Válogatott: Tényleg egy legendát vesztünk most el – Schäfer

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 06:38
Olaszország megnyerte a Magyarország elleni „csoportdöntőt” a Nemzetek Ligájában, az A-liga 3. csoportjában, Giacomo Raspadori és Federico Dimarco góljával 2–0-ra győzött a Puskás Arénában. A találkozó után Schäfer András nyilatkozott az újságíróknak.

Schäfer András szerint kicsit félénken kezdte a csapat a találkozót.

„Nem gondolnám, hogy ez az olasz válogatott ma olyan ütőképes lett volna, hogy így kellett volna kezdenünk. Jobban nekik kellett volna mennünk az elején, ugyanakkor karbantartottuk magunkat hátul, jók voltak a labdakihozatalaink, az előre játék volt az első húsz-huszonöt percben egy kicsit hiányos, és sajnos mi kaptuk az első gólt. Voltak olyan helyzeteink, amikkel bőven gazdálkodnunk kellett volna, szóval keserű ilyenkor az ember szájának az íze.”

Videónkban beszél Szalai Ádám válogatottól való visszavonulásáról is, és azt is elárulja, miért bosszús az olaszok elleni meccsel kapcsolatban, de már előre tekint az Eb-selejtezőkre is.

Lang: A legjobb pillanat? Gazdag gólja Angliában a szemtelen befejezéssel

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
6. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–2 (0–1)
Budapest,
Puskás Aréna, 67 000 néző. Vezette: Bastien (francia)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, a szünetben), Schäfer, Kerkez (Gazdag, 57.) – Nego (Bolla, 75.), Szoboszlai (Kleinheisler, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 75.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
OLASZORSZÁG: G. Donnarumma – Tolói, Bonucci, Acerbi (Bastoni, a szünetben) – Di Lorenzo (Mazzocchi, 90.), Barella, Jorginho (Pobega, 72.), Cristante, Dimarco – Raspadori (Scamacca, 72.), Gnonto (Gabbiadini, 66.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
Gólszerző: Raspadori (27.), Dimarco (52.)

Legfrissebb hírek

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
6 órája

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Rossz hír – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.02. 23:13

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37
Ezek is érdekelhetik