Válogatott: a nemzeti csapat kinőtt a júniusi edzőpartner kategóriából

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2023.06.12. 09:02
null
Júniusban jól megy a magyaroknak: tavaly nyár elején az angolok ellen 4–0-ra nyert a válogatott, Gazdag Dániel – Kyle Walker mellett lőtte el a labdát – gólt szerzett (Fotó: Árvai Károly)
Évtizedeken át minden második júniusban többnyire azért lépett pályára nemzeti csapatunk, hogy szolgálja a vb- vagy Eb-kijutó ellenfél felkészülését – idén nyáron nem rendeznek nagy tornát, de nem csak ezért változott meg a szerep, a válogatott két győzelemmel megalapozhatná a sorozatban harmadik Eb-részvételt.

 

Két mérkőzést játszik júniusban a válogatott, a nemzeti csapat 17-én Podgoricában Montenegró ellen lép pályára, három nappal később, 20-án Litvánia legjobbjait fogadja a Puskás Arénában Európa-bajnoki selejtezőn. Ez a két meccse lesz nyáron válogatottunknak, aztán majd szeptemberben folytatódik a selejtező. Hazai pályán tehát egy találkozója lesz az évek óta ragyogóan teljesítő együttesnek, ezért sem csoda, hogy a litvánok elleni meccsre néhány nap alatt elkapkodták az összes belépőjegyet a több mint 60 ezer embert befogadó stadionba.

Júniusban minden évben játszik a nemzeti csapat. Pedig igencsak furcsa időpont ez, különleges helye van az egyébként mindig zsúfolt futballnaptárban. Ilyenkor már vége a bajnoki idénynek, lezárulnak az országos és nemzetközi kupasorozatok is, a következő idényre a felkészülés még nem kezdődik el, a játékosoknak ilyenkor lenne idejük pihenni, feltöltődni. Ugyebár minden második júniusban elkezdődik a világbajnokság vagy az Európa-bajnokság – legalábbis így volt addig, amíg a koronavírus-világjárvány fel nem forgatta a menetrendet, vagy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) nem találta ki a téli vb-t. Az 1986 és 2016 közötti siralmas harminc évben a magyar csapatnak ezek a júniusi meccsek minden páros évben többnyire azt jelentették, hogy a vb- vagy Eb-szereplők edzőpartnernek kértek fel minket a nagy torna előtt, a páratlan években pedig sokszor barátságos mérkőzésekre került ilyenkor sor, amit mindenki a háta közepére kívánt a hosszú idény végén.

Ha úgy tetszik, felkészülési mérkőzés – a mire is?

A szeptemberi tétmérkőzésekre?

Idén szerencsére két tétmeccset játszhat a válogatott, amelyeken a sikerélményre is megvan minden esély, de az elmúlt években egyébként is már kikerült a csapat a lesajnált júniusi edzőpartner kategóriából. A Nemzetek Ligája életre hívásával pedig a tavalyi június varázslatos volt, dupla angolveréssel.

Tekintsünk kicsit vissza, hogy 2010 óta, Csányi Sándor MLSZ-elnöksége kezdetétől milyen meccsei voltak nemzeti együttesünkben júniusban!

2010-ben például csak egy találkozót játszott a válogatott ebben a hónapban, a dél-afrikai vb-re készülő – és ott ezüstérmet nyerő – hollandok szépen elszórakoztak a csapattal Amszterdamban, 6–1-re győztek az Erwin Koeman irányította mieink ellen. 2011-ben nem kényszerült a nemzeti csapat nagy erőfeszítésekre, barátságos meccsen nyert 1–0-ra Luxemburgban, majd Eb-selejtezőn 3–0-ra San Marinóban, már Egervári Sándor irányításával. 2012-ben újra edzőpartneri szerep következett a lengyel–ukrán közös rendezésű tornára készülő csehek és írek ellen: előbbieket megleptük Prágában (2–1 ide), az írekkel pedig a Puskás-stadionban született feledhető 0–0; az ellenfél már haza sem utazott, Budapestről repült az Eb-főhadiszállásra. 2013 júniusában barátságos meccsen fogadta a válogatott és győzte le 1–0-ra Kuvaitot, tíz év távlatából is nehéz indokolni szakmailag ezt a párosítást. Biztosan nem szolgálta tökéletesen a felkészülést a csaknem három hónappal későbbi tétmeccsre, a románok elleni vb-selejtezőre, mert 3–0-s vereség lett annak a találkozónak a vége.

A 2014-es júniusi programot két halovány barátságos meccs alkotta a már Pintér Attila vezette csapatnak: Albániát 1–0-ra, Kazahsztánt 3–0-ra sikerült megverni, de utólag semmi jelentősége nem volt ennek, mert az első tétmeccs, a szeptemberi, északírek elleni Eb-selejtezős vereség után már menesztették is a kapitányt. Nyolc éve, 2015-ben épp a mostani ellenféllel, Litvániával volt barátságos meccs, Debrecenben 5200 néző előtt nyert 4–0-ra a Dárdai Pál irányította válogatott, amely aztán nyolc nappal később, a júniusban is hűvös Helsinkiben fontos Eb-selejtezőt nyert meg a finnek ellen 1–0-ra Stieber Zoltán góljával.

2016 júniusában öt meccse is volt a válogatottnak, hiszen 44 év után újra Eb-n szerepelhetett, ahol nyolcaddöntőt is játszhatott csoportelsőként, miután győzött Ausztria ellen (2–0), továbbá pontot szerzett az izlandiak (1–1) és a későbbi aranyérmes portugálok ellen (3–3) is. Előtte Németországban hangolt, és bár 2–0-ra kikapott a Bernd Storck csapata, végre nem csak az ellenfélnek jelentett felkészülést ez a találkozó egy nagy torna előtt. 2017-ben a június már nem volt ilyen szép a Storck-stábnak, barátságos meccsen itthon kikapott a válogatott 3–0-ra az oroszoktól, majd vb-selejtezőn 1–0-ra Andorrában, ami a német szakember bukásához vezetett. A következő júniusi két mérkőzés sem volt szívet melengetőbb, Georges Leekens irányításával 2018-ban játszott a válogatott értelmezhetetlen 1–1-es döntetlent Fehéroroszországban, és 2–1-re kikapott Budapesten Ausztráliától, ezek a kínos eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy a belga edzőt már első tétmeccse előtt kirúgják.

Ezután jöhetett Marco Rossi, akivel 2019 júniusában Eb-selejtezőn idegenben megverte a nemzeti csapat Azerbajdzsánt (3–1), itthon pedig Walest (1–0). 2020 nyarán a Covid miatt nem rendeztek meccseket, 2021-ben pedig ekkor pótolták az Eb-t, ott játszott három mérkőzést a csapat a portugálok (0–3), a franciák (1–1) és a németek (2–2) ellen, előbbi kettőt a Puskás Arénában, előtte a ciprusiak (1–0) és az írek (0–0) ellen hangolt a Szusza Ferenc Stadionban. Tavaly június pedig mindent vitt: az NL-ben a 4-e és 14-e közötti tíz napban előbb hazai győzelem az angolok ellen (1–0), vereség Olaszországban (1–2), szép döntetlen (1–1) a németekkel a Puskás Arénában, majd a wolverhamptoni gála Anglia ellen (4–0).

Csoda-e, ha most azt várják a szurkolók, hogy Montenegró és Litvánia ellen győzzön a válogatott?

Sztevan Joveticsnek szép emlékei vannak a magyarokról
A független Montenegró 2007. március 24-én játszotta története első válogatott mérkőzését, és a futballünnep kárvallottja épp Magyarország volt. Bár Priskin Tamás góljával válogatottunk szerzett vezetést Podgoricában, Mirko Vucsinics és Igor Burzanovics gólja után – és a meccs végén – a montenegrói közönség ünnepelhetett. A 2023. június 17-i Eb-selejtező tükrében érdekesség, hogy ekkor lépett pályára először a nemzeti csapatban az akkor tizenhét esztendős Sztevan Jovetics, akinek Miodrag Radulovics szövetségi kapitány ezúttal is küldött meghívót. Bár a szombati Bajnokok Ligája-döntőben szereplő Intert és Manchester Cityt is erősítette korábban, sérülései megakadályozták abban, hogy világklasszis futballistává váljon. Bemutatkozása óta hatvanötször lépett pályára a délszláv válogatottban, s ha kicsivel szerencsésebb, jóval több mint száz mérkőzésnél járhatna. A gólrekordot így is megdöntötte harmincegy találatával, s ha már Magyarország ellen öltötte magára először a címeres mezt, egy évvel később Magyarország kapuját vette be először és másodszor is a 3–3-ra végződött felkészülési mérkőzésen. Sztevan Jovetics a mieink elleni 2019-es, szintén montenegrói sikerrel (2–1) végződő edzőmeccset kihagyta, ám miután a Herthával kiesett, valószínűleg minden erejével azon lesz, hogy újabb pozitív élményeket szerezzen a most már Marco Rossi vezette csapattal szemben. M. D.
A L’Équipe szerint is jelentős összeget kínál Szoboszlai Dominikért a Newcastle United
A Nemzeti Sport korábbi értesüléseihez hasonlóan a patinás francia sportlap, a L’Équipe információja szerint is arra készül a Newcastle, hogy ajánlatot tesz      Szoboszlai Dominikért. Bár a lap konkrét összeget nem említ, de azt hozzáteszi, hogy jelentős összeget kínálnak az RB Leipzig magyar válogatott szélsőjéért. A lipcseiek állítólag 70 millió eurónál olcsóbban nem engedik el őt, és a Newcastle mellett a Liverpool és az Arsenal is szerződtetné. Ezért kell mindenképpen lépnie a Newcastle-nak. A pénz önmagában nem okozhat problémát, mivel a klubnak a szaúdi királyi család érdekeltségbe tartozó Public Investment Fund (PIF) a többségi tulajdonosa. Ugyanakkor a gazdasági előírásoknak meg kell felelni, ezért nem költekezhet szabadon a csapat. Márpedig kérdéses, mennyi pénzt költhet további erősítésekre, ha hetvenmillió euró körüli összeget ad egyetlen futballistáért. Szoboszlai Dominik kiváló idényt zárt, tíz gólt szerzett és tizenhárom gólpasszt adott, kulcsszerepe volt abban, hogy az RB Leipzig harmadik lett a Bundesligában és megvédte címét a Német Kupában – a magyar szélső a kupadöntőben gólt is szerzett. S. Á.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
G-CSOPORT
JÚNIUS 17., SZOMBAT
15.00:
Litvánia–Bulgária
18.00: Montenegró–MAGYARORSZÁG

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 4–0 +4 6
2. MAGYARORSZÁG 1 1 3–0 +3 3
3. Montenegró 2 1 1 1–2 –1 3
4. Litvánia 1 1 0–2 –2 0
5. Bulgária 2 2 0–4 –4 0

A csoportban szereplő Szerbia pénteken Jordániával játszik felkészülési mérkőzést.

B-CSOPORT
JÚNIUS 16., PÉNTEK
20.45:
Gibraltár–Franciaország
20.45: Görögország–Írország

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország 2 2 5–0 +5 6
2. Görögország 1 1 3–0 +3 3
3. Hollandia 2 1 1 3–4 –1 3
4. Írország 1 1 0–1 –1 0
5. Gibraltár 2 2 0–6 –6 0

A csoportban szereplő Hollandia szerdán Horvátországgal Nemzetek Ligája-elődöntőt játszik.

C-CSOPORT
JÚNIUS 16., PÉNTEK
20.45: Észak-Macedónia–Ukrajna
20.45:
Málta–Anglia

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 2 2 4–1 +3 6
2. Olaszország 2 1 1 3–2 +1 3
3. Észak-Macedónia 1 1 2–1 +1 3
4. Ukrajna 1 1 0–2 –2 0
5. Málta 2 2 1–4 –3 0

A csoportban szereplő Olaszország csütörtökön Spanyolországgal Nemzetek Ligája-elődöntőt játszik.

D-CSOPORT
JÚNIUS 16., PÉNTEK
20.45:
Lettország–Törökország
20.45: Wales–Örményország

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Wales 2 1 1 2–1 +1 4
2. Horvátország 2 1 1 3–1 +2 4
3. Törökország 2 1 1 2–3 –1 3
4. Örményország 1 1 1–2 –1 0
5. Lettország 1 1 0–1 –1 0

A csoportban szereplő Horvátország szerdán Hollandiával Nemzetek Ligája-elődöntőt játszik.

H-CSOPORT
JÚNIUS 16., PÉNTEK
18.00:
Finnország–Szlovénia
20.45: Dánia–Észak-Írország
20.45: San Marino–Kazahsztán

A H–CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovénia 2 2 4–1 +3 6
2. Dánia 2 1 1 5–4 +1 3
3. Kazahsztán 2 1 1 4–4 0 3
4. Finnország 2 1 1 2–3 –1 3
5. Észak-Írország 2 1 1 2–1 +1 3
6. San Marino 2 2 0–4 –4 0

I-CSOPORT
JÚNIUS 16., PÉNTEK
20.45:
Andorra–Svájc
20.45: Fehéroroszország–Izrael

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 2 2 8–0 +8 6
2. Románia 2 2 4–1 +3 6
3. Koszovó 2 2 2–2 0 2
4. Andorra 2 1 1 1–3 –2 1
5. Izrael 2 1 1 1–4 –3 1
6. Fehéroroszország 2 2 1–7 –6 0

JÚNIUS 17., SZOMBAT
A-CSOPORT
18.00:
Norvégia–Skócia
20.45:
Ciprus–Grúzia

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Skócia 2 2 5–0 +5 6
2. Spanyolország 2 1 1 3–2 +1 3
3. Norvégia 2 1 1 1–4 –3 1
4. Grúzia 1 1 1–1 0 1
5. Ciprus 1 1 0–3 –3 0

A csoportban szereplő Spanyolország csütörtökön Olaszországgal Nemzetek Ligája-elődöntőt játszik.

E-CSOPORT
JÚNIUS 17., SZOMBAT
20.45:
Albánia–Moldova
20.45:
Feröer–Csehország

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehország 2 1 1 3–1 +2 4
2. Lengyelország 2 1 1 2–3 –1 3
3. Moldova 2 2 1–1 0 2
4. Feröer 1 1 1–1 0 1
5. Albánia 1 1 0–1 –1 0

A csoportban szereplő Lengyelország pénteken Németországgal játszik felkészülési mérkőzést.

F-CSOPORT
JÚNIUS 17., SZOMBAT
18.00:
Azerbajdzsán–Észtország
20.45: Belgium–Ausztria

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 2 2 6–2 +4 6
2. Belgium 1 1 3–0 +3 3
3. Svédország 2 1 1 5–3 +2 3
4. Észtország 1 1 1–2 –1 0
5. Azerbajdzsán 2 2 1–9 –8 0

A csoportban szereplő Svédország pénteken Új-Zélanddal játszik felkészülési mérkőzést.

J-CSOPORT
JÚNIUS 17., SZOMBAT
15.00:
Luxemburg–Liechtenstein
20.45: Izland–Szlovákia
20.45: Portugália–Bosznia-Hercegovina

A J-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Portugália 2 2 10–0 +10 6
2. Szlovákia 2 1 1 2–0 +2 4
3. Bosznia-Hercegovina 2 1 1 3–2 +1 3
4. Izland 2 1 1 7–3 +4 3
5. Luxemburg 2 1 1 0–6 –6 1
6. Liechtenstein 2 2 0–11 –11 0
MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik