Népsport: nehéz győzelem a németek ellen – önkritika nélkül

Október 2-án az Üllői úton kapott ki a magyar futballválogatott Ausztriától (2:3), nem kis sokkot okozva ezzel. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy az MLSZ-ben azt fontolgatták, hogy „játékosgárdánk leromlott formája miatt el kellene halasztani az október 30-ra kitűzött magyar–német mérkőzést”.Az elképzelést leszavazták, ám a osztrákok elleni blama után a németek elleni meccsre leszállították a jobb ülőhelyek árát.

Az is hír, hogy még Máriássy Lajos válogat, de már nem kapitány. Megunta a harcot a nagy klubokkal (Ferencváros, Hungária, Újpest), azt pedig visszautasította, hogy ő követelte, hogy havi 350 pengőt kapjon szövetségi kapitányként: „Én nem kértem soha semmiféle költségmegtérítést, sem tiszteletdíjat. Amíg tehettem, én voltam a mecénás. Hiszen egyesületet tartottam el, a VII. kerületi Sport Clubot, amelyik akkoriban négy csapatot foglalkoztatott. És hetenként hat napot dolgoztam a szövetségben. Amatőr alapon. Persze akkor még jobb viszonyok voltak s nem hanyagoltam el az ügyvédi irodámat éppen a sport miatt.”Azért a futball sem volt közömbös számára, hiszen büszkén tette hozzá, hogy két évre szóló, remek, 4000 lírás szerződést kínáltak neki Olaszországból.

Máriássy már egy héttel a meccs előtt csapatot hirdetett, a kérdésekre válaszolva csak annyit mondott, hogy Kalmár Jenőre betegsége miatt nem számíthat, s ezzel eldőlt, hogy nem lesz Hungária-játékos a csapatban.

A mérkőzés előtti szerdán az MTK ellen játszott a csapat (4:0), a jelszó: „Egymásra vigyázni! Csak könnyedén!”  A Nemzeti Sport pikírt, amikor arról ír, hogy Máriássy vezette a meccset: „A triálok tulajdonképpen arra valók, hogy Máriássy kielégíthesse bírói ambícióit. Nem szállunk vitába, csak megállapítjuk, hogy Mariássy közmegelégedésre bíráskodott. A BT legmárkásabb tagjaitól is ritkán látni például olyan salamoni ítéletet, mint amikor a közönség egyik része ofszájdot reklamált, a másik hendszet és ő — kornert ítélt.”

A gyakorlás után uzsonna az MTK klubházában, a kapitány két követelménnyel állt elő a vasárnappal kapcsolatban. Az egyik, hogy a játékosok, tekintettel a kezdésre (14 óra) korán egyenek, hogy a gyomor se nagyon üres, se nagyon tele ne legyen, a másik, hogy készüljenek komolyan, dohányozzanak kevesebbet.

A németek nem voltak túl optimisták. A kluburalom, a belharcok jellemezték a futballjukat, jellemző, hogy az Eintracht Frankfurt vezetői nem adták oda Otto Nerz szövetségi kapitánynak Franz Schützöt és Rudi Gramlichot, mert csak bizonyos számú válogatott meccsre voltak kötelesek elengedni őket, s a klub a kvótát már teljesítette.

A mérkőzés előtt a Sporthírlap úgy véli, hogy a magyar csapat feladata kettős Németország ellen. Mindenképpen feledtetni kell a drezdai vereséget (1930-ban 3:0-ra vezettünk a félidőben, majd 5:3-ra kikaptunk) s bizonyítanunk kell, hogy mi vagyunk a futballnagyhatalom, ez olyan erő, amit  „a germán csizma dübörgő lépése sem tiporhat el!”

A német küldöttség a meccs előtti nap reggelén, szombaton érkezett meg, ennek ellenére nem maradt ki a városnézés: Városliget, múzeumok, Műjég, Hősök Emlékköve, Andrássy út, Szabadság tér, szobormagyarázat, Országház, Duna-part. Vacsora este 7-kor, utána színház (operett). Vasárnap 9-kor reggeli, 12-kor ebéd, átöltözés a szállóban, a csapat mezben ment ki a pályára.

Ahol mi nyertünk, ám nem nagyon bírtunk a német küzdőképességgel. A halfsoruk és a védelmük rendre megállította a magyar belső hármast (Avar „Ricsi”, Turay József, Toldi Géza).

Ezzel együtt a 11. percben: „Turay jobbra rúg, Korányi II hirtelen átvágja a másik oldalra, Toldi elengedi, Dérié, a kis szélső egyet lép, lő és a labdát mintha zsinóron húznák a túlsó felső sarokba. 1:0.”

A vezetés megvan, de a magyar csapat csak romlik. „Csupa hiba a játék”   – rögzíti a tudósító, hangulat sincs, „Salamon Béla, a kabaréigazgató bekiabál a pályára: »Mikor kezdik a meccset, uraim?«”

Ezek után a szünetben csendes a magyar öltöző. Mindenki Sárosi „Gyurkával” foglalkozik, aki nagyon szédül, mert a 33. percben rosszul esett, ápolni is kellett. „Hihetetlenül lökdösnek ezek a németek”  – panaszkodik Avar, de senki sem reagál. A másik oldalon a németek forró teát kortyolgatnak, Nerz kapitány pedig pattog:  „Kis, babás lövésekkel nem lehet gólt csinálni.”

Alighogy elkezdődik a második félidő, megérkezik Gömbös Gyula miniszterelnök. Kíséret nincs vele, a titkára sem, amiből azt a következtetést vonják le, hogy „nem reprezentálni jött. Egyszerű, de igazi sportember, sőt: szurkoló.”

A rangos vendég jelenléte sem hoz javulást, „rettenetesen rosszul játszik futballt a magyar csapat. Mindenki az amatőröket emlegeti”, akik az előmeccsen 8:3-ra legyőzték a cseheket.

Ezek után nem meglepő, hogy a 78. percben: „A kis Lachner kiugrik és mikor Korányi feléje indul, akkor balra játszik, a balösszekötőbe húzódott Malik felé: Malik teljesen szabad, nyugodtan beviszi a labdát a 6-osig és jobbal beragasztja. 1:1.”

A döbbenet azonban nem tart sokáig, mert két perccel később „egy pillanatra fellángolnak a magyar csatárerények. Borsányi szabadrúgását Avar Turaynak adja, a center elhúzza a labdát Leinberger mellett és a 16-osról mintaszerű lövéssel küldi a bal kapufa mellé. 2:1.”

Ez már a végeredmény. A lefújás után kevés az önkritika. Borsányi Ferenc szerint: „Nagyon jó a német csapat. Ha azonban Sárosi nem sérül meg, más lett volna az eredmény.”Sárosi: „Örülök, hogy vége van. Nagyon szédülök…”Toldi: „Nagy hiba, hogy a közönség, amikor nem úgy megy nekünk, mint szeretnénk, ahelyett, hogy bíztatna, szidalmaz. Rettenetes, miket kiabál be!”

A Nemzeti Sport nem ad felmentést: „Ha végiggondoljuk azokat a mérkőzéseket, amelyeket a magyar csapat a közelmúltban vívott, emlékeznünk kell arra, hogy a legtöbb ellenfél játékában feltűnt a gyorsaságon alapuló tulajdonság. Az olasz és az osztrák csapat erőteljesebben futballozott, mint ahogy mi játszunk, minden nagy ellenfelünk többet mozgott a pályán, mint amennyit a mi játékosaink mozogtak s minden ellenfelünk játékában nagyobb szerepet kaptak azok a tulajdonságok, amelyek a futballban a küzdelmet hangsúlyozzák a szép, tetszetős, csillogással teli játékkal szemben.”

Ami a németek elleni meccset illeti: „Azokból a régente megcsodált, zsinóregyenes passzokból, amelyek szélsőknek szóltak, semmit sem láttunk. Láttunk azonban céltalan magas labdákat, oktalan előrefutások után rossz passzokat és téves igyekezetet.”

Máriássy kapitány sem volt elégedett, de azért dicsért is. Úgy vélte, hogy Háda József, Korányi Lajos, Bíró Sándor, Borsányi és Déri megfeleltek annak, amit játékuktól várt. Sárosi nehezen lendült bele a játékba, amikor már kezdett jól játszani, akkor sérült meg. Nem csodálta, hogy ilyen sérüléssel nem tudta teljes képességét kifejteni. Este a banketten még mindig szédülésről panaszkodott. Korányi még nem kész játékos, bátor gyerek, de még hiányzik a rutinja. A három belső csatár rossz játékát csak azzal tudta magyarázni, hogy Avar még nem jött formába, az ő játéka egyébként számára a legnagyobb rejtély. Turay gyengélkedését azzal magyarázta, hogy betegségébe visszaesett, Toldinak pedig nehéz a katonai szolgálat. Déri Károly az első félidőben nagyon jól játszott, kétségtelenül ő volt a csatársor legjobb embere. A második félidőben azonban már nem helyezkedett jól, és így Toldi Géza nem tudott neki labdát adni. Sok esetben Toldi kénytelen volt Déri rossz helyezkedése miatt magas labdákkal kísérletezni. Dérinek hibájául rótta fel még azt is, hogy sokszor akkor is beadta a labdát, amikor lövőhelyzetben volt.

Miközben beszélt, többször leszögezte: „Az én megbízatásom abban a pillanatban lejárt, amikor Carraro bíró sípja a mérkőzés végét jelezte.”    Valóban, ekkor ült utoljára szövetségi kapitányként a válogatott kispadján, ahol két nekifutásból (1924–1926, 1930–1932) 31 mérkőzésen irányíthatott, mérlege: 12 győzelem, 8 döntetlen, 11 vereség. Az 51.61 százalékos mutatónál volt jobb és volt rosszabb.