Népsport: Puskás volt a lendítőkerék Stockholmban

Válogatottunk már túl volt az Olaszország elleni 3:0-s győzelmen a római Olimpiai Stadion avatóján, de még innen a Wembley-ben aratott 6:3-as világraszóló sikeren az angolok felett. Az Aranycsapat már a megnyert helsinki olimpiát követően összeállt 1952 szeptemberében a Svájc elleni 4:2-es berni győzelem során.

Svédország következett 1953. július 5-én Stockholmban, Sebes Gusztáv Örömök és csalódások című önéletrajzában úgy fogalmazott, hogy a házigazdák revansra vágytak az ötkarikás játékok elődöntőjében elszenvedett 6:0-s vereségért.

Rómában 1953. május 17-én a szövetségi kapitány az Aranycsapat összeállításában küldte pályára a mieinket, a svéd fővárosban is a legjobb tizenegy szerepeltetését tervezte, Sándor Károlyt szerette volna még beállítani, mondván, „voltak az ellenfélnél olyanok, akikkel szemben az ő egyénisége jobban érvényesült volna, mint esetleg Budai Lacié”. Sebes nem szólt senkinek a tervéről, csupán a jobbszélső szobatársát, Bozsik Józsefet kérte, figyelje meg, hogyan alszik Sándor Csikar, elég nyugodt-e. Amikor kiderült, hogy a csatár jól aludt, a kapitány a szerepeltetése mellett döntött, de csak az öltözőben szólt neki. Mindkét érintettet meglepte a döntés, mert Budai II az olaszok ellen a csapat egyik legjobbja volt, ezzel Csikar is tisztában volt. Sebes azzal indokolta a váltást, hogy nem akar még egyszer olyan helyzetbe kerülni, mint az olimpián, amikor Budai II sérülése után nem volt jobbszélsőnk. Más kérdés, hogy Sebes megígérte Budainak, hogy ő is pályára lép, de kérte, akkor öltsön szerelést, amikor a többiek már elhagyták az öltözőt, nehogy Sándor idegeskedni kezdjen… Más kérdés, hogy Csikarnak nem ment, s nem csupán azért, mert a svéd védelem egyik legjobbja, Orvar Bergmark oldalán játszott. Noha a többiek próbálták bevonni az összjátékba, a jobbszélső a szünetben, 1:1-es állásnál maga kérte a lecserélését.

De ne szaladjunk ennyire előre! Az A-válogatott kerete június 24-én Nyíregyházán lépett pályára, és Szabolcs megye válogatottját 12 ezer néző előtt 17:1-re verte meg. Az első játékrészben az Aranycsapat összeállításában futballozott, a másodikban a cserék is szóhoz jutottak, összessé­gében, „a válogatott keret tagjai mind jól játszottak”. A svédek elleni találkozó előtt egy héttel Kecskeméten 10 ezer szurkoló előtt parádézott az együttes Bács-Kiskun megye legjobbjai ellen (13:0), amelyben helyet kapott az FTC későbbi csatára, Fried­manszky Zoltán. Ám legjobbjaink nemcsak futballoztak, hanem az országos szpartakiádon szereplő sportkörök felkészítésében is segédkeztek, mint például Lantos Mihály, aki a Kinizsi Dohánygyár amatőrjeihez ment el, és egyúttal az olimpiai élményeiről is mesélt.

Stockholmba érkező válogatottunkat azzal fogadták a házigazdák, hogy a Rasunda Stadionba mind a 40 ezer belépő órák alatt elfogyott. Holger Bergerus, a svéd szövetség főtitkára ezt így indokolta: „Az az általános vélemény, hogy nagyon szép mérkőzés lesz a magyar és a svéd válogatott találkozása. Mindenki tisztában van vele, hogy a magyar játékosok a labdarúgás művészei, és kitűnő formában is vannak. Mégis abban reménykedünk, hogy a svéd válogatott igen nagy erőkifejtésre kényszeríti majd a magyar vendégeket, sőt derűlátók is vannak közöttünk.”

A találkozó nehézségére utalva a Népsport így írt: „Stockholmban a győzelem megszerzése érdekében szükség lesz mindazokra a jó tulajdonságokra, amelyekkel a magyar válogatott labdarúgócsapat nagy hírnevét kivívta, (…) összeszokott együttes, amelynek a tagjai nagyon jól ismerik egymás képességeit, elgondolásait, megoldásait, s azokhoz nagyszerűen tudnak alkalmazkodni.”A Stockholms-Tidningen leszögezte, hogy az általános tipp 3:1 vagy 4:2 a magyar csapat javára. Rudolf Kock szövetségi kapitány sem volt optimista, a Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc belső hármasról ezt mondta: „Nem lehet tartani. Akárhogyan is fogadkoznak hátvédeink és fedezeteink, nehéz lesz ezt a belső hármast a góllövésben megakadályozni. Sokkal jobb a magyar csapat, mint a miénk, négy góllal is győzhet.”Az Expressen viszont el akarta oszlatni a borúlátó hangulatot, kiemelte, hogy a svéd válogatott sokkal jobb az olimpián szerepelt csapatnál. Bozsik a mieink részéről ezzel zárta le az esélylatolgatást: „Úgy kell játszani, mint Rómában!”

Ha úgy nem is sikerült, a második félidei teljesítményével simán nyert a csapat. Mert ugyan Puskás egy rossz lesre állítást követően megszerezte a vezetést, Gösta Sandberg szabadrúgásból egyenlített. Grosics Gyula nem állt a helyzet magaslatán... A Népsport azt írta, hogy a szünetben Sándor lábfájásra hivatkozva kért cserét, majd a beálló Budai II hamar vezetést szerzett, ám Nils-Ake Sandell egy védelmi és egy Grosics-hiba után egyenlített. Végül Kocsis és Hidegkuti eloszlatta a kételyeket. Népsport: „A nagyobb tudás csak a második félidőben domborodott ki. (…) Puskás volt ennek a lelkes játéknak a lendítőkereke. Játéka magával ragadta az egész magyar csapatott.”Emellett tény: „A magyar csapat ezúttal nem nyújtotta a legjobb játékát, nem volt egyenletes a teljesítménye, mégis volt benne elegendő tudás és erkölcsi erő, hogy a győzelmet vitathatatlanná tudja tenni.”Puskás volt a legjobb, Budai II „kiemelkedő teljesítményt nyújtott, valósággal lendítőkereke volt a támadósornak”. Sebes szerint: „A váratlanul beállt hűvös idő, a hirtelen eső, amely teljesen feláztatta a pályát, megzavarta játékosainkat. Az első félidő elején egyáltalán nem tudtak alkalmazkodni a nehéz körülményekhez. Ekkor válogatottunk elmaradt szokott teljesítményétől.”

Hozzájárult a nehezebb kibontakozáshoz, hogy néhány játékosunk, elsősorban Bozsik, Zakariás és Sándor meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtott. A játéknak ebben a részében csak Puskás, Lóránt Gyula és Hidegkuti állta meg jól a helyét. A fedezetek gyengébb teljesítménye elsősorban abban mutatkozott meg, hogy nem álltak biztosan a lábukon. Nem tudtak idejében rajtolni, a tőlük megszokott gyorsasággal fordulni. Emiatt közbelépéseik, cseleik és leadásaik nem a legjobban sikerültek. Ez maga után vonta, hogy a svédek támadásait nem tudták jól megszűrni, és a csatárok sem részesültek olyan támogatásban, amilyet a két nagy tudású fedezettől megszoktak.

A második félidőben már kitűnően játszott a csapat, teljesen magához ragadta a kezdeményezést, végül biztosan győzött. Kock így látta: „A svéd válogatott kitűnően játszott, de meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt. Az eredménnyel elégedett vagyok, bár 2:2 után úgy éreztem, hogy bekövetkezhet a lehetetlen. Később azonban láttam, hogy 6:2 sem lett volna túlzott eredmény. Nekem a magyar csapatból Bozsik, Hidegkuti és Lóránt játéka tetszett.”A mezőny legjobbja, Puskás örült: „Megérdemelten győztünk, több gólt is rúghattunk volna, hiszen lényegesen több gólhelyzetünk volt, de meg kell állapítani, hogy nehéz volt megállni ezen a csúszós talajon. Örvendetes, hogy erővel kitűnően bírtuk, sőt a második félidő végén még erősíteni is tudtunk.”Bozsik önkritikusan nyilatkozott: „Nekem különösen az első félidőben ment gyengén a játék, ekkor az egész csapat gyengébb teljesítményt nyújtott. A II. félidőben aztán mindenki feljavult. Azt hiszem, nem volt vitás a győzelmünk.”

A svéd sportújság, az Idrottsbladet áradozott: „Isten irgalmazzon annak a csapatnak, amelynek a magyarok ellen kell játszania, ha jó napjuk van. A magyarok nagyszerűen tartják a labdát, amikor támadásban vannak és kitűnően szerzik meg, amikor védekeznek.”A svéd kommunisták lapja, a Ny Dag is elismerően írt: „A magyarok támadójátéka – különösen a második félidőben – egyenesen lenyűgöző volt. Puskásnál nincs jelenleg jobb balösszekötő a világon. Mindent tud, amit egy nagy játékosnak tudnia kell.”

Egy szóval: „Zseniális.”