U21: Gera elárulta, miben kell fejlődnie Németh Andrásnak a felnőttválogatotthoz

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.09.28. 06:56
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott a Bozsik Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte Litvániát. A találkozó után Gera Zoltán szövetségi edzővel és a győztes gól szerzőjével, Németh Andrással beszélgetett az NSO Tv stábja.

Németh András szerint jól kezdte az U21-es válogatott a Litvánia elleni mérkőzést.

„Letámadtuk őket, magas labdatempó volt szerintem. Próbáltuk keresni a helyzeteket, a területeket, ahol veszélyesek lehetünk. Volt is sok helyzetünk az első félidőben, amiket ki kellett volna jobban használnunk. A második félidőben szerencsére kihasználtuk az első lehetőségünket, utána sokat tartottuk a labdát, nem igazán jöttek ki a litvánok, úgyhogy szerintem jó meccset játszottunk.”

Gera Zoltán szövetségi edző arról beszélt, hogy a keret nagy része már a felnőttfutballban játszik.

„A keretben lévő labdarúgók döntő többsége játszik rendszeresen az NB I-ben, igaz, az NB II-ből is van jó néhány játékos, de a legfontosabb az, hogy játékban legyenek. Mindenképpen prioritás nálunk, hogy azokat fogjuk behívni, akik játszanak a klubcsapatukban. Remélem, ez így fog maradni, hogy minél többen játszanak az NB I-ben vagy NB II-ben magasabb szinten. Ez a cél, reméljük, megmarad a jelenlegi állapot.”

Videónkban beszél arról, miben kell fejlődnie Németh Andrásnak a felnőttválogatotthoz, illetve korábbi játékosa, Kerkez Milos A-válogatottbeli debütálásáról is elmondja a véleményét.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–LITVÁNIA 1–0 (0–0)
Budapest,
Bozsik Aréna, 300 néző. Vezette: Kajtazovic (szlovén)
MAGYARORSZÁG: Senkó – Szabó A., Balogh B., Iyinbor (Csinger, 90+1.) – Komáromi (Kállai K., 75.), Kovács B. (Lehoczky, 61.), Bocskay, Benczenleitner (Kovács M., 61.) – Tóth M. (Kocsis D., 61.), Németh A. (Németh D., 75.), Horváth K. (Katona B., a szünetben). Szövetségi edző: Gera Zoltán
LITVÁNIA: Sirvinskas – Zuperka, Remeikis, Stankevicius (Dedura, 43.), Jansonas – Burba (Baltrunas, 88.), Dzinga (Mikulénas, 73.), Zebrauskas, Juozas (Zingertas, 62.) – Kucys (Zenderstreimas, 88.), Kersys. Szövetségi edző: Fabio Mazzone
Gólszerző: Németh A. (54.)

ÖSSZEFOGLALÓNK A MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHATÓ

Legfrissebb hírek

Története során először lett litván bajnok a Kauno Zalgiris

Minden más foci
2025.10.18. 20:38

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29
Ezek is érdekelhetik