U17-es Eb-selejtező: öt góllal kaptak ki a mieink Angliától

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.23. 18:08
A magyar U17-es válogatott simán kikapott (Fotó: MLSZ)
A magyar válogatott 5–0-ra kikapott Angliától az U17-es Eb-selejtező elit körének 2. fordulójában.

Az angolok már a 9. percben megszerezték a vezetést, majd a 27. percben megduplázták azt, így kétgólos hátrányban várhatták a mieink a folytatást. 

A fordulás után sem változott sokat a játék képe, a házigazda angolok tovább növelték a különbséget és öt gólig meg sem álltak. 

Az elit körben a magyar válogatott már a második vereségét szenvedte el, hiszen szerdán 2–1-re kapott ki Franciaországtól, így jelenleg a csoportja utolsó helyén áll. A mieink kedden Észak-Írország ellen fejezik be elitkörös szereplésüket.

„Az angol csapat sokkal hatékonyabban futballozott, mint a francia. Egy ilyen mérkőzés után nincs más feladatunk, mint gratulálni az ellenfélnek, természetesen megérdemelten nyertek. Az utolsó mérkőzésen, melyet az északírek ellen játszunk, az a célunk, hogy bizonyítsuk: itt a helyünk az elitkörben” – idézte az MLSZ Jeremiás Gergő szövetségi edző.

U17-ES EB-SELEJTEZŐ
ELIT KÖR, 1. CSOPORT, 2. FORDULÓ
Anglia–Magyarország 5–0
Magyarország: Papp Lőrinc – Csorba Dominik (Lakatos Noel, 46.), Pál Barna, Szekér Botond – Bolgár Botond (Csorba Noel, 83.), Madarász Ádám (Hős Zsombor,46.), Somogyi Ádám, Vitályos Viktor – Szép Márton, Kancsij Artúr (Kovács Patrik, 59.), Kugyela Zalán (Mondovics Kevin, 59.)

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: huszonnyolc már elkelt a 48 helyből – így állnak a selejtezők

Foci vb 2026
2025.10.15. 09:38

Anglia első európai országként, gólfesztivállal jutott ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:43

Véget ért Marcus Rashford nyolc meccsig tartó sorozata

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:41

Anglia, Franciaország és Svájc is kijuthat a következő napokban a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:19

Újonc váltja a Chelsea csapatkapitányát az angol válogatottban – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.06. 13:09

Vb-selejtezők: szurkolói viselkedése miatt megbírságolták a szerbeket

Foci vb 2026
2025.09.30. 11:54

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31
Ezek is érdekelhetik