Szlovákia ellen hangol a vb-selejtezőre a női futsalválogatott

Vágólapra másolva!
2024.10.11. 19:28
Szombaton Szigetszentmiklóson lép pályára női válogatottunk (Fotó: mlsz.hu)
Szlovákia elleni felkészülési mérkőzéssel hangol a szerdán rajtoló világbajnoki selejtezőkre a magyar női futsalválogatott.

A hazai szövetség beszámolója szerint Frank Tamás együttese szombaton 17 órától a szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban fogadja a riválist, hétfőn pedig elutazik Szarajevóba.

A bosnyák fővárosban a csapat először szerdán, Norvégia ellen lép pályára, majd másnap a fehérorosz, jövő szombaton pedig a házigazda bosnyák válogatottal mérkőzik meg.

„Az előttünk álló napokban igyekszünk a lehető legjobban felkészülni a tétmérkőzésekre, remélem, a szlovákok ellen már megközelítjük azt a játékot, amit a vébéselejtezőkön szeretnék látni a csapattól. Nagyon kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, az előzetes erőviszonyok alapján szoros csatára van kilátás, nehéz megmondani, hogy kinek van a legnagyobb esélye a továbbjutásra. Természetesen azt szeretnénk, ha mi jönnénk ki győztesen a versenyfutásból, és ezért minden tőlünk telhetőt meg is teszünk majd. Az utóbbi napokban sajnos több kulcsemberünkről is le kellett mondanunk, bízom benne, hogy új vezéregyéniségek lépnek a helyükbe és nem érezzük meg túlzottan a hiányukat” – mondta az MLSZ honlapján Frank Tamás.

A csoportból egy együttes jut a rájátszásba. Az első hivatalos női világbajnokságra jövőre, a Fülöp-szigeteken kerül sor.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Deczki Vanda (Tolna-Mözs), Torma Lilla (Molfetta)
Mezőnyjátékosok: Fábián Rebeka (TFSE), Folk Zsuzsanna (Tolna-Mözs), Fülöp Diána (DEAC), Gajzágó Flóra (DEAC), Hardon Rita (DEAC), Horváth Viktória (Molfetta), Kiss Gréta (Tolna-Mözs), Krascsenics Csilla (DEAC), Nagy Anikó (DEAC), Tagyi Vivien (TFSE), Varga Adél (TFSE), Wiesner Dalma (Tolna-Mözs)

 

Legfrissebb hírek

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14

Kis pálya, nagy büszkeség – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.25. 23:07

Kiderült, a román drukkerek miért estek neki a csendőröknek és egymásnak a Magyarország elleni Eb-pótselejtezőn – fotó

Magyar válogatott
2025.09.24. 20:35

Karnyújtásnyira a magyar válogatott az Eb-től

Magyar válogatott
2025.09.23. 18:24

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00

Futsal: Hadnagy István szerint taktikailag és fizikailag is jó a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.09.15. 12:18

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00
Ezek is érdekelhetik