Válogatott: A nyolcas srác cukkolt, úgyhogy megmutattam neki, hova érkezett – Szoboszlai

Vágólapra másolva!
2023.11.19. 18:46
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott már Európa-bajnoki résztvevőként győzte le 3–1-re Montenegrót a Puskás Arénában az Eb-selejtező G-csoportjának utolsó fordulójában, így bebiztosította csoportelsőségét. A meccset követő sajtótájékoztatón Szoboszlai Dominik is értékelt. 

„Úgy gondolom, hozzátettem a részemet a csapat sikeréhez, de ez rajtuk is múlik, nélkülük nem jött volna össze. Az első gólnál a montenegrói nyolcas srác cukkolt, ez pedig engem motivált. Szeretem az ilyen játékosokat, mert kihozzák belőlem a még jobbat. Úgy voltam vele: lássa meg, hova is érkezett. A végére rá is jött, hol vankezdte értékelését Szoboszlai Dominik a hivatalos sajtótájékoztatón.

Videónkban szóba kerül Nagy Ádám gólja, beszél arról, milyen ennek a csapatnak a kapitányának lenni, hogy másképp állnak-e hozzájuk az ellenfelek, illetve a Szoboszlai-mezes gyerekekről is.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT,10. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 3–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,65 ezer néző.V:Makkelie (holland)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 90+4.), Styles (Horváth K., 63.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám Martin (Németh A., 78.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
MONTENEGRÓ:Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Vesovics (M. Vukcsevics, 55.), M. Jankovics (A. Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics.Szövetségi kapitány:Miodrag Radulovics
Gólszerző:Szoboszlai (66., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. Rubezsics (36.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG85316–7+918
2. Szerbia842215–9+614
3. Montenegró83239–11–211
4. Litvánia81348–14–66
5. Bulgária8447–14–74

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
11 órája

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
22 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2025.09.30. 23:45

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
2025.09.30. 13:30

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, Dárdai Bence és Szalai Gábor kimaradt

Magyar válogatott
2025.09.30. 12:46

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik