Válogatott: Mezeket fel! Miben szurkolnak a magyarok?

Színek, címer és induló. Ez a három legfontosabb identitásképző eleme egy futballcsapatnak.

Évtizedeken át irigyelhettük a miénknél sikeresebb futballnemzetek szurkolóit, amiért a nagy tornákra, a világbajnokságokra és az Európa-bajnokságokra elutazhattak drukkolni a csapatuknak, egységes színekben pompázott tőlük a lelátó, a válogatottjuk mezét viselve alkottak egységes összképet. Ha a holland válogatott játszott, narancssárgába burkolózott a nézőtér, ha a svéd, aranysárgába, ha a spanyol, akkor bíborba, nem is beszélve a horvátok látványos piros-fehér kockás tengeréről. Most, hogy válogatottunk elmúlt években mutatott teljesítménye láttán már nekünk sincs okunk a szégyenkezésre – legyőztük kétszer az angolokat, továbbá a németeket, a horvátokat, a törököket és a szerbeket is, döntetlent játszottunk a franciákkal, a portugálokkal, a németekkel –, talán ideje nagyobb figyelmet fordítanunk az identitásképző elemekre és a külsőségekre is, elsősorban a színekre, és feltenni magunknak a kérdést: vajon miért van az, hogy a végtelenül lelkes és nagyszámú magyar szurkolótábor nem magyar válogatott mezben szurkolja végig a mérkőzéseket, nem festi meggypirosra a lelátókat?

Vannak persze ma már sokan a szurkolók között, akik a hivatalos válogatott mérkőzésmezt viselik, nem vitatható el az előrelépés e tekintetben sem az elmúlt évtizedben, de a legtöbben mégis valamilyen replikában, focis pólóban, pulcsiban vagy hétköznapi öltözetben érkeznek a stadionba, a vezérszurkolók pedig például egységesen feketében.

De miért lehet, hogy nálunk nem igazán alakult ki a válogatott mezben szurkolás hagyománya?

KÁDÁR-KORI SUFNITUNING

Egyrészt történelmi okokra vezethető vissza. A rendszerváltás előtt lényegében semmilyen szurkolói marketing nem létezett Magyarországon, nem is készültek válogatott (vagy klub-)mezek, csak a játékosok számára. Pedig igény bőven lett volna rá, hiszen volt jó futballunk, voltak sztárok és példaképek a pályákon, de hiába szeretett volna magának bárki mondjuk egy 10-es Détári-mezt, egyszerűen nem hoztak ilyet forgalomba. Pedig az igényeket jól jelzi, hogy sokan házilag barkácsoltak maguknak szurkolói mezeket vagy egyéb kellékeket. Egy sima rövid ujjúra tollal ráírták a gyerekek vagy a nagyi felvarrta fehérrel a 10-es számot. De például jól ismert, hogy piros-fehér-zöld zászlókhoz is leginkább úgy jutottak hozzá a bátrabb és elhivatottabb drukkerek, hogy a nemzeti ünnepeken a házakra kihelyezett lobogókat szedték le (lopták el), vágták le a rúdról és vitték magukkal a következő válogatott meccsre. Ha pedig levágták róla a piros csíkot, zöld-fehér Fradi-zászlónak is tökéletes volt.
Tehát amikor a hollandok például narancssárgára festették az 1988-as Eb-döntőben a müncheni Olimpiai Stadion egyik felét, idehaza senki sem viselt meggypiros mezt a lelátón, leginkább hétköznapi viseletben jártak az emberek meccsekre. Az arcfestés, a sálviselet és hasonló szurkolói divatok is csak később és elszórtan jelentek meg a magyar lelátói kultúrában.

Sokáig még a rendszerváltás után sem lehetett kapni hivatalos magyar válogatott meccsmezt, az ezredforduló idején is előfordult, hogy például Kanadában élő magyarok érdeklődtek a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, hogyan juthatnának hozzá, de az MLSZ egyszerűen nem tudott segíteni nekik, az Adidas nem gyártott eladásra szánt magyar válogatott mezeket.

Aztán kezdett nálunk is elterjedni ennek a divatja, de még manapság sem olyan egyszerű hozzájutni a dresszekhez, mint hinnénk. Be kell látni azt is, hogy a magyar válogatott felszerelését már évtizedek óta gyártó német Adidas feltehetően túlságosan kicsinek tartja a magyar piacot arra, hogy erre üzleti modellt építsen, a magyarországi marketingtevékenységet is Szlovákiába költöztették évekkel ezelőtt, és úgy hallani, sokszor a folyamatos ellátással is gond van. Ehhez képest nagy szó, hogy az új piros-fehér-zöld csíkos fehér nemzeti mezt – sok korábbi tömeggyártott piros mezzel szemben – már kifejezetten a magyaroknak tervezték, visszacsempészve a lelátókra a történelmi magyar futballsikerek hangulatát (miközben persze évek óta kaphatók a kimondottan hasonmás, retromezként forgalmazott hivatalos Puskás-mezek is). Még néhány évvel ezelőtt is, ha valaki kitalálta, hogy szeretne magának az ő méretében, mondjuk, 15-ös számmal egy Kleinheisler feliratú hivatalos Adidas-mezt, jó sokáig kellett keresgélnie, mire rátalált. Ma már sokat segít ebben az MLSZ hivatalos webshopja (webshop.mlsz.hu), illetve a szövetség partnerei, ahol kaphatók hivatalos mérkőzésmezek, egyedi feliratozásra is van lehetőség, ez viszont egy másik problémára világít rá: az árra. Harminc–harmincötezer forintba kerül egy ilyen mez, ami azért iszonyú drága a szurkolók nagy részének, főleg, ha a család minden tagja szeretne beöltözni egy-egy mérkőzésre. Még a gyerekmezeknek is horribilis áruk van, most 21 990 forint a legolcsóbb, de az idei, a legújabb mez gyerekméretben 23 990 forintért kapható az MLSZ webshopjában. Ráadásul óvodás gyereknek valót nem is lehet kapni, 128-as a legkisebb elérhető méret, ami hat-hét évesekre jó. De még ők is bőven növésben vannak, kevesen engedhetik meg maguknak, hogy kiadjanak több mint húszezer forintot a trikóért, hogy aztán a gyerek pillanatok alatt kinője.

SZUBKULTÚRA SZÜLETETT

A fentebb taglalt hiány és drágaság pedig sajátos szurkolói szubkultúrát szült, ami megmutatkozik egyrészt az olcsó – világszerte árusított – hamisítványokban, azokban a mezekben, amelyeket bármelyik utcai árusnál nagy tételben be lehet szerezni (ma már szerencsére egyre inkább feltűnnek ott magyar dresszek is a Messi, Ronaldo vagy Neymar nevével ellátott portékák között). Másrészt az olyan magánkezdeményezésekben, mint hogy a válogatott vezérszurkolói, így a Carpathian Brigade elnevezésű csoport hangadói és követőik fekete, Magyarország feliratú pólóban vonulnak és szurkolnak, mintegy önálló márkát teremtve. Noha az ebből fakadó elnevezés, a „fekete sereg” a Hunyadi Mátyás-féle történelmi párhuzam miatt akár rendkívül rokonszenves is lehet, azon túl, hogy – szintén történelmi okokból – másokban esetleg félelmet kelthet a feketében masírozás és a militarista párhuzam, azért az is átüt a történeten, hogy ez egy-egy vezérszurkoló üzleti vállalkozása is egyben. Mindenesetre talán mindannyian szívesebben látnánk a vezérszurkolókat is meggypiros magyar válogatott mezben a mérkőzéseken. Mint ahogyan a Ferencváros vagy a Budapest Honvéd ultráinál sem veszi ki jól magát, hogy nem klubszínekben buzdítják a csapatot, hanem feketében vagy a szubkultúra által életre hívott egyéb, alternatív márkákat képviselve. A leginkább persze éppen a kluboknak és a szövetségnek illene fontosnak lennie, hogy ők maguk diktálják és kontrollálják a szurkolói divatot, szerencsés esetben az ultracsoportokkal együttműködve.

Az MLSZ-nek is van saját márkás terméke. A Ria2 (RiaRia) brand bevezetését 2021 telén kezdte el a futballszövetség, az első másfél évben már több tízezer saját márkajelzéssel ellátott ruházati termék talált gazdára az MLSZ web­shopján keresztül, illetve a mérkőzésnapi helyszíni értékesítések alkalmával.

„Az eredeti vízió szerint szerettünk volna egy olyan szurkolói márkát bevezetni, amely nemcsak a mérkőzésnapi viselésre alkalmas, hanem a trendeknek megfelelő szabásának, mintázatának és minőségének köszönhetően akár a mindennapokban – az utcán, munkahelyeken, iskolákban – is reprezentálni tudja a válogatottunk melletti elköteleződést és a szurkolótábor összetartozását – mondta lapunknak Graszl Balázs, a projekt vezetője. – Mivel a magyar válogatottnak nincs olyan hagyományosan bevett beceneve vagy kabalája, mint mondjuk Angliának a »három­oroszlánosok« vagy Belgiumnak a »vörös ördögök«, úgy éreztük a leginkább célszerűnek, ha az új szurkolói termékcsaládot egy jellegzetes szurkolói rigmusra építjük fel, a nemzeti trikolór színeit felhasználva. Az alapkollekció mellett az egyes mérkőzések, aktuális események apropóján is szoktunk kapcsolódó termékekkel kirukkolni, amelyek közül eddig az Eb-kijutás alkalmából készült #csakegyutt sikerült!, a lengyel–magyar barátságot szimbolizáló (amelynek a lengyel szurkolók körében is nagy keletje volt), vagy a Marco Rossi ikonikus kommentje által ihletett »Easy...» pólók voltak a legnépsze­rűbbek. A kollekciókat igyekszünk úgy összerakni, hogy a magyar válogatott bármely szurkolója - az ultra szektoroktól kezdve, a hosszú oldalon át, egészen a VIP-ig - megtalálja benne az ízlésének megfelelő darabokat, és nagy örömünkre szolgál, hogy a mérkőzések alkalmával ezt rendre viszont is látjuk a Puskás Aréna lelátóin.”