Sérülés! Kerkez Milos és Horváth Krisztofer sem játszik az októberi NL-meccseken

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 10:25
Kerkez Milos megsérült (Fotó: Koncz Márton, archív)
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos X-oldalán bejelentette, hogy sérülés miatt Kerkez Milos és Horváth Krisztofer sem csatlakozik a hollandok és a bosnyákok ellen készülő válogatottunk keretéhez. Helyettük Schön Szabolcs és ifjabb Dárdai Pál került be a csapatba.

Kerkez Milos az angol élvonalbeli AFC Bournemouth eddigi összes bajnokiján kezdőként lépett pályára a mostani idényben, nem volt ez másképp szombaton a Leicester City ellen sem, ám azon az összecsapáson a 63. percben lecserélte őt Andoni Iraola vezetőedző. Az MLSZ bejelentéséből arra is lehet következtetni, hogy a hétvégi csere hátterében már a sérülés állt, a Bournemouth azonban egyelőre nem közölt információt ezzel kapcsolatban.

Ahogyan az Újpest sem írt Horváth Krisztofer állapotáról, róla azt tudjuk, hogy vasárnap ugyancsak kezdőként szerepelt, a ZTE ellen 2–0-ra megnyert mérkőzésen. Ő a 60. percig volt a pályán.

Frissítés: a fővárosi lila-fehérek délután közleményt adtak ki, melyből kiderült, hogy Horváthot sérülés miatt cserélték le a hétvégi bajnokin, s a combhajlítója húzódott meg. A klub azt nem közölte, hogy a 22 éves támadóra mennyi kihagyás vár.

A helyükre az angol harmadosztályban szereplő Bolton Wanderers magyar támadója, Schön Szabolcs és a német másodvonalban érdekelt Hertha szélsője, ifjabb Dárdai Pál került be a csapatba.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Al-Fateh – Szaúd-Arábia), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Újpest FC), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Kata Mihály (MTK Budapest), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Nikitscher Tamás (Kecskeméti TE), Schäfer András (Union Berlin – Németország)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Aszterasz Tripolisz – Görögország), Csoboth Kevin (St. Gallen – Svájc), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

NEMZETEK LIGÁJA
AZ A3-AS CSOPORT
Szeptember 7.
Németország–Magyarország 5–0
Hollandia–Bosznia-Hercegovina 5–2
Szeptember 10.
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0–0
Hollandia–Németország 2–2
Október 11.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Németország – élőben az NSO-n!
20.45: Magyarország–Hollandia – élőben az NSO-n!
Október 14.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Magyarország – élőben az NSO-n!
20.45: Németország–Hollandia – élőben az NSO-n!
November 16.
20.45: Németország–Bosznia-Hercegovina – élőben az NSO-n!
20.45: Hollandia–Magyarország – élőben az NSO-n!
November 19.
20.45: Bosznia-Hercegovina–Hollandia – élőben az NSO-n!
20.45: Magyarország–Németország – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.30. 15:12

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

Willi Orbán, Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik is a legjobbak között teljesített a posztján

Minden más foci
2025.05.28. 11:27

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Kerkez Milos a búcsúmeccsén lép pályára a Bournemouthban?

Angol labdarúgás
2025.05.25. 10:02

Tifán-Péter Bence mindenben hasonlít Kerkez Milosra

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 09:12
Ezek is érdekelhetik