Női válogatottunk egy góllal legyőzte Svájcot Eb-selejtezőn

MAROS JÓZSEFMAROS JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 19:47
Fontos győzelmet arattunk a svájciak ellen (Fotó: Török Attila)
A magyar női labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Svájcot Európa-bajnoki selejtezőn.

 

Pénteken Bielben már találkozott egymással a két együttes, akkor – bár Zeller Dórának az 57. percben lőtt góljával sikerült kiegyenlíteni – négy perc múlva tizenegyesből megszerezte a győztes gólt a hazai gárda. A svájci mérkőzésen Turányi Lilla ráadásul megsérült, ő hiányzott a keddi, budapesti találkozón. Bátran, határozott letámadással kezdett a magyar válogatott, s az első félidő jelentős részében eltüntette a pályán azt a nyolc pont különbséget, amelyet a tabella mutatott. Jó iramú, izgalmas, változatos játékot hozott a második félidő, és a 73. percben eredménnyel is párosult a magyar fölény: Pápai Emőke (a Grasshoppers légiósa) hat perccel a beállása után gyönyörű egyéni megmozdulással gólt szerzett.

A gólt követően erősödött a svájci nyomás, de a Papp Luca, Németh Hanna irányította védelem remekül állta a sarat. Amikor már mindenki elkönyvelte a győzelmet, a hosszabbítás harmadik percében kezezés miatt tizenegyest kapott a vendégcsapat, s a labda mögé Ramona Bachmann állt, de flegmán kapura lőtt labdája a jobbra vetődő Szőcs Réka lába mellett a bal kapufáról a mezőnybe vágódott. A pénteki 2–1-es vereség után sikerült visszavágni a ligafavorit svájciaknak: megérdemelten győzött az önmagához képest is nagyszerűen játszó magyar válogatott.

NŐI EB-SELEJTEZŐ
B-LIGA, 1. CSOPORT
4. FORDULÓ
Magyarország–Svájc 1–0 (0–0)
Hidegkuti Nándor Stadion, 1413 néző. Vezette: Eleni Anonuou
MAGYARORSZÁG: Szőcs – Öreg, Papp L., Németh H., Németh D. (Nagy V., 89.) – Nagy F., Csiszár – Zeller (Pápai E., 67.), Fenyvesi, Szabó V. (Kaján, 31.) – Csiki. Szövetségi kapitány: Szarvas Alexandra
SVÁJC: Herzog – Ivelj (Mauron, 84.), Calligaris, Bühler, Baumann – Reuteler (Kamber, 67.), Sow, Bachmann, Terchoun (Andrade, a szünetben), Lehmann (Piubel, a szünetben), Vallotto (Luyet, 76.). Szövetségi kapitány: Pia Sundhage
Gólszerző: Pápai E. (73.)
Jó: Szőcs, Németh H., Papp L., Csiszár, Fenyvesi, Pápai E., ill. Calligaris, Sow, Vallotto
MESTERMÉRLEG
Szarvas Alexandra: – Péntek óta semmi sem változott, Svájcban is jól játszottunk, de most rátettünk egy lapáttal. A mentalitás nagyon rendben volt, a játékosok a szívüket kitették a pályára. Ez a győzelem az utóbbi kilenc nap felkészülésének a gyümölcse volt.

Az állás: 1. Svájc 9 pont, 2. Törökország 6, 3. MAGYARORSZÁG 4 (4–5), 4. Azerbajdzsán 4 (2–6)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik