U17-es Eb: a csapat motorját egyszer behívták a dánok, de magyar válogatott szeretne lenni

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 11:58
A magyar válogatott Írországgal találkozik kedd este 8 órakor a felcsúti Pancho Arénában az U17-es labdarúgó Európa-bajnokság A-csoportjának utolsó fordulójában. A mieink egyik meglepetésembere és legfiatalabb tagja a dán Köbenhavn légiósa, Németh Hunor, aki sérülések miatt került be az utolsó pillanatban a keretbe, ehhez képest mindkét eddigi Eb-meccset remek teljesítménnyel játszotta végig. A csapat keddi edzésén Németh mesélt arról, hogy bár kettős állampolgár, mindig is magyar válogatott szeretett volna lenni.

Németh Hunortól először azt kérdeztük: túltette-e már magát azon, hogy a lengyelek ellen nem adták meg a teljesen szabályos gólját.

Németh Hunor a Nemzeti Sport dániai felfedezettje. 2016 decemberétől követjük nyomon a tehetséges középpályás pályafutásának alakulását Külföldi tapasztalatok sorozatunkon keresztül. Korábbi írásaink itt találhatók meg róla!

„Ott a szituációban egyből túl kellett tennem magam rajta. Utána láttam én is felvételen, ami megerősítette, hogy tényleg benn volt. Mérges lettem a bíróra, de ez már elmúlt, és az írek ellen készülünk, úgyhogy nem foglalkozok vele.”

Videónkban elmeséli, hogyan érzi magát azok után, hogy az utolsó pillanatban került be a keretbe és legfiatalabbként mindkét mérkőzésen kezdő volt. Megtudjuk, milyen visszajelzéseket kap csapatától, a Köbenhavntól, elmeséli, mégis hogyan került a dán klubhoz, de arról is beszél: bár már dán korosztályos válogatott összetartásra is hívták, mindig is magyar színekben szeretett volna játszani.

BELVON: A LEGNAGYOBB HIBÁT KÖVETNÉNK EL, HA...

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Május 17., szerda
Magyarország–Wales 3–0
Budapest,
Hidegkuti Nándor Stadion

Május 20., szombat
Magyarország–Lengyelország 3–5

Felcsút, Pancho Aréna

Május 23., kedd
20.00:
Írország–Magyarország
Felcsút, Pancho Aréna

A MAGYAR U17-ES VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia), Yaakobishvili Áron (FC Barcelona), Molnár Mátyás (Bp. Honvéd)
Védők: Lengyel Noel (Főnix), Girsik Attila (Vasas), Manuel Burghart (Ried), Umathum Ádám (Puskás Akadémia), Demkó Márton (El Paso), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Hornyák Csaba (DVSC), Kubicsek Levente (Puskás Akadémia)
Középpályások: Kern Martin (Puskás Akadémia), Németh Hunor (Köbenhavn), Fenyő Noah (Eintracht Frankfurt), Somfalvi Bence (Puskás Akadémia), Bagi Ádám (Ferencváros), Vidnyánszky Mátyás (DAC)
Támadók: Molnár Csaba (Vasas), Szabó Szilárd (Ferencváros), Simon Benedek (Bp. Honvéd), Varga Zétény (Ferencváros)

Legfrissebb hírek

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
7 órája

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
2025.05.25. 23:01

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
2025.05.08. 12:02
Ezek is érdekelhetik