Címlapsztori: Egy országot képviselni nem hasonlítható semmihez – Szoboszlai Dominik

– Oszlasson el, kérem, egy félreértést: sokan feltételezik, hogy csak azért repült haza a díjátadóra, mert a sérülése ezt lehetővé tette. Hogy a még vadabb feltételezéseket most ne is idézzem.
– Nem így van, a részvételem szervezése már jóval a sérülésem előtt elkezdődött, amint hivatalossá vált, hogy szerepel a nevem a jelöltek között. És a klubom minden segítséget megadott ahhoz, hogy a nagyon sűrű januári program ellenére itt lehessek Budapesten a díjátadó gálán. Csak annyi változott az utóbbi napokban, hogy nem kellett rögtön, éjszaka visszaindulnom, hanem a rehabilitációm és az edzések menetrendje lehetővé tette, hogy csak másnap reggel érkezzek vissza Liverpoolba, ahol így hétfőn és kedden is részt tudtam venni a megfelelő kezelésen és edzésen.

– Egyelőre, feltételezem, külön edzett a többiektől.
– Igen, még labda nélkül futottam, de hamarosan már labdával is megpróbálhatom óvatosan az edzéseket, kezdek jobban lenni.

– A legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint a kimaradó Arsenal elleni FA-kupa- és a Fulham elleni Ligakupa-meccs után már elképzelhető a visszatérése. Ami az AFC Bournemouth elleni, január huszonegyedikei bajnokit jelentené.
– Igen, ez elképzelhető, de nem szeretnénk siettetni semmit. Inkább kihagyok még egy mérkőzést, ha ez kell ahhoz, hogy aztán ne sérüljek rá a korábbi húzódásra, és folyamatosan tudjak játszani.

– Tudta előre, hogy Szalai Ádámtól veheti majd át az Év sportolója-trófeát, tudott arról, hogy találkozni fognak az Operában?
– Nem, egyáltalán nem. A próbán találkoztunk egy pillanatra, csak amíg köszöntünk egymásnak, miután láttam, hogy ő lesz az egyik díjátadó. Akkor bevillant, hogy talán nem véletlenül, és lehet, hogy az Év sportolója- vagy az Év csapata-díjat éppen ő adja majd át.

– Szalai az elődje volt a válogatott csapatkapitányaként, és lecserélésekor a lipcsei német–magyar meccsen emlékezetes, szinte teátrális módon helyezte föl az ön karjára a kapitányi karszalagot, mintegy kihirdetve, hogy kit szeretne az utódjának. Akkor már eldöntött tény volt, hogy ön lesz az?
– Akkor még nem, sőt, a következő meccsen, Olaszország ellen „Szala” ugyanebben a helyzetben Gulácsi Péternek adta át a karszalagot. Mindkettő az ő döntése volt, a csapat és a szövetségi kapitány csak később határozott arról, hogy én leszek az új kapitány.

– Ezt a pillanatot nevezte pályafutása legfontosabb eddigi sikerének, még csak nem is a hazai közönséghez szólva, hanem a Liverpool saját médiájának. És ugyanerről beszélt az Operában is: hogy fontos a német kupagyőzelem és a liverpooli szerződés, de ezeknél is fontosabb és nagyobb siker önnek, amit a 2023-ban veretlen válogatottal elért. Mindezt persze óriási örömmel halljuk Magyarországon, de a mai trend szerint a klubokhoz került a futball súlypontja, a legtöbb trófeára, pénzre, a legnagyobb népszerűségre ott lehet szert tenni.
– Nem minden a pénz. Az a közeg, az a hangulat, ami a válogatottnál átélhető akár Telkiben, az edzőtáborban, az edzéseken, az öltözőben, a meccseken, ez a társaság, ez a szurkolótábor, mindez pénzzel nem helyettesíthető, sőt megfizethetetlen élmény. A Liverpool játékosaként is a világ egyik legnagyszerűbb szurkolótábora előtt futballozhatok, mégis azt mondom, a kettő nem összehasonlítható, mert olyan szurkolói, mint a magyar válogatottnak, nincsenek senkinek! És egy országot képviselni nem hasonlítható semmihez.

– Sokfelől hallom, hogy a csapatkapitányi felelősség mintha kicsit meg is változtatta volna, valahogy megkomolyodott.
– Vagyis azelőtt komolytalan voltam?

– Nem ezt mondtam, de például egyértelmű volt, hogy ön áll ki a csapat nevében is beszélni a díj átvételekor?
– Megkérdeztem Marcótól, hogy szólna-e néhány szót, de azt válaszolta, hogy ez csapatkapitányként az én feladatom, aminek persze szívesen tettem eleget.

– Igaz persze, hogy az meg a nem túl komoly Szoboszlai volt, aki viccelődött Csoboth Kevinnel, hogy esetleg mondjon köszönőbeszédet ő…
– Igen, ez egy poén volt, hiszen ő nem annyira bátor ilyen téren, és azt hiszem, egy pillanatra meg is lepődött, amikor szóltam, hogy inkább ő beszéljen.

– Nehezen megfogható, hogy mi minden várható el egy csapatkapitánytól. Próbált tanulni Szalai Ádámtól, esetleg Dzsuzsák Balázstól? Vagy akár Virgil van Dijktól?
– Igen, tanulni mindenkitől lehet. Szalával nagyon jó a kapcsolatom, sokat beszélgettünk, nem sokkal azután lett cséká, hogy a csapathoz kerültem, és azt hiszem, nagyon jól megállta a helyét ebben a szerepben. Közel kerültünk egymáshoz, emberként is sokat tanultam tőle. De sokat beszélgettem „Bazsival” is. Neki sokszor jutott nehéz feladat, amikor vereségek, kudarcok után kellett kiállnia és olyanért is vállalni a felelősséget, ami nem feltétlenül az ő hibája. Tisztelem, ha valaki ezt meg tudja tenni. Virgil van Dijk most, ennek az idénynek az elején lett a Liverpool csapatkapitánya, mindenki nagyon bízik benne. Persze hogy mindenkitől érdemes valamit ellesni, még akkor is, ha én saját magam szeretnék lenni ebben a szerepkörben is, a magam útját járni, nem másvalakit utánozni. Felelősséggel jár ez a feladat, már nem csak magamért kell felelősséget vállalnom. Nagyon remélem, hogy sokáig lehetek még veretlen a magyar válogatott kapitányaként.

– Sőt, azt is kijelentette a Puskás Aréna közönsége és ország-világ előtt a Montenegró elleni meccs lefújása után, hogy a veretlen csoportelsőség a selejtező mérkőzéseken csak a kezdet volt, és felejthetetlen Eb-t ígért. Mit értsünk ezen?
– Nyilván nem láthatom előre, miként fogunk szerepelni az Európa-bajnokságon, de azt ígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy valóban felejthetetlen legyen a szurkolóinknak és nekünk is.

– Édesapja egy alkalommal arról beszélt, hogy sokan talán nem is tudják, milyen fontos önnek, hogy örömöt szerezzen a szurkolóknak, főleg a gyerekeknek, akik a példaképüknek tekintik, és az is, hogy jótékonykodjon.
– Igyekszem segíteni, akinek tudok, persze mindenkinek nem tudok, akinek szeretnék. A válogatott meccsek után hat-hét mezt is kiviszek a gyerekeknek, ha csak tehetem.

– A M4 Sportnak a válogatottról készült filmsorozatába is bekerült, hogy milyen nagy becsben tartják a besenyszögi srácok azt a kiállított, bekeretezett mezt, amelyet öntől kaptak egy tavalyi meccs után.
– Elég sokat és hangosan üvöltöztek azon az észtek elleni meccsen, és nekik adtam a mezemet a lefújás után. Nagyon örülök, hogy többeknek is boldogságot tudtam ezzel szerezni, talán az egész falunak.

– Látta egyébként az önről és a csapatról készült filmeket? Volt mostanában jó néhány: a Liverpoolé, az MLSZ-é, az M4 Sporté…
– Igen, ezeket mind láttam. Megnéztem a tévében, vagy megkaptam a linket, telefonon vagy tévében, de végül mindegyiket végig tudtam nézni.

– A sportgála előtt az Andrássy úton a mínuszban várakozók száma és lelkesedése is jelezte, milyen elképesztő mértéket öltött a népszerűsége. Mennyire zavarja, hogy sem itthon, sem pedig – feltételezem – Liverpoolban nem tud már hétköznapi életet élni?
– Nem mindig egyszerű, de sajnos azzal együtt kell élnem, hogy nem tudok csak úgy, egyszerűen lesétálni a boltba. Ezért vannak körülöttem olyan kollégák, akik segítenek abban, hogy elkerüljük a nehezen kezelhető helyzeteket.

– Azt is az egyik filmjelenetben láthattuk, amikor az egyik válogatott mérkőzés szünetében mutat valamit a mágnestáblán a többieknek és a szövetségi kapitánynak. Marco Rossinál belefér, hogy elmondja a véleményét a taktikáról?
– Éppen azért nem szeretem, ha felvételek készülnek az öltözőben, mert egy ilyen rövid filmrészletből téves következtetéseket is le lehet vonni. Mindenkinek van annyi szava a válogatott öltözőjében, hogy miután meghallgatta Marcót, elmondja, hogy ő miként látja azt, amiről szó van a játékával, a feladatával kapcsolatban.

– Láttam, hogy a Liverpool hivatalos oldala büszkén megosztotta az Év sportolója-címről szóló posztját, de személyesen is gratuláltak a klubnál, amikor visszatért Budapestről?
– Igen, amikor megérkeztem kedden az edzőközpontba, akkor sokan gratuláltak.

– Mohamed Szalah viszont ezt már nem tehette meg, hiszen elutazott az Afrika-kupára, ami azért is nagyon érdekes, mert sokan nagyon kíváncsiak arra, miként néz majd ki a Liverpool jobb oldala Szalah nélkül, de Szoboszlaival.
– Ha az a kérdés, hogy a szélen fogok-e játszani, az a válaszom, hogy ez sincs kizárva, és ott játszom, ahol szükség van rám. Nem beszéltünk még arról, miként változhat a feladatom Mohamed Szalah távollétében, s egyelőre az a fontos, hogy minél előbb játszhassak.

– Biztosan sok magyar szurkoló látja hasonlóan: nagyon sokszor van az az érzésünk a Liverpool meccseit nézve, hogy Szalah passzolhatna önnek, észrevehetné, hogy üresen áll, ehelyett azonban rendre egyéni akciót választ…
– Nem véletlenül tekint rá mindenki a világ egyik legjobb játékosaként. Nagy szükségünk van rá. Ha passz helyett cselez vagy egyedül próbálkozik, azért teszi, hogy gólt szerezzen, és láthatjuk, hogy rendre be is rúgja a helyzeteit. A profi futballban ez mindennél fontosabb. Haalanddal együtt ők a Premier League legeredményesebb játékosai ebben a pillanatban is tizennégy góllal.

– Ha már Haaland... Régi salzburgi barátja és csapattársa is készül a napokban egy díjátadó gálára, Londonba a világ legjobb játékosának járó díjra jelölt Kylian Mbappéval és Lionel Messivel együtt. Ki fog nyerni?
– Nagyon remélem, hogy ő, akit személyesen is jól ismerek a jelöltek közül, tartjuk is a kapcsolatot, néhány napja beszélgettünk legutóbb, és nagyon örülök a sikereinek, szurkolok neki.

– Visszatérve Szalahra. Az önzőnek tetsző játékstílusa jól láthatóan nem befolyásolja a kiegyensúlyozott kapcsolatát a társakkal, például önnel, akivel egy közös sakkozós képük járta be a minap az internetet.
– Jó kapcsolatban vagyunk, Mohamed Szalah szerény ember, de persze tudja, hogy mit ért el a futballban, hol a helye. Ennek ellenére a fiatalokkal vagy az újoncokkal is ugyanúgy viselkedik és foglalkozik, mint bárki mással a csapaton belül.

– A legfrissebb adatok, rangsorok alapján ugyanakkor ma már ön a klub legértékesebb játékosa 75 millió eurós becsült értékkel. Mit szól hozzá?
– Nagyon örülök neki, és remélem, hogy lesz ez még több is…