A magyar szurkolók már javában készülnek a nyári Európa-bajnokságra

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.29. 14:44
A magyar szurkolókon semmi nem fog múlni (Fotó: Getty Images)
Tüske Attila vezérszurkoló szerint a magyar drukkerek már javában készülnek a nyári labdarúgó Európa-bajnokságra.

„Lesz vonulás ez egyértelmű, de túl sok mindent erről még nem árulhatok el. Szervezés alatt van mind a stuttgarti helyszín, két mérkőzés vonatkozásában, illetve a kölni helyszín is. Úgy kell elképzelni, hogy egy-másfél kilométeres útvonalakat tervezünk, ahol kellően széles hely áll rendelkezésre és reméljük, hogy több tízezren fogjuk tudni megtölteni ezeket az utcákat” – mondta Tüske Attila az M1 aktuális csatornának. Elárulta, hogy bár nem tudnak olyan kidolgozott koreográfiával készülni, mint hazai környezetben, szeretnék valamilyen „aprósággal” emlékezetessé tenni a magyarok szurkolását.

Tüske kiemelte, hogy a Carpathian Brigade-nek 50 tagja van, de a baráti körrel kiegészülve több százan is részt szoktak venni a szervezett koreográfiákban.

A csoport kiemelten figyel arra, hogy a szervezett szurkolásban ne kapjon helyet a kirekesztő rigmusok skandálása, illetve ha mégis valahonnan a tömegből felhangzik, akkor az előénekesek ezt próbálják más dalokkal elfedni. Jelezte, a terveik között a jövőben egy egész stadionos koreográfia is szerepel.

Az Eb-n Marco Rossi szövetségi kapitány együttese Svájccal június 15-én, Németországgal június 19-én, Skóciával pedig június 23-án játszik a csoportban, előbbivel Kölnben, utóbbi kettővel Stuttgartban.

UEFA EURO 2024, NÉMETORSZÁG
A CSOPORTKÖR MENETRENDJE
A-CSOPORT
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
3 órája

Joao Cancelo: Voltak nehézségeink, de összességében jobbak voltunk, mint a magyarok

Magyar válogatott
3 órája

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
13 órája

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
14 órája

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
14 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
14 órája

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
14 órája
Ezek is érdekelhetik