Válogatott: Akarat, karakterek, egység – ebben rejlik a Rossi-csapat ereje

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.12.25. 08:01
„Nagyon jó nézni, ahogy küzdenek a pályán” – véli Ligeti Dániel a magyar labdarúgó-válogatottról, amely 2023-ban veretlenül, a csoportját megnyerve jutott ki az Európa-bajnokságra. Az NSO Tv a Rossi-csapat meneteléséről kérdezte meg más sportágak klasszisait, első körben az Eb-ezüstérmes birkózónk mellett a három A-csoportos világbajnokságot megjárt jégkorongozó, Kóger Dániel, valamint az olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Pádár Ildikó mondta el a véleményét.     

„Meglepetés volt, hogy az első helyen, és veretlenül jutott ki a labdarúgó-válogatottunk az Eb-re” – mondta Kóger Dániel, akinek volt szerencséje 2016-ban, Marseille-ben ott lenni a magyar–izlandon, s most is azt tervezi a baráti társaságával, hogy a helyszínen szurkolnak majd Szoboszlai Dominikéknak.

Ligeti Dániel úgy véli, az akarat, a karakterek és az egység jelenti a Rossi-csapat sikerének titkát, míg Pádár Ildikó szerint a csapat mögött olyan szurkolótábor áll, amely akkora pluszt jelent a játékosoknak, hogy még a kerítést is szét tudják szaggatni.

Videónkban természetesen mindhárman bővebben is kifejtik a véleményüket a magyar válogatottról, Marco Rossiról, illetve Szoboszlai Dominikról.

Legfrissebb hírek

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
1 órája

Donnarumma egyezségre jutott; új kiszemelt a Liverpoolnál – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
12 órája

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–portugál vb-selejtezőre

Magyar válogatott
21 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47
Ezek is érdekelhetik