U21: Gera keretet hirdetett a szeptemberi Eb-selejtezőkre

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.30. 16:28
null
Kazahsztán és Málta ellen játszunk (Fotó: MLSZ)
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott szeptemberben megkezdi szereplését a 2025-ös U21-es Európa-bajnokság selejtezőjében. Szeptember 7-én a kazahokat fogadjuk Szegeden, öt nappal később Máltán lép pályára a csapat. Gera Zoltán szövetségi edző ma (szerdán) kihirdette keretét a mérkőzésekre – közölte az Magyar Labdarúgó-szövetség az oldalán.

 

A Gera Zoltán vezette együttes tavaly szeptember óta nyolc felkészülési mérkőzést játszott, ezeken hat győzelem és két vereség volt a mérlege. Szeptember 7-én már élesben, Eb-selejtezőn lép pályára a válogatott, amelynek keretébe 24 labdarúgót hívott meg Gera Zoltán – írja az MLSZ.

A korosztályból ezúttal négy labdarúgó kapott meghívót az A-válogatottba, rájuk értelemszerűen nem számíthat az U21-es stáb: Kerkez Milos már hosszabb ideje alapember Marco Rossi keretében, mellette Balogh Botond, Kata Mihály és Horváth Krisztofer bizonyíthat a felnőttek között.

„Elérkezett a tétmeccsek időszaka, az elmúlt egy év során azért dolgoztunk, hogy felkészülten vágjunk neki a következő hónapoknak – mondta az mlsz.hu-nak a szövetségi edző. – A csapat az előző egy évben bizonyította, hogy megvan benne az a minőség, amely a sikeres rajthoz kell, a célunk, hogy két győzelemmel kezdjük meg a sorozatot. A csoport két legalacsonyabban rangsorolt csapatával játszunk, de senki se gondolja, hogy két könnyű összecsapás vár ránk. Kazahsztán harcos együttes, kellemetlen ellenfele tud lenni bármelyik válogatottnak, és a máltaiak is értek el figyelemre méltó eredményeket, a macedónokat például négy–nullára győzték le nemrégiben. A keret összeállításánál ismét előnyt élveztek azok, akik rendszeresen játszanak a klubcsapatukban, de volt egy-két poszt, amely esetében nehezebb dolgunk volt, ugyanis a bő keret tagjai közül néhányan kevés játéklehetőséget kaptak az elmúlt időszakban. Három újoncot ezúttal is meghívtunk, miután Baranyai Nimród, Fehér Csanád és Horváth Artúr is jó teljesítményt nyújtott NB I-es csapatánál.”

Kazahsztánt szeptember 7-én, 17.45-kor fogadjuk a szegedi Szent Gellért Fórumban, majd szeptember 12-én szintén 17.45-kor lépünk pályára Máltán, a paolai Tony Bezzina Stadionban.

AZ 21-ES VÁLOGATOTT KERETE A SZEPTEMBERI EB-SELEJTEZŐKRE
KAPUSOK: Hegyi Krisztián (Stevenage FC), Dúzs Gellért (Bp. Honvéd), Tóth Balázs (Kazincbarcika)
VÉDŐK: Szabó Alex
(Bp. Honvéd), Iyinbor Patrick (Kecskeméti TE), Csinger Márk (DAC), Fehér Csanád (Újpest FC), Debreceni Ákos (Siófok), Baranyai Nimród (DVSC), Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Eördögh András (Bp. Honvéd), Kovács Mátyás (MTK Budapest), Kovács Barnabás (ZTE), Horváth Artúr (MTK Budapest), Vitális Milán (DAC), Bényei Ágoston (DVTK), Baráth Péter (Ferencváros)
TÁMADÓK:
Komáromi György (Puskás Akadémia), Kerezsi Zalán (Bp. Honvéd), Katona Bálint (Ferencváros), Németh András (Hamburg), Kocsis Dominik (Bp. Honvéd), Lisztes Krisztián (Ferencváros), Vancsa Zalán (Lommel)
SZÖVETSÉGI EDZŐ: Gera Zoltán

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik