Eb-felkészülés: Málta helyett Izraellel játszik a magyar válogatott

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.19. 11:15
Izraellel mérkőzünk meg (Fotó: Szabó Miklós)
Az Izraeli Labdarúgó-szövetség a hivatalos Facebook-oldalán bejelentette, hogy június 8-án Izrael a magyar válogatottal játszik felkészülési mérkőzést. A bejegyzés budapesti meccset említ, ám a hírek szerint az MLSZ Debrecenben tervezi a lebonyolítást.

 

A Csakfoci úgy tudja, hogy azért kellett más válogatott után nézni, mert a máltaiak ragaszkodtak hozzá, hogy Ausztriában legyen a Magyarország–Málta mérkőzés, de mi hazai pályán, Debrecenben akartuk fogadni őket. A mieink ugyanis a korábbi tervekkel ellentétben, Ausztria helyett Telkiben készülnek majd az Eb-re, a Puskás Aréna leterheltsége miatt pedig júniusban nem lehet majd futballmérkőzést rendezni a létesítményben.

Mint ismert, Izrael a háborús helyzete miatt több mérkőzését is hazánkban játszotta az elmúlt időszakban. Tavaly novemberben a válogatott Svájc és Románia elleni Eb-selejtezőit is Magyarországon rendezték, március 21-én pedig az Izland elleni pótselejtezőjét szintén nálunk, az újpesti Szusza Ferenc Stadionban vívja.

Frissítés! A Magyar-Labdarúgó-szövetség megerősítette a hírt.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Március 22. (péntek)
Magyarország–Törökország (Puskás Aréna)

Március 26. (kedd)
Magyarország–Koszovó (Puskás Aréna)

Június 4. (kedd)
Írország–Magyarország (Írország, Aviva Stadion)

Június 8. (szombat)
Magyarország–Izrael (Debrecen)

 

Legfrissebb hírek

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
36 perce

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
1 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
2 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
2 órája

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
2 órája

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2 órája

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2 órája

Videó: Varga Barnabás góljával szerzett vezetést a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik