Az NS címlapján ott lesz Mészöly Kálmán, ha utolsó kívánsága szerint kijutunk a vb-re

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 16:57
null
Mészöly Kálmánt hétfőn kísérték utolsó útjára (Fotó: Árvai Károly)
A Nemzeti Sport boldogan közli majd a címlapján Mészöly Kálmán fotójával, hogy kijutottunk a vb-re – ahogyan Csányi Sándor utolsó találkozásukkor megígérte neki, írta közösségi oldalán Szöllősi György, utalva a legendás játékos hétfői temetésén elhangzottakra.

Mészöly Kálmán hétfői temetésén a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nevében Berzi Sándor alelnök mondott beszédet, és Csányi Sándor üzenetét is felolvasta. Utóbbiban az MLSZ-elnök felelevenítette utolsó találkozását Mészöly Kálmánnal.

Csányi a legendás futballista 81. születésnapján, a köszöntéséről távozóban megkérdezte Mészöly Kálmánt, mire lenne szüksége, ő pedig így válaszolt: „A válogatott jusson ki a világbajnokságra!”

Az MLSZ-elnök megígérte, mindent megtesznek ezért, és ha ez bekövetkezik, azon lesz, hogy másnap a Nemzeti Sport címoldalán ott legyen Mészöly Kálmán fényképe, mellette pedig az üzenet: „Kérésedet teljesítettük.”

„A temetésen értesülve Kálmán bácsi megindító búcsúkívánságáról és az MLSZ-elnök ígéretéről, a gyászolók között állva a természetesen rögtön megfogalmazódott bennem: rajtunk, a Nemzeti Sport szerkesztőin biztosan nem fog múlni! – posztolta immár Katarból, a most zajló futball-vb helyszínéről a Nemzeti Sport főszerkesztője. – Adja Isten, hogy kijussunk a 2026-os vb-re, és boldogan jelentjük majd Csányi Sándorhoz csatlakozva Mészöly Kálmánnak az NS címlapján: amint az 1982-es tornán az ő edzősége idején, ismét ott leszünk a világbajnokságon! Mészöly Kálmán kérése mostantól mindannyiunkat kötelez” – írta a Facebookra Szöllősi György.

Legfrissebb hírek

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2 órája

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
12 órája

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
13 órája

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59
Ezek is érdekelhetik