Futsal: a hétvégén Vietnámban játszik a magyar válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.09.11. 10:34
null
Sergio Cabrera meccsre viszi csapatát (Fotó: mlsz.hu)
A Sergio Cabrera vezette magyar férfi futsalválogatott pénteken és vasárnap a házigazda vietnámiakkal játszik felkészülési mérkőzést Ho Si Minh-városban.

A magyar szövetség honlapja szerint a tavasszal kinevezett spanyol szakember az elmúlt másfél hónapban két edzőtábort tartott a nemzeti csapatnak, a játékosok pedig ezen a héten már nemzetközi mérkőzéseken is bizonyíthatnak.

Sergio Cabrera 14 játékosnak küldött meghívót az ázsiai túrára, köztük több fiatal futsalosnak is, akik közül ketten, Lux Gábor és Dorogi Benjámin első alkalommal léphetnek pályára a felnőtt válogatottban.

„Ez a két mérkőzés megmutatja majd, hogy hol tart az első edzőtáborozások után a válogatottunk – mondta Sergio Cabrera az mlsz.hu-nak. – Elégedett voltam a játékosok eddigi munkájával, igyekeztünk taktikailag és mentálisan is előrelépni, valamint folytatjuk a fiatal futsalosok beépítését a csapatba. A vietnámiak az utóbbi években nagyon komolyan veszik a futsalt, neves külföldi edzőkre bízták a válogatott irányítását. Dinamikus, gyors játékosaik vannak, akik nagyon jól védekeznek, ezt mutatják az elmúlt időszak javuló eredményei is. Szeretnénk jól szerepelni ellenük, de ennél is fontosabb számomra, hogy fejlődjön az együttesünk, beépítsük a csapat jövőjét jelentő fiatal játékosokat, és a jövő évi tétmérkőzésekre egy ütőképes válogatott álljon össze.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Alasztics Marcell (Haladás VSE), Gémesi Gergő (Újpest FC)
Mezőnyjátékosok: Nagy Imre (MVFC), Szalmás Zoltán (Haladás VSE), Rábl János (MVFC), Nagy Kevin (MVFC), Szentes-Bíró Tamás (Nyírbátori SC), Pál Patrik (Kecskemét Futsal), Vas Ádám (Haladás VSE), Lux Gábor (Veszprém), Dróth Zoltán (Haladás VSE), Sipos Gergő (Haladás), Bencsik Roland (Kecskemét), Dorogi Benjámin (Veszprém)
Tartalék: Hadházi Sándor (Nyírbátor)

Legfrissebb hírek

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06

Futsal Eb: Romániával játszik a kijutásért a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.03. 12:11

Futsal: Veszprémben idén minden csillag együtt állt a sikerhez

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 17:28

Újpest: Németh Péter lett a futsalcsapat főnöke – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:05

Futsal: Thiago és Gajzágó Flóra lett az NB I-es idény legjobbja

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 13:40

Idegenben is nyert a Veszprém, egy lépésre került a futsal NB I bajnoki címétől

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 23:14

Futsal NB I: a bronzcsata második meccsét is megnyerte a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 21:25

A Veszprém simán megverte a Kecskemétet a futsal NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:44
Ezek is érdekelhetik