Fontos, de nem sorsdöntő – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.06.16. 22:59

A labdarúgó-válogatott első győzelmét szerezheti meg Montenegró ellen. Akár futballtörténeti eseménynek is nevezhetném, hiszen eddigi három mérkőzésén Magyarország kétszer kikapott (egyaránt 2–1-re, legutóbb, 2019-ben már Marco Rossi volt a magyar szövetségi kapitány) és egy döntetlent játszott (3–3). Az önálló Montenegróként első országok közötti mérkőzését vívó csapat 2007-ben Podgoricában 2–1-re nyert, hiába szerzett vezetést már az első percben Priskin Tamás. A magyar csatár nem lesz ott a szombati, idegenbeli Eb-selejtezőn, a legutóbb a Herthában játszó és éppen a magyarok ellen csereként 17 évesen hazája legjobbjai között bemutatkozó Sztevan Jovetics viszont igen. Rá azért kell különösen figyelni, mert Priskinhez és Hajnal Tamáshoz hasonlóan két gólt szerzett a két ország találkozóin.

Noha Magyarország mérlege negatív Montenegró ellen, kétségkívül a mérkőzés esélyese. S noha számos alkalommal leírjuk, a pályán nem a pénz futballozik, a mieink keretének összértéke 113 millió euró, a házigazdáké 46.5. Szoboszlai Dominik értéke (40 millió) egyedül majdnem eléri az ellenfélét... Ami még mellettünk szól, hogy Montenegró egyik legjobb és legértékesebb játékosa, Adam Marusics sérült, nem játszhat.

A hazaiak szövetségi kapitánya, Miodrag Radulovics csodálkozásának adott hangot, mondván, a magyarok azt feltételezik, provokálni fogják őket. Nos, a szakvezető Lang Ádám korábbi nyilatkozatára reagált (vagy reagálta túl), a védő ugyanis úgy fogalmazott, hogy az ellenfél futballistái valószínűleg a provokációtól sem riadnak vissza. Nem kell e mögé gondolni semmit, egyszerűen arról van szó, hogy az agresszív, csípős, harapós délszláv stílus időnként a sportszerűség határán mozog, s a hátvéd azt is mondta, ne üljünk fel neki.

Korábban ezeken a hasábokon írtam arról, hogy válogatottunk már nem az esélytelenek nyugalmával lép pályára, hanem az esélyesek önbizalmával. Arra viszont figyelni kell, hogy ne tengjen túl az önbizalom, s ismét a védőt idézném: ha játékosaink végig összpontosítanak és jó döntéseket hoznak, győztesen térnek haza.

Erről van szó. Együttesünk masszív, nem ijed meg a váratlan játékhelyzetekben, a közelmúlt eredményei adnak annyi magabiztosságot, hogy – már elnézést a kifejezésért – ne tojjanak be egy fontos, ám korántsem sorsdöntő mérkőzésen.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
16 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53
Ezek is érdekelhetik