Kitüntetés: Törőcsik András csak a futballpályán érezte jól magát

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.09.05. 16:19
Nyolcadik alkalommal adták át ünnepélyes keretek között a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány által életre hívott Szepesi- és Östreicher-díjakat. 2022-ben előbbit Dénes Tamás sportújságíró, sporttörténész, utóbbit a néhány hónapja elhunyt Törőcsik András nővére, Törőcsik Éva vehette át.

Törőcsik Éva az NSO Tv-nek elmondta, még nagyon nehéz beszélni a testvéréről, aki alapvetően nagyon zárkózott gyerek volt, már akkor is csak egy helyen érezte jól magát, a futballpályán. Futballozni szeretett a legjobban a világon. Videónkban arról is beszél, mit jelent neki az Östreicher-díj, illetve Ferencváros-szurkoló édesapjuk mennyire fogadta el könnyen, hogy a fia az Újpest sikereiért küzd a pályán.

A Szepesi-díjat idén Dénes Tamás vehette át, aki pályafutása alatt megannyi sporteseményről tudósított újságíróként, ma azonban már sporttörténészként tekint önmagára. Több mint nyolcvan könyvet írt, amelyek közül az első a legkedvesebb a szívének. Videónkban Puskás Ferencről is megosztott egy számára megható történetet.

AZ EDDIGI DÍJAZOTTAK

Szepesi-díj
2015: Novotny Zoltán
2016: Hajdú B. István
2017: Gulyás László
2018: Vass István Zoltán
2019: Török László
2020: Lakat T. Károly
2021: Zsengellér Zsolt
2022: Dénes Tamás

Östreicher-díj
2015: Czibor Zoltán húga, Czibor Zsuzsanna
2016: Tóth Mihály özvegye, Hamzsek Jolán és lánya, Zsófia
2017: Deák Ferenc özvegye, Diósy Ilona
2018: Várady Béla özvegye, Gazdag Judit
2019: Lantos Mihály özvegye, Beretvás Mária
2020: Ladinszky Attila párja, Bodor Ágnes
2021: Mészöly Kálmán felesége, Bardi Gyöngyi
2022: Törőcsik András testvére, Törőcsik Éva

Legfrissebb hírek

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:43

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:29

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
2025.07.10. 11:02

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
2025.07.09. 14:56

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:16

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:39
Ezek is érdekelhetik