győr), Nagy Virág (SV Meppen), Németh Adél (FTC-Telekom), Németh Diána (VFL Wolfsburg), Németh Hanna (SV Werder Bremen), Savanya Csilla (ETO FC Győr), Szabó Viktória (FC Zürich)
Középpályások: Csányi Diána (FC Zürich), Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano), Könczeyné Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom), Nagy Fanni (ETO FC Győr), Nagy Viktória (FTC-Telekom), Pusztai Sára (OH Leuven), Süle Dóra (ETO FC Győr), Zeller Dóra (1. FC Köln)
Támadók: Csiki Anna (Tottenham Hotspur FC), Kaján Zsanett (SS Lazio), Pápai Emőke (SV Werder Bremen), Siklér Kinga (MTK Budapest FC)

 

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
30 perce

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
11 órája

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
15 órája

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
20 órája

Olvasóink nem kímélték a válogatottat: átlagosan tízből négy pontot adtak a játékosoknak

Magyar válogatott
22 órája

Nagyon kemény csoportba is kerülhetnek a mieink a következő NL-kiírás B-ligájában

Minden más foci
Tegnap, 10:01

Dibusz Dénes nem látta esélyét annak, hogy a második félidőben egyenlítsen a magyar válogatott

Magyar válogatott
Tegnap, 7:05

Tóth Alex felemásan éli meg a bemutatkozását a válogatottban; Szoboszlai dicsérte

Magyar válogatott
2025.03.23. 21:55
Ezek is érdekelhetik