Rekordszámú topligás futballistával készülnek a mieink az Eb-re

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 15:45
Szoboszlai Dominik (balra) és Sallai Roland összjátéka sokat érhet az Eb-n... (Fotó: Getty Images)
Az angol bajnokságok adják a legtöbb futballistát az Eb-re, az NB I-et kilencen képviselik, míg klubszinten a Manchester City és az Internazionale viszi a prímet.

Lám, három év alatt mennyit változik a világ! A 2021-es Európa-bajnokságra még a Chelsea adta a legtöbb játékost, 15-öt, a Bayern München és a Manchester City egyaránt 14-et, a Juventus 12-t. A 2016-os tornán 12 futballistával a Liverpool és a Juve vezette a képzeletbeli ranglistát, őket követte a Tottenham 11 labdarúgóval, a Manchester Cityből pedig mindössze hatan voltak ott. Ehhez képest – ahogyan az infografikánkból is kiderül − az idén a Manchester Cityből és az Internazionaléból lesznek a legtöbben a kontinenstornán (13), miközben a Juventusból kilenc, a Chelsea-ből mindössze öt futballista léphet pályára. Fontos megjegyezni, a statisztikánál még azt vettük figyelembe, hogy az adott játékos hol zárta az előző idényt, így például Kylian Mbappé a PSG, Bolla Bendegúz a Servette futballistájaként szerepel a statisztikában.

 

Az adatokat bogarászva számos érdekességet felfedezhetünk a mezőnyben, az egyik például, hogy az idényt trófea nélkül záró FC Barcelonából 12 futballista is ott lesz Németországban. Ez persze önmagában még így sem akkora meglepetés, az már sokkal inkább, hogy sohasem képviselték még ennyien a katalán klubot az Európa-bajnokságon. Az eddigi csúcs tíz volt 2000-ben (ebből hat a hollandoknál), míg 1996-ban, 2004-ben és 2016-ban kilenc Barca-játékos szerepelt az Eb-n. És ha Gavi, illetve Alejandro Baldé nem sérül meg, alighanem még magasabb lenne most ez a szám.

A BL-győztes Real Madridból ugyancsak 12-en lesznek ott a tornán, ami viszont meglepő, hogy a spanyol bajnokságokat összesen 57 futballista képviseli, jószerével feleannyi, mint az angol ligákat (113). Azért írjuk többes számban, mert az angol, a német, az olasz, a spanyol és a francia alacsonyabb osztályokból is válogattak a kapitányok. Angliából konkrétan tizenkilenc alsóbb ligás futballista került Eb-keretbe, köztük a magyar válogatott középpályása, Callum Styles, aki a harmadik ligás Barnsley kölcsönjátékosaként szerepelt a másodosztályú Sunderlandnél. Az angol klubfutball hatalmát pedig nemcsak az mutatja, hogy 113 játékos lesz ott a szigetországból az Eb-n, hanem az is, hogy a szlovén az egyetlen válogatott, amelynél egyetlen Angliában játszó futballista sincs a keretben. A sokszor egyre gyengébbnek vélt olasz klubfutballt is több mint százan képviselik, igaz, a német, a skót, az angol és a spanyol válogatottban sincs olaszországi légiós.

A szaúdi futball sokaknak fájó térhódítását jelzi, hogy 2016-ban egy játékos (a román Lucian Sanmartean) volt ott az Eb-n a szaúdi élvonalból, 2021-ben pedig egy sem. Ezzel szemben most 14-en jönnek onnan, és ezzel megelőzik mások mellett a görög, a belga, a portugál, a horvát és a magyar élvonalat is. Az NB I-ből egyébként kilenc játékos léphet pályára a kontinensviadalon, mindenki a magyar válogatottban, és aligha meglepő, hogy a legtöbben (3) a Ferencvárost képviselik. Ez a szám jóval alacsonyabb, mint 2021-ben, amikor 17 NB I-es futballista volt ott az Eb-n, s 2016-ban is 13-an képviselték a magyar élvonalat. Ez persze nem feltétlenül a magyar bajnokság erejét jelzi, sokkal inkább azt, hogy a válogatott erősödött, és több a légiós, mint három vagy nyolc évvel ezelőtt. 2021-ben 12 NB I-es kerettaggal számolt Marco Rossi, és „csak” négy topligás játékosa volt, 2016-ban pedig mindössze három. Ezúttal kilenc topligásunk van (Gulácsi Péter és Willi Orbán az RB Leipzigből, Szalai Attila és Sallai Roland a Freiburg­ból, Kerkez Milos az AFC Bournemouthból, a Parmával az élvonalba jutó Balogh Botond, Loic Nego a Le Havre-ból, az Union Berlinnel a bennmaradást kiharcoló Schäfer András és a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominik) úgy, hogy a másodosztályú Herthában játszó Dárdai Mártont, illetve a már említett Callum Stylest, valamint a Pisát (a tavasszal kölcsönben a Speziát) erősítő Nagy Ádámot nem is számoltuk. Soha ennyi topligás játékosa nem volt még a magyar válogatottnak az Eb-n (és a vb-n sem). Bízunk benne, hogy ez a tendencia folytatódik, és lesz olyan labdarúgónk, akire éppen Németországban figyel fel valamelyik topligás együttes. Mellesleg az NB I még a kilenc labdarúgóval is megelőzi a horvát, a lengyel, a skót (8-8), az amerikai (7), a svájci (6), a szlovák (5) vagy a szerb (3) élvonalat.

 

Ami kissé fájó, hogy más válogatottban most nincs NB I-es labdarúgó, pedig 2016-ban a szlovák Stanislav Sesták (Ferencváros), 2021-ben pedig a finn Nikolai Alho (MTK), a macedón Kire Risztevszki (Újpest) és Viszar Muszliu (Fehérvár), az ukrán Olekszandr Zubkov (Ferencváros), valamint a szlovák Róbert Mak (FTC) képviselte légiósként a magyar élvonalat. Zubkov egyébként az idén is ott lesz, ám már a Sahtar Doneck képviseletében, s a grúz Budu Ziv­zivadze és az albán Jasir Asani is ismerős lehet a magyar szurkolóknak – no meg persze az ukránokat irányító Szerhij Rebrov.

Hiába, az olasz mesterek még mindig nagyon értenek a futballhoz. Mint ismert, Carlo Ancelotti a Real Madriddal megnyerte a Bajnokok Ligáját, Gian Piero Gasperini az Atalantával az Európa-ligát, Vincenzo Italiano pedig Európa-konferencialiga-döntőt játszott a Fiorentinával. És az Európa-bajnokságon is olasz szövetségi kapitányból lesz a legtöbb, öt. Bízzunk benne, hogy a magyar válogatottat irányító Marco Rossi lesz közülük a legsikeresebb, rajta kívül egyébként Luciano Spalletti hazája válogatottját, Francesco Calzona a szlovákokat, Vincenzo Montella a törököket, Domenico Tedesco pedig a belgákat irányítja. Két-két spanyol, francia és német kapitány van még a mezőnyben, a többi nemzetet egy-egy szakvezető képviseli. Érdekesség, hogy 23 európai kapitány van, az egyetlen kivétel az Albániát irányító brazil Syl­vinho. A legidősebb szakvezető az osztrákok mestere, a 65 éves Ralf Rangnick, a legfiatalabb pedig honfitársa, a házigazda németeket vezető 36 éves Julian Nagelsmann, aki ifjabb, mint a csapat kapusa, Manuel Neuer (38)…
Öt olasz kapitány a németországi tornán

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik