Futsal: Dróth százados lett, felkészülésen ikszeltek a magyarok

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 19:59
null
Dróth Zoltán (11) megszerezte 100. és 101. gólját a magyar válogatottban (Fotó: Kiss Annamarie/ Hajdú-Bihari Napló)
A magyar futsalválogatott felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a Svédország elleni felkészülési mérkőzésen. A magyarok mindkét gólját Dróth Zoltán lőtte, aki így már több mint 100 találatnál jár a nemzeti együttesben.

 

A magyar férfi futsalválogatott három napon belül két felkészülési mérkőzést is játszik Veszprémben a Svédország ellen. Sergio Mullor Cabrera szeptemberben egy győzelemmel és egy döntetlennel mutatkozott be a magyar válogatott élén és most a svédek ellen folytatja a csapat fiatalítását.

A mérkőzés főszereplője nem a fiatalok voltak, hanem a 35 éves Dróth Zoltán, aki bal alsó sarokba tartó kapáslövésével a vezetés mellett a 100. válogatottbeli gólját is megszerezte. Még az első félidőben duplázott Dróth, aki teljesen üresen kapott labdát, majd magabiztosan értékesítette a ziccert.

A második játékrészben felélénkültek a svédek, Spandler Mátyás több védést mutatott, egyszer azonban így is betaláltak a vendégek. A hatodik svéd szabálytalanság következtében tízméterest rúghatott a magyar válogatott. A labda mögé természetesen Dróth állt oda, a lövés azonban elakadt a kapusban.

Hét másodperccel a vége előtt a magyarok is elkövették hatodik szabálytalanságukat, így hatalmas esély nyílt Svédország előtt, Spandler bravúrosan hárított, azonban ezt követően kiegyenlítettek a vendégek.

Folytatás szerdán ismét Svédország ellen.

FUTSAL
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Veszprém
Magyarország–Svédország 2–2

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK

Alasztics Marcell (Haladás), Gémesi Gergő (Újpest), Spandler Mátyás (Veszprém)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK
Kovács Máté (Haladás), Szalmás Zoltán (Haladás), Fekete Márk (Kecskemét), Nagy Kevin (MVFC), Bencsik Roland (Kecskemét), Tatai József (Veszprém), Rábl János (MVFC), Szentes-Bíró Tamás (Nyírbátor), Pál Patrik (Kecskemét), Lux Gábor (Veszprém), Dróth Zoltán (Haladás), Bartha Balázs (Nyírbátor), Hadházi Sándor (Nyírbátor)

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 23:00

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Futsal Eb-pótselejtező: kihirdette keretét a magyar kapitány

Magyar válogatott
2025.09.05. 13:52

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24
Ezek is érdekelhetik