Születésnap, nem ünnep – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 00:40
Fotó: Koncz Márton

EGYIK KEDVES KOLLÉGÁM ki nem állhatja, sőt, egyenesen irtja azt a közkeletű kifejezést, hogy „XY ma ünnepli a születésnapját”, mert szerinte egyáltalán nem biztos, hogy ünnepli az illető. Őszintén szólva nehezen tudtam teljes mértékben azonosulni ezzel a tiltással, arra gondolván, hiú hölgyek kivételével azért az emberek többsége tényleg ünnepel, főként pedig az egészet átvitt értelemben kell érteni, nem szó szerint. Aztán most, hogy szembesültem vele, Marco Rossi szeptember kilencedikén, hétfőn kerek hatvanéves, rájöttem, ő aztán valóban nem ünnepel, legalábbis magán a nagy napon. A düsseldorfi 0–5 után, a bosnyákok elleni következő Nemzetek Ligája-meccs előestéjén? Még csak az kéne…

Az a nagy igazság, hogy elszoktunk az ekkora pofonoktól, mint amekkorát szombaton a németektől kaptunk. Korábban évtizedekig valóban úgy éreztük, olyanok vagyunk, mint Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek állandó epizódszereplői, akiket western- vagy egyéb környezetben csépelnek másfél órán át, a nézők meg röhögnek rajtuk. Aztán fordulni látszott a kocka, a sorozatban három Európa-bajnoki szereplés, az NL-ben mutatott bravúrok már-már azt a látszatot keltették, mi is megtanultunk pofozkodni úgy, mint Piedonéék. Hát nem. Áltathatjuk magunkat azzal, hogy 0–1-ig pariban voltunk, s ha Bolla berúgja a nagy helyzetét, 1–1 lesz, nem a kontra után 0–2, de felesleges az ilyesmi.

A fő baj az, hogy összeestünk, mint a vizes zokni, ami két tényező miatt igazán szomorú: aláássa egyrészt a játékosok önbecsülését, másrészt a szurkolók bizalmát. Csak kedd este derül ki, hogy jól jön-e az azonnali folytatás, vagy mélyebb válságba került a gárda, mint azt el tudtuk volna képzelni. Azt szokták mondani, a bukást követően rögtön vissza kell mászni a lóra, s megpróbálni átvinni az akadályt – hát most a telt házas Puskás Arénában ez az egyetlen vállalható alternatíva. Nyilatkozataik alapján tudják ezt a stáb és a csapat tagjai, ám a szöveg nem elég, a tetteknek kell beszélniük a gyepen. Ha másképp történik, Marco Rossi igazán szomorú hatvanadik születésnapot ül, s biztosan nem ünnepli utólag sem.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Bevettük Bécset, vb-szereplést ért a 3–0

Magyar válogatott
Tegnap, 8:00

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
Tegnap, 0:01

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.16. 23:24

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
2025.04.15. 23:55

Megúszták! – Thury Gábor jegyzete

Úszás
2025.04.13. 23:40

Csillagok születtek – Deák Zsigmond jegyzete

Birkózás
2025.04.12. 22:57

Mohamed Szalah Liverpoolban marad; A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

E-újság
2025.04.11. 23:32

A liverpooli trónt választva – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2025.04.11. 23:30
Ezek is érdekelhetik