Gyász: Csak szép emlékeket őrzök róla – Fazekas László Tóth Józsefről

S. Zs., V. J.S. Zs., V. J.
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 23:46
null
Tóth József (1951–2022) (Fotó: Török Attila)
Egykori újpesti kiválóságok búcsúznak a csütörtökön elhunyt, 56-szoros magyar válogatott Tóth Józseftől.

„Játszottunk együtt, de inkább elkerültük egymást: amikor megsérültem, akkor érkezett Újpestre, a válogatottban is hasonló volt a helyzet, én 1973-ban játszottam utoljára, Jokka 1974-ben debütált. Hasonló volt a helyzet, mindketten támadóként kezdtünk, aztán kerültünk egyre hátrébb és lettünk bal oldali védők. Csendes, szerény, tisztelettudó fiúként érkezett Pécsről a Megyeri útra, és Törőcsik Andrással azonnal megtalálta a hangot, azt hiszem, ő volt a legjobb barátja. Tartottuk a kapcsolatot, tudtuk, hogy nincs minden rendben, mégis, sokkoló volt a hír...” – Juhász Péter, az Újpest korábbi 24-szeres válogatott védője

„Borzalmas megélni, hogy ilyen rövid idő alatt elment Törőcsik András, Kardos József és most Tóth József is... Jópofa, kellemes beszélgetőpartner volt, pozitív figura, akit mindig is szerettem. Mint futballista elképesztően gyors volt, remek bal lábbal áldotta meg a sors. Csak szép emlékeket őrzök róla. Sok időt töltöttünk együtt, kártyáztunk, nevettünk, jól éreztük magunkat. A kezemben tartom a képet, amely a hetvenedik születésnapomon készült: a fotó szélén áll Jokka, kicsit szerényen, meghúzódva. Rettenetesen sajnálom, hogy elment közülünk” Fazekas László, az Újpest korábbi 92-szeres válogatott csatára

„Szomorú híreket kapunk mostanában, három korábbi újpesti csapattárs is elment közülünk. Nagyszerű balhátvéd volt, olyan, aki a mai, modern labdarúgásban is megállná a helyét, hiszen elképesztően gyors volt és szeretett támadni is. Kemény volt, de mindig sportszerű. Jó kapcsolatot ápoltunk egymással – hirtelen haragú emberként emlékszem rá, egyben szerethető figuraként is. Normális családi életet élt, fáj az elvesztése” – Szendrei József, az Újpest korábbi tízszeres válogatott kapusa.

Legfrissebb hírek

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
1 órája

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
20 órája

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
23 órája

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:17

Gyász: halálos baleset történt egy olasz junior kerékpárversenyen

Kerékpár
Tegnap, 9:26

Villámcsapásban elhunyt az olimpiai bronzérmes norvég síelő

Téli sportok
2025.07.16. 22:02

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik