Kezdődhet a számolgatás! Így juthat tovább a magyar válogatott

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2024.06.19. 23:22
Még van remény a továbbjutásra, ám kétségtelen, nehéz helyzetben vannak Szoboszlai Dominikék (Fotó: Szabó Miklós)
Lezárult a második forduló a labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjában, ahol a magyar válogatott továbbra is nullapontos, ráadásul a skótok svájciak elleni döntetlenjével Marco Rossi együttese visszacsúszott az utolsó helyre. A továbbjutás még nem úszott el, azonban nehéz dolga lesz a folytatásban nemzeti csapatunknak, amelynek ráadásul nem csak a saját kezében van a sorsa.
AZ ÁLLÁS     

 

 

1. Németország227–1

+6

6

2. Svájc2114–2

+2

4

3. Skócia2112–6

–4

1

4. MAGYARORSZÁG221–5

–4

0

Az A jelű négyesben Németország már biztos továbbjutó, és az is eldőlt, nem végezhet a másodiknál rosszabb helyen. A második Svájc már biztosan nem lesz utolsó, de első és harmadik is lehet.

Skócia jelenleg a harmadik, de Svájcot még megelőzheti és az is lehet, hogy visszacsúszik a negyedik helyre – ebben reménykedhetünk.

A csoportutolsó Magyarországnak vasárnap meg kell vernie Skóciát: ha ez sikerül, a harmadik helyen végez. (Ennél előrébb már nem kerülhet.)

Innentől válik bonyolultabbá a képlet. 

A hat csoportharmadik közül a legjobb négy jut a nyolcaddöntőbe. Ha Magyarország legyőzi Skóciát, három pontja lesz. Jelenleg nincs olyan harmadik helyezett, amely elért három pontot, ám a lehetséges versenytársaink nagy része még csak egy mérkőzést játszott. Amennyiben túl sok csapat szerez háromnál több pontot a hátralévő mérkőzésein, az a magyar csapat kiesését jelenti. Szintén nem jelent előnyt a jelenlegi –4-es gólkülönbségünk, ezen lehetőleg nem csak egy góllal lenne jó javítani, hogy a lehetséges hárompontos riválisok között is beférjünk a ranglistán a négy közé.

Mivel még sok mérkőzés van hátra a csoportkörből, nagyon sok ismeretlenes az egyenlet arra nézve, hogyan juthatunk tovább. Egy biztos, érdemes azért szorítani, hogy a rosszul kezdő csapatok minél kevesebb pontot szerezzenek a továbbiakban és lehetőleg a hármat se érjék el.

  1.  egymás ellen szerzett több pont
  2.  egymás elleni jobb gólkülönbség
  3.  egymás ellen több szerzett gól
  4.  ha az 1–3. pontok alapján nem dönthető el a sorrend, akkor azokat újra kell alkalmazni a továbbra is azonosan állók között játszott mérkőzésekre.
  5.  az összes csoportmeccsen elért jobb gólkülönbség
  6.  az összes csoportmeccsen szerzett több gól
  7.  ha két csapat áll azonos pontszámmal és az utolsó mérkőzést egymás ellen játszották, akkor a mérkőzés után tizenegyespárbajt rendeznek
  8.  alacsonyabb fair play pontszám (sárga lap: 1 pont, piros lap második sárga után/azonnali piros: 3 p.)
  9.  az Eb-selejtező összesített rangsorában elért jobb helyezés
a rangsorolás szabályai azonos pontszám esetén CSOPORTON BELÜL
Foci Eb 2024
2024.06.19. 20:09

Lesgólig és helyzetekig eljutott, de a németektől is kikapott a nagyot harcoló magyar válogatott

Musiala és Gündogan lőtte a gólokat, azonban Neuer kapus is a legjobbak közé tartozott a házigazdáknál, akik ezzel bejutottak a nyolcaddöntőbe.

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Adams-parádé Liechtensteinben, ismét nyert Koszovó

Minden más foci
2025.06.09. 21:57

Öt kapus is kidőlt, szabadon igazolható és 18 éves játékost is meghívtak a skótok

Minden más foci
2025.06.08. 14:35

Felkészülés: ikszelt Szenegállal a magyarok csoportellenfele

Minden más
2025.06.06. 23:11

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05

A címvédő Egyesült Államokkal és a házigazda Svájccal is játszik a magyar jégkorong-válogatott a jövő évi vb-n

Jégkorong
2025.06.04. 15:33

Egyetlen gól döntött: az Egyesült Államok nyerte meg a férfi jégkorong-vb-t

Jégkorong
2025.05.25. 23:10

Csúnya vége lett a dán csodának, Svájc ismét vb-döntős

Jégkorong
2025.05.24. 21:20

A svájciak kiütéssel, az amerikaiak nagy csatában jutottak be az elődöntőbe a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.22. 18:59
Ezek is érdekelhetik