Játékossors: Nagy esély van arra, hogy befejezem – Bogdán Ádám

Vágólapra másolva!
2023.09.15. 16:46
null
Bogdán Ádám minden bizonnyal visszavonul (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, szerződése lejártával az előző idény végeztével távozott a labdarúgó NB I-ben címvédő Ferencvárosi TC-től a 21-szeres válogatott kapus, Bogdán Ádám. A pályafutása során Angliában a Boltonnál, a Wigannél és a Liverpoolnál is megfordult játékos a Tribün podcastnek arról beszélt, nagy esély van arra, hogy visszavonul.

„Aktívan abszolút nem keresek csapatot. Nagyon nagy esély van arra, hogy befejezem a pályafutásomat. Egy pici kaput nyitva hagytam azzal, hogy nem jelentettem be, de nagyon afelé megy” – fogalmazott Bogdán Ádám, ismertetve, hogy már új feladatokra készül, elkezdte ugyanis a kapusedzői képzést és jelentkezett egy sportigazgatói képzésre is az angol játékosok szervezeténél, a PFA-nál (Professional Footballers Association).

„Azon kívül, hogy nem jelentettem még be, kilencvenkilenc százalék, hogy befejeztem” – jegyezte meg Bogdán Ádám, aki az előző idényben az NB I-ben három, a Magyar Kupában két mérkőzésen lépett pályára, míg az Európa-ligában a selejtezőben kapott lehetőséget.



Bogdán Ádám a Vasasnál nevelkedett, és vecsési kitérő után innen került az angol Bolton U23-asaihoz, majd felnőttjeihez. A kapus innen kölcsönbe egy időre a Crewe Alexandrához ment, majd hét év szolgálat után szerződése lejártával távozott Boltonból és ingyen igazolt a Liverpoolhoz, amely a Wigannek és a skót Hiberniannek is kölcsönadta, végül utóbbi 2019 novemberében végleg megszerezte, ám 2020 nyarán távozott a csapattól és a Ferencváros szerződtette.

Bogdán a magyar válogatottban 21 mérkőzésen lépett pályára, míg az angol élvonalban 26 találkozón 51 gólt kapott, s egy meccsen őrizte meg kapuját a góltól.

Legfrissebb hírek

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
15 órája

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
19 órája

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:03

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03
Ezek is érdekelhetik