Képtelen volt nemet mondani – Puskás Ferenc négy mérkőzése a magyar válogatott kispadján

„Kiselejtezve...” Címlapján ezzel a szóval jelent meg a Nemzeti Sport 1993. április elsején, a Görögország ellen a Népstadionban 1–0-ra elveszített vb-selejtező másnapján. Az ellenfél Sztratosz Aposztolakisz 70. percben szerzett 11-es góljával győzött, a büntetőt Telek András kezezése után – talán túl szigorúan – ítélte meg Hellmut Krug német játékvezető. A magyar szövetségi kapitány, Jenei Imre úgy vélte: „Elméleti esélyünk van, de ha reálisan nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy nagyon kevés.” A mieink mellett Görögország, Oroszország, Izland és Luxemburg alkotta a csoportot, s noha még hátravolt az oroszok elleni két mérkőzés, az Izlanddal szembeni reykjavíki találkozó, plusz a Luxemburg elleni hazai meccs, kénytelenek voltunk lemondani az Egyesült Államokban rendezett 1994-es vb-ről. A szakvezető hozzátette: „Mégis azt mondom, labdarúgásunknak tovább kell élnie, ezekkel a játékosokkal vagy másokkal, Jenei Imrével vagy Jenei Imre nélkül. Ez most még a jövő titka...” Ugyanakkor leszögezte, a sorsa alakulását mindig ő határozta meg – s ezzel meglebegtette a lemondását. Szigorú értékelést fogalmazott meg a magyar csapat teljesítményéről Pavel Szadirin, az orosz együttes szövetségi kapitánya: „Csak azt tudták, hogy nyerniük s így támadniuk kell, de hogy hogyan, arról fogalmuk sem volt.” S ez bizony Jenei kritikája is...

Április 8-án azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, nagy a valószínűsége, hogy megy, ezzel párhuzamosan az MLSZ április 10-ére elnökségi ülést hívott össze. A sportlap feltette a kérdést, Jeneivel vagy nélküle folytatja-e a válogatott. A tisztségre alkalmasnak tartott edzők (Garami József, Nyilasi Tibor, Csank János, Verebes József) korrektek voltak, mondván, Jeneinek élő szerződése van. Az ülés napján Mészöly Kálmán fotóját tette címlapjára az NS, mintegy sugallva, ha lesz váltás, Mészöly ülhet le a kispadra. Mi több, megjelent „Jenei Imre és Mészöly Kálmán játssza a főszerepet.” A lap azt is felidézte, hogy amikor Mészöly második kapitányi korszakának végén, 1991-ben – a szaúdiak ajánlatát elfogadva, szerződése lejárta előtt – felállt a kispadról, dr. Laczkó Mihály MLSZ-elnök kijelentette: „(...) Jól gondolja meg a döntését, mert visszaút nincs!”

Az elnökségi ülés aztán éles fordulatot vett, az Új Sipos étteremben megtartott sajtótájékoztatón Laczkó elmondta: Jenei annak ellenére ragaszkodott a távozásához, hogy az elnökség nem fogadta el a lemondását, majd a testület megvétózta a jelöltséget elfogadó Mészöly beiktatását, mondván, a szakember „egyszer már itt hagyta a válogatottat”.

Végül óriási meglepetésre bejelentette az akkor 66 esztendős Puskás Ferenc kinevezését négy mérkőzésre! A négymeccses limitet az elnök a következővel indokolta: „Az elnökség mandátuma júniusban lejár, s a közgyűlés megválasztja majd a magyar futball új vezérkarát. Úgy gondolom, tisztességesebb meghagyni a kapitányválasztás jogát az utódoknak.” Tegyük hozzá, Puskás is kikötötte, négy találkozónál akkor sem vállal többet, ha mindegyiket megnyeri a csapat. A hoppon maradt Mészöly közölte, azért vállalta volna a tisztséget, „mert tartozom az MLSZ-nek és a magyar futballnak”, míg a Vasas elnöke, Meszéna Miklós azért tartotta inkorrektnek Mészöly mellőzését, mert „az MLSZ vezetői személyesen keresték meg”.

S hogy végül miért Puskás Ferenc lett a kapitány? Laczkó nem számított Mészöly elutasítására, ugyanakkor Szöllősi György Puskásról szóló életrajzi könyvében megemlíti, Berzi Sándor, a szövetség főtitkára úgy emlékezett, a korábbi elnök, UEFA-alelnök Barcs Sándor vetette fel, legyen Puskás a kapitány. Hogy mennyire sebtiben történtek a dolgok, jól mutatja, hogy Öcsi ugyan vállalta, végszükség esetén betölti a posztot, de hozzátette, még megbeszéli feleségével, Erzsébet asszonnyal. A korabeli sajtó ezt szerencsétlenül úgy értelmezte, kvázi engedélyt kér tőle, holott csupán arról volt szó, egy évvel korábban megígérte Bözsi néninek, befejezi az edzősködést, idejét a családjának szenteli – de „annyi volt a »légy szíves, vállald már el«, hogy képtelen voltam nemet mondani” . Arra a felvetésre, felkészültnek érzi-e magát, azt válaszolta, minden a fejében és a szívében van, továbbá, „eddig hiányoltam a gólokat. Most ezt fogjuk keresni. Tudom, nehéz lesz megtalálni...”

A kialakult kaotikus helyzetért Zombori Sándor az MLSZ-elnököt okolta, azért is, mert elveivel ellentétben mégis megkereste Mészölyt, aztán nem megvárva az elnökség jóváhagyását, „másnap már telekürtölte a világot a nagy hírrel: Mészöly lesz a szövetségi kapitány!” Puskásról ezt írta: „Nagyon sajnálom ezt a fantasztikus embert. Beleugratták egy nagyon mély gödörbe, ahonnét minden segítség nélkül kellene kimásznia. (...) Megkísérli a lehetetlent, bár tudja, csak ő lehet a vesztes. Az én szememben sohasem lesz az, nekem Puskás mindig a magyar labdarúgás legnagyobb egyénisége marad. Még akkor is, ha egyesek meggondolatlanul behúzták a csőbe.”

Puskás Ferenc felejthetetlen monológgal mutatkozott be új pozíciójában: „Sajnálom, hogy csalódást okoztam az újságoknak, de hát én lettem a kapitány. Elvállaltam, bár nem tudom, miért.” Öcsi rögtön kiállt a futballisták mellett: „Rólam bármit írhattok, de a játékosaimat minden körülmények között megvédem. Nem is az az igazán rossz, ami a pályákon történik, hanem amit arról az újságok írnak.” A svédek elleni április 15-i mérkőzésre való felkészülés előtt leszögezte: „Talán játszunk egy jó meccset, talán meg is verjük a svédeket, de nagy csodákra senki se számítson.” Arra a felvetésre, ha leégnek, a Puskás-nimbusz porrá törhet, így reagált: „Én játékosként lettem a szurkolók kedvence. Egész biztos, hogy létezik ez a mítosz, de jó lenne végre különválasztani valamit. Amíg a pályán voltam, addig a saját teljesítményemmel kellett megszolgálnom a drukkerek szeretetét. Most legfeljebb annyit tehetek, hogy tisztességesen elvégeztetem a fiúkkal a tréninget, (...) ám a többi rajtuk múlik. (...) Természetesen jó lenne, ha a labdarúgóként népszerű Puskás Öcsi ebben az új szerepkörben is örömet tudna szerezni. (...) Ennek a jelenleg hét szűk esztendejét élő magyar labdarúgásnak a legapróbb sikerre is szüksége van, hogy továbbra is hinni tudjunk valamennyien benne. Ne tartson nagyképűnek, de azt mondom, hogy a Puskás-legenda engem már a sírig elkísér. Azt hiszem, ezt az emberekhez fűződő érzelmi kötődést nem befolyásolja a soron következő négy mérkőzés eredménye.”

A svédektől a Népstadionban elszenvedett 2–0-s vereséget követően a megbízott szövetségi kapitány többek között így értékelt: „Majd' hetven percig elégedett voltam a csapattal. Akkor szerencsétlen szituációban kaptuk a gólt. A svédek sokkal erősebbek voltak fizikailag és gyorsabbak.” Az NS-értékelés biztató jelekre hívta fel a figyelmet: „Ezeket a pillanatokat kell percekké, majd negyedórákká, fél órákká változtatni, és akkor szép lassan a helyére kerülhet a magyar labdarúgás.” Puskás ezt is mondta: „Szeretnék magam körül felszabadult játékosokat látni a hátralévő három meccsen, nem pedig olyanokat, akiknek összetört a lelkük, és végtelen a szomorúságuk.” Tisztában volt vele, a döntetlen vagy győzelem sem változtatott volna futballunk helyzetén, s felhívta a figyelmet: „Szembekötősdit lehet játszani, ám ez ostobaság lenne.”

Az április 28-i, oroszok elleni moszkvai vb-selejtező előtt az NS a repülőtéri várakozással kapcsolatban elsütött egy poént: „Puskás Öcsi 1956-ban nem gondolta, hogy egyszer még Moszkva lesz az úti célja...” Egyébként maximum ezen lehetett mosolyogni, a 3–0-s vereségen nem. Puskás nem tagadta: „Egy nulla után magyar szokás szerint teljesen feladtuk a mérkőzést. Ebből következtek a további orosz gólok.”

Az 1993. május 29-i, írek elleni dublini felkészülési mérkőzésen Détári Lajos nem lehetett a pályán, mert az Ancona arra hivatkozva, hogy az idényben már elengedte a megállapodásban foglalt hét mérkőzésre, nem adott rá engedélyt. Az NS azt írta: „Szedett-vedett csapattal a dublini jutalomjátékon.” A jutalomjáték David O'Leary, az Arsenalban 721, a válogatottban 63. alkalommal játszó védő búcsúmeccsére vonatkozott. Mi tartalékosan álltunk fel, nem utazott el Détári mellett Kiprich József és Kovács Kálmán sem, az írek pedig felvetették, „de akkor tulajdonképpen kik jöttek ide?” Az NS erre riposztozva megjegyezte: „Az lehetne a leghatásosabb válasz, ha ezek az ismeretlen magyar legények elpáholnák a híres sztárokból is álló ír válogatottat.” Puskást megkérdezték, hogyan készült az ellenfélből: sehogy, válaszolta, hozzátéve, úgy 35 éve játszott ellenük Spanyolországban... „Nem tudok róluk semmit.”

Aztán az ismeretlen legények 4–2-re elpáholták Jackie Charlton együttesét – úgy, hogy öt perc elteltével 0–2-re álltak. A talpra állásban segítettek Puskás jó cseréi, „Zsiráf” Charlton rossz döntései, de az NS elismerte labdarúgóink erőfeszítéseit is: „Sokat kéne visszalapozni az archívumokban, amíg újra találnánk egy mérkőzést, amelyen a mi csapatunk idegenben kétgólos hátrányból kétgólos győzelemre fordított.” Puskás a sikert nem ragozta túl: „Remélem, a következő hasonló teljesítményre nem kell sokat várni.” Charlton viszont elragadtatva beszélt: „Nem gondoltam volna, hogy szünet után a magyarok így feltámadnak, és képesek lesznek olykor briliánsan, időnként kapitányuk hírnevéhez méltón futballozni.” Labdarúgóink véleményét talán Balog Tibor fogalmazta meg a legtalálóbban: „Végre a válogatottban is tapasztalhattunk sikerélményt, és a rossz emlékű tavasz után ez csöppet sem mindegy.” Az sem vitás: „Jó volt ez a dublini 4–2 arra is, hogy tovább éljen bennünk a nosztalgia egy csodálatos balösszekötő iránt.”

ÍRORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–4

Puskásban viszont a június 16-án, Izlandon 2–0-ra elveszített vb-selejtezőt követően nem élt a nosztalgia, kíméletlenül fogalmazott: „Fejtetőre állt a világ. Most mi vagyunk a pofozógépek.” A hogyan tovább kérdésre Puskás így felelt: „Ki kell dolgozni egy teljesen új koncepciót.”

Kár, hogy válogatottunk újabb kori sikereit már nem érhette meg.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 27-i lapszámában jelent meg.)